Igyekszem a zenekarral manír nélkül, céltudatosan kommunikálni, és magamat adni az első pillanattól fogva, hiszen dirigensként fontos, hogy hitelesen közvetítsem a zenét, és a próbák alatt minél magasabb szintre juttassuk a művet. Ehhez az kell, hogy lássák, felkészült vagyok, működnek az elképzeléseim, képes vagyok szolgálni a zeneszerzői akaratot, emellett még többletet is adok az előadáshoz, és a személyiségemen keresztül is inspirálom az együttest. Érezniük kell, hogy együtt értéket teremtünk és adunk a közönségnek. Számomra ez meghatározó szakmai élmény – összegzi Vida Bernadett az együttesek élén szerzett tapasztalatait. A Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves mesterszakos hallgatója az ilyen fellépésekből minél többet szeretne, hiszen a karmesteri hivatás tökéletesítéséhez az együttesekkel folytatott munka vezet.
Ezért is volt megtisztelő számára, hogy a IV. Doráti Antal Nemzetközi Karmesterverseny négyszáz jelentkezője közül a legjobb harminchatba került, akik már zenekarral dolgozhattak, és egészen az elődöntőig jutott, a legjobb hat közé. Ennek köszönhetően két különdíjat is nyert: a Budapesti Filharmóniai Társaság egyik hangversenyének vezénylését, valamint Silló István zeneigazgató felajánlása nyomán a Győri Nemzeti Színház egyik zenés produkciójának irányítását. Különleges hangverseny vár még rá, tavasszal diplomakoncerten is a közönség elé léphet, amelynek izgalmas és nehéz programját tanulja éppen.
Vida Bernadett: Azt tanácsolta, menjek haza, nézzem a MEZZO tévét...
Képforrás: A művész archívumából engedélyével
Ezzel a koncerttel véget is ér a mesterképzés, ami után felmerül a kérdés, hogyan tovább.
Talán a legnehezebb az, nemcsak a karmesterek, hanem a hangszeres művészek számára is, hogy az embert megismerjék, bekerüljön a komolyzene véráramába, ami jelentős önmenedzselést, kapcsolatrendszer-építést igényel. Igyekszem a jövőben asszisztens-karmesteri és koncertlehetőséget keresni a hazai együtteseknél. Középtávú karrierem koncepcióját menedzseremmel, Kiss Istvánnal közösen építjük. Vágyam, hogy külföldön magyar zeneszerzők műveit autentikusan interpretáljam, és ezáltal teremtsünk kimagasló művészeti értéket. Ehhez az első lépést a nemzetközi megmérettetések jelentik – magyarázza.
Zenekari próbán
Képforrás: A művész archívumából engedélyével
Vida Bernadettet már gyerekként is nagyon érdekelte a klasszikus zene. Műkedvelő családi hátterének köszönhetően hatévesen énekesiskolát kezdett. Eleinte klarinétozni, majd zongorázni tanult. Tizenévesen egy színházi előadáson Beethoven Pathetique szonátájának harmadik tétele ragadta magával, olyannyira, hogy hallás után kikereste a hangokat a zongorán. Később ugyanilyen nagy hatást gyakorolt rá az énekórán hallott Bartók-opera, A kékszakállú herceg vára. A zongora mellett kórusban énekelt, és középiskolában is zenetagozatos lett. Zeneakadémiai tanulmányainak első évében megismerkedett karmester szakos diákokkal, bejárt az óráikra, és ösztönzően hatott rá mindaz, amit ott tapasztalt.
Ligeti András és Medveczky Ádám pedig nemcsak szívesen látta az érdeklődő karvezetős hallgatót, hanem bátorította, felvételizzen a szakra, amit sikeresen valósított meg.
Ebből az időszakból származik egy felkavaró élménye is. Az egyik melléktárgy tanára egy alkalommal azt tanácsolta, menjen haza, nézzen Mezzo TV-t, és néhány óra elteltével majd világossá válik számára, hogy nőkből miért nem lesz karmester… A döbbenettől szóhoz sem jutott, majd rájött, hogy mindezt nem veszi magára, hiszen a vezénylés nem nemhez vagy korhoz, hanem tudáshoz, képességekhez, kisugárzáshoz kötött.
A sztereotípiák az erőt és az irányítást a férfiakhoz kapcsolják, a világ azonban változik. Mindez nem is kérdés számomra, hiszen annyira természetes, hogy zenekart vezetek. Meggyőződésemmé vált, hogy alázattal, finoman egyensúlyozva a zeneszerzők műveinek kiteljesedéséért kell dolgozni – teszi hozzá.
Úgy véli, karmesterként is nélkülözhetetlen az instrumentális tudás, ezért döntötte el, hogy meglévő hangszeres ismeretei mellett az improvizáció élményének megéléséért jazz-zongorázni tanul.
Arra gondoltam – mondja a zeneművész –, hogy meg kell ismernem a jazzirodalmat is, hiszen nagy szakadék tátong a klasszikus és a jazz-zene között. Nincs jazzoktatás a klasszikus zenészek számára a Zeneakadémián kötelezően. Jazztanulmányaimból karmesterként is tudtam profitálni. A képzés három éve alatt két zeneiskolában tanítottam szolfézst, azt nagyon szerettem. Fontossá vált számomra az oktatás, mert úgy tapasztaltam, hogy módszertani változtatásokra van szükség ahhoz, hogy a gyerekek közelebb kerüljenek a zenéhez.
Jelenleg jazz-zongoristaként a győri egyetemen részt vesz különböző kamaraformációkban, és meghívást kapott közös munkára a helyi Big Band vezetőjétől is. Szeretné, ha a jazz továbbra is a mindennapjai része maradna.
Örülök annak, hogyha az utolsó pillanatban is, de jelentkeztem a győri mesterképzésre. A döntésben Győriványi Ráth György személye, szakmai múltja meghatározó volt. A közös munka során valóban mester és tanítvány kapcsolat alakult ki köztünk, bármilyen dirigensi kérdéssel fordulhatok hozzá, és nemcsak a zenét illetően, hanem a karrierépítés terén is hasznos tanácsokkal lát el.
A mesterképzés szakmai kuriózuma, hogy különleges darabokat is színre vihetünk. Tavaly például Bizet A csodadoktor című operáját magyarországi bemutatóként adtuk elő.
Izgalmas kihívás elé állított bennünket, hiszen az énekesek korrepetálása is a mi feladatunk volt. Hárman, karmester szakos hallgatók, vezényeltük az operát: Boldoghy-Kummert Péter, Pánczél Tamás és jómagam. Az osztálytársaimtól szintén rengeteget lehet tanulni, hiszen mindketten kiváló és nagy zenekari tapasztalatokkal rendelkező muzsikusok. Ebben a tanévben szintén rendhagyó operabemutatóra készülünk, Mozart elsőként írt operáját, az Apollo et Hyacinthust adjuk elő. Ennek azért is örülök, mert érdekel az opera mint műfaj. Egy dirigens életében fontos pillanat, amikor az operairodalommal kezd behatóan foglalkozni, ugyanis az operakarmester feladata összetett figyelmet és készséget igényel. Nem csupán a zenekari árokban muzsikáló zenészekre kell figyelnie, hanem a színpadon jelen lévő művészekre is, összhangjukat kell segítenie.
A zenekarral már tudja, miként kell kapcsolódni, de vajon mi a helyzet a közönséggel, nem zavarja, hogy háttal áll nekik?
Dirigensként előadás közben a műre és a zenekarra koncentrálok – magyarázza –, annak érdekében, hogy magas szintű zenei élményt vigyen magával a közönség. Háttal is érződnek az energiák. Zeneakadémistaként szinte minden este jártam koncertre, sok olyan pillanatot átélhettem, amely után nem lehetett megszólalni… Ahogy akadtak tanáraim, kórusvezetőim is, akik olyan szenvedéllyel dirigáltak, hogy általuk én is több lettem. Ezt a példát igyekszem követni. Karmesterként azokat a zenészekkel megszülető pillanatokat szeretem a legjobban, amikor két ember találkozik egy műben. Ez néha csupán a másodperc töredéke, ahogy egymásra nézünk, együtt muzsikálunk, s abból megszületik valami megfoghatatlan, leírhatatlan. Ezt keresem.
Nyitókép: Vida Bernadett a karmesteri pulpituson
Képforrás: A művész archívumából engedélyével
