Szerző: Rosdy Pál

A globális Dél pápája

Megválasztása után így mutatkozott be Róma népének, amelynek püspökévé vált: „a világ másik végéről jöttem”. A Vatikán olasz dominanciájával, az egyház történelmileg kialakult európai jellegével szemben annak egyetemességét kívánja érvényre juttatni.

Az egyházat nem titkárok vezetik

Minden pápaságnak megvan a maga jellegzetessége. Teológus, politikus, missziós elhivatottságú pápák ültek már Szent Péter székében – sokféle egyéniség. Oldalukon pedig titkárok dolgoznak, akik rendszerint névtelenek.

A felelőtlen szó veszélyezteti a demokráciát

A nyugati demokratikus rendszer működésével kapcsolatos növekvő kétségek eloszlatására, az egész nép képviseletére buzdította az osztrák parlament tagjait Wolfgang Schäuble veterán német kereszténydemokrata politikus, az odafigyelés kultúráját ajánlva figyelmükbe.

Külföldön építette a hazai jövőt

Török Jenő piarista tanár a Rákosi-rendszerben, rendjének feloszlatása után keresztény civil közösségek szervezéséért börtönt szenvedett, majd külföldre kényszerülve Bécsben alapított könyvkiadót a hazai katolikusok számára.

Petőfi vagy Arany

Babits Mihály szerint Petőfi és Arany, „E két nagy egyéniség oly hatalmas és végletes két szembenálló típusa a magyar léleknek, hogy valamelyiket mindenikünk közel állónak érzi a maga kedélyéhez, s e rokonságérzet adja meg irodalmi ítélkezéseinek öntudatlan alapját.”

A tó elcsendesedett…

XVI. Benedek emeritus pápa az év utolsó napján visszaadta lelkét a Teremtőnek. A XX. század egyik legnagyobb teológusa távozott közülünk, aki tudósként és Péter utódaként is új utakra vezette az egyházat. 

Az alibi és az újságolvasás

Nagy bajom volt ezzel a szóval. Még nem tudtam olvasni, nem jártam iskolába, de azért már elég jól tudtam betűzni az újságokat. Érdekeltek is. Na de hát ilyen szavakat?

Karácsonyi rege, ha valóra válna

Nézzünk hát utána a karácsony történetiségének! Mikor született Jézus? Melyik évben? Hogyan lehetséges, hogy a négy evangélium egyike sem válaszol erre a kérdésre világosan, egyértelműen?

Két karácsony Ukrajnában

Az ukrajnai ortodox egyház a legutóbbi időkig keleti hagyomány szerint, január hetedikén ünnepelte karácsony ünnepét. Az ország Nyugat felé fordulása azonban e téren is változást hozhat: a kijevi metropólia engedélyezte, hogy egyházközségei december 25-én ünnepeljenek.

Čaputová a pápánál – Bezák-ügyben?

Zuzana Čaputová szlovák elnökasszony szeptember közepe óta másodszor találkozott a Szentatyával. Kora ősszel, az Eucharisztikus Kongresszust követően Ferenc pápa járt apostoli úton Szlovákiában, most az elnökasszony volt audiencián a Vatikánban.

Eljövetel

Mintha a készület kezdene fontosabbá válni az ünnepnél; az advent a karácsonynál. Emögött nem pusztán a tervezés, a várakozás kultusza állhat, hanem üzleti szándék is. Pedig a karácsonyest jelentése gazdagabb az adventi gyertyákénál. Adventnek is ez ad értelmet.

Virtuális apa–fiú viszony

„Nagy író nem lehet nagy jellem nélkül” – írta Illyés 1943-ban Naplójegyzeteiben. Azt vallotta, hogy Babits életműve csak a legnagyobbakéval mérhető.