Szilágyi Zsófia első filmje, az Egy nap a még ma is működő Inkubátor programban készült pár éve. A program induló hazai alkotók számára nyújt segítséget az első filmjük létrehozásához. Az egyik előnye, hogy az ezen belül alkotó rendezőknek gyakorlatilag szabad kezet biztosít a művükhöz, viszont hátránya, hogy ezért cserébe egy nagyjátékfilmhez képest igencsak szerény összegből kell dolgozniuk. Ennek köszönhetően senki sem gondolkodhat nagyszabású díszletekben és jelmezekben, netán vizuális trükkök garmadájában: az Inkubátor-filmek nagyrészt korunkban játszódó realista alkotások, többnyire kisemberek kicsiny, de jó esetben egyáltalán nem érdektelen történetei. Az Egy nap talán minden eddigi inkubátoros film közül a legkiforrottabb darab, ami képes erénnyé kovácsolni a korlátait, és annyira minimalista, hogy gyakorlatilag története is alig van, inkább csak cselekménnyel és karakterekkel rendelkezik. A cím nem zsákbamacska, valóban egyetlen nap eseményeibe enged betekintést, így igazán eleje és vége sincsen, egyszerűen egy ponton bekapcsolódunk egy bizonyos szempontból tipikus magyar család életébe, egy másik ponton pedig kiesünk onnan. Az Egy nap főhőse Anna, a nyelvtanár és háromgyerekes családanya, aki valahogy menedzselni próbálja a népes családja életét, és megfelelni azoknak a logisztikai kihívásoknak, amik együtt járnak egy világvárosban éléssel, az anyagi problémákkal, valamint azzal, hogy a saját munkája mellett valahogy még a három gyereke programját is le kéne zongoráznia. A késésekből adódó stressz, a nagyvárosi forgalom, az állandó rohanás mind hozzátesznek valamit a film és Anna feszültségéhez, de igazán nagy súlyt és drámát az ad a látottaknak, ahogy a nő rájön, hogy a férjének, Szabolcsnak viszonya van. Viszont az életük egy hatalmas rohanásmaraton, még arra sincs idejük, hogy megálljanak, és ezt annak rendje és módja szerint megbeszéljék egymás között. Egyszerűen ez is csak eggyé válik a sok kibeszéletlen probléma között, valahol egy szintre kerülve a családot nyomasztó lakáshitel törlesztésével. Szilágyi Zsófia rendezőként szándékosan kerüli a drámai nagyjeleneteket, a filmjének ereje épp a problémák kibeszéletlenségében és az ebből adódó feszültségben rejlik. Anna egyszerűen csak próbál túlélni egy olyan napot, ami sok magyar családos ember számára lehet kényelmetlenül ismerős. A hétköznapiság, az ismerősség érzete azonban itt nem unalmat szül, hanem erősebb azonosulást: a mindennapok rohanásában nehezen látjuk meg azt a hihetetlen lelki erőt, ami egy-egy ember cselekvéseiben rejlik, ám a mozivászon és a tévéképernyő felnagyítja őket annyira, hogy rácsodálkozzunk: mennyi erő és energia szükséges egy család összetartásához. Az Egy nap emellett szól a nők által végzett láthatatlan munkáról is, amit a mai napig nem becsülünk meg eléggé. Bár Anna férje, Szabolcs látszólag egyáltalán nem rossz apa, a feleségét mégis sokszor egyedül hagyja a problémáival, és messze nem vesz annyira részt a család életében, mint amennyire Annának és a gyerekeinek szüksége lenne rá. A kilencvenkilenc perces játékidő rendkívül sűrű, borzasztóan szorítunk a főszereplőért, miközben persze tudjuk, hogy az ilyen drámák sosem oldódnak meg egyetlen nap alatt, a részben nyitott befejezés ilyenkor törvényszerű. Igazi színészfilm az Egy nap, amit
Szamosi Zsófi egymaga cipel a hátán. Ezzel persze nem akarom leírni a Szabolcsot játszó
Füredi Leó és a többiek teljesítményét, hiszen mindenki hozza, amit kell, de ez itt elsősorban Szamosi filmje, aki olyan belső tartást, feszültséget és közben sebezhetőséget ad a karakterének, amivel egyértelműen az utóbbi évek egyik legjobb magyar filmes alakítását teszi le az asztalra
