A lengyel Hüakinthosz az ország egyik nem túl dicső fejezetét formálja át meglepően jól működő sorozatgyilkosos thrillerré: a korszakban a rendőrök feladatul kapták, hogy írják össze az ország homoszexuális lakosságát, szerezzenek ellenük bizonyítékokat, majd zsarolják meg őket.

A norvég Tommy Wirkola néhány éve a Náci zombik című túlpörgetett horrorkomédiájával hívta fel magára a világ figyelmét, amihez később egy még extrémebb második részt is forgatott a rajongók nagy örömére.

Ha valakinek már a pályája elején beesik az Oscar-díj, az egyszerre lehet áldás és átok. Az áldás része elég nyilvánvaló: a díj által olyan kapuk nyílnak meg, melyek korábban zárva voltak az alkotó előtt, és nyilván olyan presztízzsel jár, ami a közönség érdeklődését is felkelti.

Ugyan a hisztéria kifejezéssel még Hippokratész állt elő, valójában szélesebb körben csak a viktoriánus korban kezdték használni. Akkoriban az orvosok hivatalos diagnózist adhattak ki arról, hogy szerintük egy nő (csak és kizárólag nőkre használták) hisztérikus.

Öt embert tartóztattak le Floridában a kilencvenes években, kémkedéssel és gyilkossággal vádolták őket. Ez az ő történetük. A Wasp Network: Ellenállók francia, belga, spanyol és brazil pénzből forgatott film, amelynek szereplői spanyolul, angolul, olaszul és oroszul beszélnek egymással.

Német vámpírfilm, amely majdnem teljes egészében egy utasszállító repülőgépen játszódik? Mielőtt bárki gyorsan le is írná magában a Vérvörös égboltot, jusson eszébe, hogy az egész vámpírhorrorműfaj alapvetését épp a németek adták majdnem száz éve a Nosferatu című némafilmklasszikussal.

A legtöbb rendező a harmincas éveire jut el odáig, hogy megrendezhesse első nagyjátékfilmjét. Ha pedig ez a nagyjátékfilm a kamaszokról szól, addigra már több mint egy évtized választja el őt attól a generációtól, akikről forgatni szeretne.

El lehet mesélni egy ember életének legnagyobb drámáját negyedórás játékidőben? Mennyire lehet ennyi idő alatt mélyre menni? Csak a felszínt kapargatjuk, vagy a lényeg kibontása sem lehetetlen ilyen rövid intervallumban egy ügyes rendező kezében?

Még a pandémia előtt jöttek divatba az osztályharcokra fókuszáló filmek, melyek a gazdag–szegény tengelyen mutatták be, mi a baj mostani társadalmunkkal, milyen feszültségek próbálják szétszakítani azt, milyen élet-halál harc folyik odalent.

Akadnak a világon nagyvárosok, melyeknek megvannak a maguk filmes krónikásai. New Yorknak kapásból több is van, Woody Allentől kezdve Spike Lee-n át egészen Martin Scorseséig, Los Angelesről kevesen mesélnek jobban Michael Mann-nál, Almodóvar nagy szerelme Madrid, Wong Kar-Wai pedig Hongkong kiváló krónikása.

Logikus lenne, ha A legfehérebb nap cím egy izlandi film esetében arra a napra utalna, amikor a legtöbb hó hull a tájra – ám e szókapcsolat egy hiedelmet idéz, amely szerint a fehér, ködös napokon az ég leszáll a földre, és ilyenkor a holtak kommunikálni tudnak az élőkkel.

Az Oxigén a rendező nagy visszatérése hazájába: a Magasfeszültség óta most forgatott először francia nyelven, méghozzá egy francia filmsztár, Mélanie Laurent főszereplésével, aki a Becstelen Brigantyknak köszönhetően nemzetközileg is ismert és eladható.