A keresztények által hitelesnek elfogadott négy evangélium egyike sem életrajz, hanem Jézus tanításának összefoglalása. Jézus apostolait nem azzal küldte a világba, hogy írják le, amit tőle tanultak, hanem azzal, hogy hirdessék azt, hogy prédikáljanak.

Az ötvenes évek végén először Márk írta le Jézus tanítását, csodatételeit, szenvedését, kereszthalálát és feltámadását a görögül beszélő híveknek. Márk nem volt apostol, de a tanítványok az ő házukban jöttek össze, s később Péter munkatársául szegődött. Máté a közfelfogás szerint sikkasztónak tartott vámszedő volt, amikor Jézus meghívta apostolának. Márkénál terjedelmesebb evangéliumát a kereszténnyé lett zsidóknak írta arámi nyelven, de csak a görög fordítása maradt fenn.

Lukács orvos volt. Evangéliumát Szent Pál első római fogsága alatt írta. Ő az egyetlen szerző, aki – ha nem mai modern számítással is, de korabeli módon – meghatározza, melyik évben született Jézus. „Abban az időben Augustus császár rendeletet bocsátott ki, hogy számlálják össze az egész földkerekséget. Ez az első népszámlálás Quirinusnak, Szíria helytartójának idejében történt. Elment mindenki a saját városába, hogy följegyeztesse magát.”

A negyedik evangélium szerzője Jézus kedves apostola, a halász-vállalkozó Zebedeus és Szalómé fia és az idősebb Jakab apostol öccse, János. Az első század kilencvenes éveiben, a négy közül a legkésőbb írta görögül evangéliumát, amely abban tér el a többi háromtól, a szinoptikusoktól, hogy míg azok főleg Jézus galileai működését beszélik el, addig János júdeai tevékenységét.

Miután láttuk, hogy Jézus tanítványai, az evangéliumok szerzői nem, vagy csak az uralkodók megnevezésével határozták meg Jézus születésének évét, vegyük szemügyre az első kísérletet annak megállapítására mai időszámításunk szerint.

A VI. században (körülbelül 470-től körülbelül 544-ig) a mai Dobrudzsában, majd 500-tól Rómában élt a művelt, latinul és görögül beszélő Dionysius Exiguus (Alázatos Dénes) szerzetes apát.

Az volt a szándéka, hogy Krisztus születése legyen időszámításunk kezdete. Számításába azonban hiba csúszott. Jézus négy-hét évvel korábban született, mint ahogyan ő kiszámolta.

A következő kérdés: karácsony évenként visszatérő ünnepe miért december 25-e? Hiszen nem tudjuk, nincs róla „születési anyakönyvi kivonat”. Az első századokban nem is ünnepelték a karácsonyt, Jézus születését. A keresztény igehirdetés, a bibliai gondolkodás – mint már volt róla szó – nem Jézus életrajzát tartotta igazán fontosnak, nem azt kívánta hirdetni, inkább tanítását és a megváltás művének lényegét, Jézus szenvedését,
halálát és feltámadását.

Karácsony ünnepe először Jeruzsálemben vált a keleti gondolkodásra jellemző ünneppé. A keleti ember nem valamely eseményt tesz az ünnep tárgyává, hanem az abban megnyilatkozó misztériumot, hittartalmat. Így az általunk vízkeresztnek nevezett ünnep a keleti gondolkodásmód szerint epifánia, azaz Isten megjelenése.
Istennek a világban való megjelenését kifejező több bibliai esemény együttes megünneplése: a Második Isteni Személy megtestesülése, a napkeleti bölcsek leborulnak a Kisded előtt, Jézus a Jordán vizében felveszi Keresztelő János bűnbánati keresztségét („ez az én szeretett Fiam”), és Jézus első csodája a kánai menyegzőn.

A liturgiatörténetben azután a nyugati ember gondolkodása és a római vallási gyökerek érvényesülése a karácsonyi eseményt, Jézus születését a Legyőzhetetlen Nap római pogány ünnepére helyezi (december 25.),
hiszen Jézus a mi legyőzhetetlen Napunk.

Borítókép: A Szent Család (festett ólomüveg)