Tavaly, a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott, Julia Ducournau rendezte Alpha című „botrányfilm” tizenhárom éves címszereplőjeként került reflektorfénybe a művészcsaládból származó fiatal színésznő.
Julia Ducournau mindkét korábbi filmjét, a Titán és a Nyers című alkotást saját maga írta és rendezte; mindkettőt testhorrordrámaként jegyzik, amely éles társadalmi kérdéseket feszeget. (A Titán 2021-ben nemcsak a cannes-i fesztivál fődíját nyerte el, hanem számos országban kapott elismerést, emellett az alkotót a legjobb rendező kategóriában BAFTA-díjra is jelölték.) Ön milyen műfajúnak tartja az Alphát?
Testhorrorként forgalmazzák és hivatkoznak rá mindenhol… Véleményem szerint
a film inkább családi dráma, semmint testhorror.
Biztosan eltér a cannes-i filmfesztiválon 2021-ben fődíjjal kitüntetett Titán vagy a Nyers hangulatától, de Julia nem törekszik arra, hogy egyetlen kategóriába sorolja magát. Ami pedig a közönség fogadtatását illeti, azt hiszem, nem ez a fő szempont számára. Elsősorban olyan filmeket kíván készíteni, amelyek erős reakciókat váltanak ki, és a nézők éppen azért értékelik, mert olyan témákat dolgoz fel, amelyek nem könnyedek, és amelyek szembesítenek minket a valós problémákkal. Már a cannes-i vetítések, majd a franciaországi bemutató idején is tapasztalhatók voltak ezek az intenzív reakciók.
Mélissa Boros francia-magyar színésznő
Fotó: Mocsári László/ CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál/sajtófotó
A diszfunkcionális család mellett könnyen belelátni az Alphába a kilencvenes évek HIV- és AIDS-járványát, illetve a 2020–2023 közötti Covid-világjárványt is... Az Ön értelmezése szerint milyen témák rajzolódnak ki a filmben, amelyet a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál közönsége már szeptemberben, a 15. Mozinet Filmnapok nézőserege pedig októberben láthatott, az országos mozibemutatóra február 12-én került sor…
Szerintem Julia nem kívánta konkrétan azonosítani a történetet egy adott pandémiával. Inkább arra akart rámutatni, milyen tehetetlen a társadalom, hogyan hagyja a betegeit szenvedni, miközben képtelen reagálni a krízishelyzetekre.
A film erősen társadalomkritikus, emellett a generációk közötti traumák öröklődését és a gyermekek szerepét is vizsgálja a családban,
különösen azzal, hogy Alpha, akit én játszom, hogyan segít az anyjának feldolgozni a saját traumáit. Összességében tehát családi és társadalmi krízisekről szól. Valószínűleg ezért is nehéz befogadni: a néző saját életére, saját valóságára ismerhet rá. Érdekes módon ez a „fantasztikus” film nagyon is valóságos elemekkel dolgozik.
Említette a társadalomkritikát. Mennyire vált megosztóvá a film Franciaországban?
Maga a teljes film vagy a benne megfogalmazott társadalomkritika?
A film, amelybe beletartozik a társadalmi aspektus is.
Nem könnyű filmről van szó: nem egyszerű megnézni, és bonyolult befogadni, mert nem lineáris, és sok mindent nem mond ki explicite. Ezért szeretik a nézők. De van létjogosultsága annak, hogy nem mindenki kedveli; Julia célja nem az, hogy mindenki megszeresse ezt a filmjét. Ha valaki nem szereti, azzal sincsen baj, a nézőknek nem azonosak a befogadói élményeik.
Alapvetően pozitívak a közönségtől és a médiából érkező visszajelzések?
Az én munkáimmal kapcsolatban igen. Kritikát magammal kapcsolatban nem olvastam, nem hallottam, de nem zavarna, amennyiben konstruktív lenne, mert szerintem mindig fontosak a visszajelzések.
Nagyon szeretek olyan emberekkel beszélgetni, akik nem kedvelik a filmet, mert így megérthetem, miért vált ki bennük csalódást vagy ellenérzést.
Cannes-ban talán nem kapott kiemelkedően jó kritikákat, de úgy gondolom, ezt a filmet másodszor is érdemes megnézni; ilyenkor még jobb élményt nyújt. Nem tudom teljesen objektíven megmondani, hogy jó vagy rossz film-e, de én inkább jó filmnek tartom, természetesen a saját közreműködésem miatt is.
Nem is lehetne elfogulatlan...
Őszintén szólva imádom a filmet. Az apám, aki háromszor látta, már a második alkalommal sokkal jobban élvezte. Véleményem szerint ez a film tele van elrejtett információkkal, amelyeket meg kell keresni és értelmezni. Sok szimbólummal dolgozik, ez különösen tetszett benne.
A főszerepet játszó Mélissa Boros az Alpha című film egyik jelenetében
Képforrás: Mozinet
Pontosan nem tudom, de szerintem megérezte bennem az érzékenységet és a lázadó karaktert, ami ebben az Alpha nevű lányban is megvan. Egyébként komoly kihívást jelentett egy tizenhárom éves gyereket játszani…
Tizenkilenc évesen…
Ez az! Jó, nem volt lehetetlenül bonyolult, de ez jelentette a legnagyobb kihívást. Kezdetben a belehelyezkedés a szerepbe inkább fizikai, semmint elméleti munka volt. Sokat sportoltam, sokat áldoztam a testemre a forgatás előtt.
Meg kellett tanulnom, hogyan viselkedik egy tizenhárom éves, milyen a jelenléte, hogyan beszél, milyen a hangsúly a megszólalásaiban.
A hangom is változik a film során: más a karakterem hangja a film elején, és más a végén. A lány a történet alatt hirtelen felnő, elveszíti gondtalanságát és ártatlanságát a krízisek és traumák hatására.
Milyen volt tizenhárom évesen?
Azt hiszem, én is lázadó voltam, de nem annyira, mint Alpha. Érzékeny voltam, az biztos, de inkább nyugodtabb gyerek. Tehát nem tetováltattam magam tizenhárom évesen, de azért biztosan van valami közös a karakterrel.
Jól beszél magyarul. Nyilván sokan felteszik ezt a kérdést: honnan származnak a szülei, hogyan ismerkedtek meg, s a magyar kultúrából mit kapott?
Az anyukám francia, de a szülei marokkóiak, ő pedig már Franciaországban született. A szüleim Budapesten, a Sziget Fesztiválon találkoztak – véletlenül. Franciaországban születtem, de rendszeresen jártam gyermekként is Magyarországra.
Az apukám rengeteg magyar filmet mutatott nekem, ami befolyásolta, hogy milyen filmeket szeretek.
Szerintem a mozi a legnagyobb része annak, amit a magyar kultúrából megtartottam. Nagyon hatottak rám Tarr Béla és Jeles András filmjei, de sokat tudok a Balázs Béla Stúdióról is.
Mivel foglalkoznak a szülei?
Az apám videózik, de nem mozifilmeket, hanem dokumentumfilmeket készít francia tévécsatornáknak. Anyukám festő. Abszolút művészkörnyezetben nőttem fel.
Nem aggódtak vagy féltették a szülei a művészeti pályától?
Nem igazán. Az apám eleinte nem volt lelkes az ötletért, hogy filmekben szerepeljek. Azt gondolta, hogy majd folyton sminkelni fogok, meg hasonló klisés dolgok jártak a fejében. Amikor viszont látta, hogy ez egyáltalán nem így van, örült a döntésemnek. Egyébként kicsit megijedt eleinte, de az anyukám egyáltalán nem féltett.
Tarr Béla és Jeles András filmjei közül melyiknek volt a legnagyobb a hatása?
Tarr Bélától a Sátántangót említeném, amit nemrég a Cirko-Gejzír moziban láttam elejétől a végéig, hét órán át. Nagyon jó élmény volt. Jeles Andrástól az Álombrigád tetszett a legjobban. Jelesnek még nem láttam túl sok filmjét, de azt például észrevettem, hogy ha összehasonlítjuk A kis Valentinó című 1979-es drámáját a tíz évvel később forgatott Álombrigáddal, láthatjuk, hogy más a két film. Nekem tetszik, hogy Jeles nem próbálja állandóan ugyanazt ismételni, és szerintem Juliánál is így van. Amikor bemutattuk az Alphát Franciaországban, mindig hangsúlyozta, hogy ez nem a Titán második része. Mindenki készüljön fel arra, hogy nem akarja ismételni önmagát. Szerintem ez elég bátor cselekedet: csinálhatna valamit, amit az emberek már egyszer megszerettek, de ő nem ezt keresi, hanem valami egészen mást.
Mennyire tartja magát magyarnak, és mennyire franciának?
Egyszer valaki úgy mutatott be, hogy félig francia, félig magyar vagyok. Én azt mondom, hogy teljesen magyar és teljesen francia is. Magyar állampolgár vagyok, és minden évben két-három hónapot vagyunk Magyarországon, az összes karácsonyomat itt töltöm. A családom nagy része, sok rokon és barát is itt él, a nagymamámnak tíz testvére van, otthon érzem magam.
Ha egy mondatban kellene megfogalmaznia, mit jelent az Ön számára Magyarország?
Inkább szavakat mondanék:
mozi, barát, család, vakáció.
Korábban mindig a vakációim helyszíne volt, és most, hogy a CineFesten, majd a Mozinet Napokon itt dolgozom az Alpha promóciós körútján, tényleg olyan érzésem van, mintha nyaralnék. Ez pedig elképesztően kellemes!
Tud-e már valamit a következő filmjéről?
Azt sajnos még nem mondhatom. Amit viszont elmondhatok, hogy két film már elkészült, amelyekben forgattam. Az egyik Isabelle Carré filmje, aki Franciaországban ismert színésznő, és most először írt és rendezett filmet; ebben ráadásul a női főszerepet is magára osztotta. A film címe Les rêveurs, ebben én is játszom. A másik film címe J’oublierai ton nom, amelynek Vanessa Paradis a főszereplője, és ebben is van szerepem. Egyébként a Párizs VIII Egyetemen tanulok mozi szakon, jelenleg harmadéves vagyok. Nagyon szeretem az egyetemet, mert kifejezetten erősnek tartom a képzését: már az első évben minden diák filmeket készített, és nagyon meghatározó egyesületek működnek, amelyek lehetővé teszik, hogy ténylegesen filmet csináljunk.
Jövőjét elsősorban színésznőként képzeli el, vagy a film más területein is dolgozna?
Nem szeretnék választani. Színésznő szeretnék lenni száz százalékban, de rendezni is szeretnék, és már rendezek is rövidfilmeket, tizenhat milliméteres filmre dolgozom. Egyelőre a színészkedés jobban működik, de a rendezői pályáról sem mondok le.
Nyitókép: Julia Ducournau francia rendező és Mélissa Boros francia-magyar színésznő az Alpha című film egyik jelenetének forgatásán
Képforrás: Mozinet
