Menő lett magyar filmet nézni. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy tavaly november vége óta összesen hét hazai gyártású film került itthon a mozikba, és ezek közül hat szép kasszasikernek bizonyult. Ráadásul nemcsak a komédiákra özönlenek a nézők: Enyedi Ildikó új munkája, a finom és különleges hangulatú Csendes barát túl van a negyvenezredik nézőjén, a Lovas Rozi és Molnár Áron főszereplésével készült kamarathrillerre, az Itt érzem magam otthonra pedig e cikk megjelenése idején már több mint százezer jegyet adtak el. Nem véletlenül említettem korábban épp november végét: ekkor mutatták be ugyanis a mozik Herendi Gábor új munkáját, a Szenvedélyes nőket, amely most már a Netflixen éli másodvirágzását. Lehet szeretni a rendező munkáit, és bőven lehet kivetnivalót is találni bennük, de

ahhoz nem férhet kétség, hogy Herendi Gábornál talán senki sem tett többet azért, hogy a hazai nézők visszataláljanak a magyar filmhez, és ismét bízni kezdjenek az alkotóinkban.

Ezért még a Valami Amerika harmadik részét is meg tudom neki bocsátani, pedig az a film máig kínzó sebet égetett a lelkembe.

A három nő: Varga-Járó Sára és Básti Juli, háttal Balsai Mónika  
Képforrás: Vertigo Média

 
Herendi Gábor az a fajta alkotó, akit jobb szó híján lelkiismeretes és ügyes iparosnak szokás hívni: nem akarja megújítani a filmnyelvet, nem próbál szerzővé válni, és nem szokása feszegetni a műfaji kereteket sem. Egyszerűen csak ismeri a zsánerfilmkészítés szigorú szabályait, és tiszteli őket annyira, hogy a lehető legjobb tudása szerint használja azokat a filmkészítés során. A reklámfilmkészítés felől érkezve pontosan tudja, milyen szigorú keretek között, nagyon határozottan egy célközönség igényeire szabva dolgozni, de ezt nem akadályként, hanem lehetőségként fogja fel. Ennek a hozzáállásnak köszönhető, hogy szinte sosem téved, és bár akad nem túl jó öregedő műve (Magyar vándor), gyakorlatilag mindig érzi, hogy a közönség épp milyen filmekre vágyik. A Valami Amerika-filmek „pasicentrikus”, kevésbé kifinomult humorától jutott el az elsősorban női sorsokra és nők közötti kapcsolatokra figyelő, érzékenyebb, érzelmesebb vígjátékokig, és a Futni mentem háromnegyed-millió nézőjével gyakorlatilag csúcsra járatta itthon a zsánert. Új munkája, a Szenvedélyes nők is ezt az irányt folytatja, de a hangvétel egy kicsit érzelmesebb és komolyabb lett, időnként már-már dramedys húrokat pengetve. Azért megijedni nem kell:

Herendinél a Toxikoma kivételével a drámai szál feszültségét mindig oldja egy-egy jól időzített poén, hiszen nem az a célja, hogy a néző ne feldobottan, mosolyogva álljon fel a moziszékéből/kanapéjáról.

Persze mondhatjuk, hogy a Szenvedélyes nők okosan és ügyesen dolgozza fel a nők életközepi válságának témáját – ami érdekes módon gyakran a férfiak életközepi válságának következménye –, sőt izgalmasan feszegeti a generációs különbségek hatását is arra, ahogy a párkapcsolatainkat látjuk és megéljük, de ezek a témák inkább izgalmas színfoltként vannak jelen, sosem mélyedünk el bennük igazán. A rendezőnek a vérében van, hogy elsősorban szórakoztatni akar: ha emellé befér az érvényes mondanivaló is, az csak a bónusz. 
 

Scherer Péter és Balsai Mónika  
Képforrás: Vertigo Média

 
Cseh film alapján készült – a Futni mentemhez hasonlóan – a Szenvedélyes nők is, de ahogy abban az esetben, úgy itt is alaposan átdolgozták, a hazai viszonyokhoz igazították a forgatókönyvet. A történet főhőse a párterapeuta Lilla (egyik legjobb filmszínésznőnk, Balsai Mónika alakításában), aki a negyvenes éveiben ébred rá, hogy a férje csalja.

Mivel az a munkája, hogy másoknak mondja meg, hogyan mentsék meg párkapcsolatukat, házassága összeomlása egyszerre magánéleti és szakmai kudarc.

Virágzóban lévő lánya (Varga-Járó Sára) és díva édesanyja (Básti Juli) egyszerre próbálja rábeszélni, hogy minél előbb találjon magának valakit. A film egyértelmű csúcspontja a mama erdei házában töltött hétvége, ahová két férfit is beszerveznek Lillának: Herendi és forgatókönyvírója, Divinyi Réka mesterien használja a félreértések vígjátéka típusú filmek eszköztárát, remek poénok sorjáznak, csakhogy ezzel a film túl hamar teljesedik ki. Az utána következő tempóvesztés és egyes dramedy szálak erőtlensége rontja valamelyest az összképet, ráadásul az egyik konfliktus során az anya olyat tesz a lányával, ami még filmes környezetben is elfogadhatatlannak tűnik, itt viszont olyan gyorsan lépnek túl rajta, mintha mi sem történt volna. Az alkotók szerencséje, hogy karaktereik és az életben való botladozásaik olyannyira ismerősek és szerethetők, hogy miattuk a film bicsaklásai is könnyen megbocsáthatók.
 

A Szenvedélyes nők a Netflix kínálatában látható.

Nyitókép: Anya (Balasai Mónika) és lánya (Varga-Járó Sára) a Szenvedélyes nők egyik jelenetében
Képforrás: Vertigo Média