Joachim Trier rendező filmje, A világ legrosszabb embere az egyik legnagyobb moziszenzációja volt az elmúlt évnek, norvég szerzői film létére még a magyar mozikban is kiemelkedően magas nézőszámokat produkált.

Míg hazánk filmeseinek figyelme mostanában inkább a régmúlt felé fordult, addig a románok egy ideje már azzal szereznek maguknak hírnevet a világ filmművészetében, hogy kegyetlen pontossággal szedik darabjaira a kamerák előtt a társadalmukat, rámutatva a legnagyobb hibáikra.

A  gettólázadásokat és utcai forrongásokat bemutató mozik lassan külön alműfajt képeznek a francia filmművészetben. A Vincent Cassel főszereplésével készült 1995-ös A gyűlölet oly hatással bírt a francia filmesek több generációjára, mely mind a mai napig kimutatható.

Vannak filmek, amelyek kapcsán néha már az előzetes láttán azt érezzük: elsősorban azért készültek, hogy a filmművészet összes létező díját elnyerjék, és közben legyezgessék az alkotóik egóját.

Till Attilát a legtöbben a TV2 örökké fiatal és állandóan pörgő műsorvezetőjeként ismerjük, egy felnőtt testbe zárt örök gyerekként, akinek megvan az a csodálatos képessége, hogy a legegyszerűbb emberektől kezdve a legintelligensebbekig bárkivel képes megtalálni a közös hangot.

A bosszúfilm sajátos helyet foglal el a filmtörténetben, gyakorlatilag egy külön alműfaja az akciófilmeknek, a krimiknek és a thrillereknek, sőt olykor még a horror zsánerrel is képes vegyülni.

Íratlan szabály, de attól még szabály, hogy nagyjátékfilmnek jellemzően azokat az alkotásokat tartjuk, amelyek elérik a legalább hetvenperces játékidőt. Ezekkel szemben pedig ott vannak a kisfilmek, melyeknél mindenki nagyon csúnyán néz, amennyiben túllépik a félórás hosszt.

Az erotikus filmek utoljára a kilencvenes években, vagyis még pont az internet tömeges elterjedése előtt voltak igazán népszerűek. Ugyan kimentek a divatból, de időről időre mégis érkezik egy-egy olyan film, aminek apropóján felkapja a fejét a világ egy pár fedetlen kebelre és egy pucér férfihátsóra.

A kémfilm műfaját leginkább az amerikaiakhoz és az angolokhoz kötjük, pedig minden alapanyag rendelkezésre áll Magyarországon ahhoz, hogy kémfilmek/ügynökfilmek sokaságát hozzák tető alá a hazai filmesek, ráadásul igaz történetek alapján.

Az amerikai mozipiacon azokra a filmekre használják a „sleeper hit” kifejezést, melyektől igazából senki sem várt komolyabb sikert. Nincs mögöttük komolyabb marketing-kampány, nem áll rendelkezésre busás költségvetés, nem szerepelnek benne jó nevű sztárok.

Ez az írás nem valamelyik kereskedelmi csatorna esti főzőversenyeiről szól, itt kicsit nagyobbak a tétek annál, mintsem hogy ki nyeri meg idén az Arany Fakanál-díjat, miután megpucolt egy csirkét és tökéletesen készítette el a homárt.

Samuel Beckett drámaíró 1989 végén hunyt el, vagyis még megélhette a hírt, hogy egy csapatnyi svéd rab a nyolcvanas években az ő világhírű darabját, a Godot-ra várvát használta fel arra, hogy leléceljen a börtönből.