Szerző: Navarrai Mészáros Márton

Elpazarolt krimi

Robert De Niro kiaknázatlan szerepben csak szegényes alakítást tud nyújtani, a kétszeres Oscar-díjas színész nem tudja megmenteni A Suttogó című Netflix-filmet. A világszerte népszerű krimi adaptációja csalódást keltő, bár akadnak benne izgalmas jelenetek.

Számmisztika, humor és Elvis-dalok

Véletlennek köszönheti, hogy színész lett, nem sokon múlt, hogy tévésztár maradjon, és nemrég az is felmerült, hogy talán Matthew McConaughey a féltestvére – derült ki Woody Harrelson Oscar-jelölt amerikai színész szarajevói mesterkurzusán.

Filmek, díjak, talentumok

Pinczés Réka Unwellness című kisfilmje, valamint Balogh Rita és Akar Péter készülő dokumentumfilmje, a Kábé felnőttek is díjat kapott a 32. Szarajevói Filmfesztiválon, emellett négy magyar filmes a Talents Sarajevo programjába is bekerült.

Demagógok, bolondok és más hősök

„Képes vagyok egyesíteni az összes kudarcomat a filmben” – mondta a harminckettedik Szarajevói Nemzetközi Filmfesztiválon tartott mesterkurzusán Paweł Pawlikowski lengyel filmrendező arról, miért kötött ki a filmiparban az 1980-as évek közepén.

Rekedtes hangjával meghódította a világot

A portugáliai Faróban hetvenöt évesen elhunyt Bonnie Tyler walesi énekesnő védjegyévé vált karcos hangját egy hangszálműtétnek köszönhette; bár az utolsó évtizedekben már inkább csak egykori nimbuszából élt, közvetlenségét mindvégig megőrizte.

Búcsú Csernus Marianntól

Életének kilencvennyolcadik évében elhunyt Csernus Mariann Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Nemzeti Színház, majd a Pesti Magyar Színház örökös tagja – adta hírül a művésznő halála napján, július elsején a Pesti Magyar Színház.

Hatvan év után is: Rolling Stones vagy Beatles?

Újraéledt a Rolling Stones–Beatles párharc: Mick Jagger és a The Rolling Stones meg Paul McCartney és Ringo Starr szinte egyszerre jelentkeztek új dallal. A producer, Andrew Watt közreműködésével McCartney és a brit rockegyüttes is új albumot ad ki nyáron.

Régi szellemek, friss glitchek

A kismartoni Esterházy-kastély barokk tereibe az Esterházy Art Award díjazottjai költöztek be. A főúri reprezentáció és a digitális glitchek feszültségére építő kamaratárlat néhol megmarad a dekorativitásnál, másutt a reflexiók új fénytörésbe helyezik a múltat.

A behódolás tortája

Haszan Hadi debütálása, Az elnök tortája Szaddám Huszein Irakjába kalauzol. A hollywoodi mázzal leöntött, mégis értékes film a szankciók miatt már összeomló társadalom felett uralkodó diktatúra abszurditását egy kislány tortasütési kálváriájába sűríti.

Vágy és vekengés

Az Üvöltő szelek új adaptációja, az ausztrál Margot Robbie és Jacob Elordi szerelmeseivel, látványos, de felszínes: a szenvedély és vágy jelen van, de a mélység hiányzik. Az angol rendezőnő, Emerald Fennell filmje unalmas, egysíkú és videoklip esztétikájú.

Érzelmi érték

Olivia Dean brit énekesnő új albuma, a The Art of Loving – világhírű filozófiai műből merítve inspirációt – a szerelem pszichológiáját járja körül. Pop, soul és R&B találkozik az egyszerre intim, ugyanakkor tudatos és felszabadult hanggal.

Amerika szívéről énekel

Willie Nelson új dala, a Heart of America monumentális érzelmi keretként zárja le az Amazon Prime Video The Gray House című polgárháborús sorozatát: az americana műfajú ballada az amerikai polgárháború utáni nemzet-újraegyesítés ígéretéről szól.