Vacsora közben meg is kérdeztem édesapámat, mit jelent az a szó, hogy alibi? Ő pedig mindjárt tudta, hogy az újságban akadtam erre a szóra. Ahelyett, hogy válaszolt volna a kérdésemre, jól leszidott, hogy már megint újságot olvastam, pedig hányszor mondta már, hogy az nem gyereknek való.

Ettől kezdve évekig senkitől sem mertem megkérdezni, mit jelent az alibi, mert azt hittem, valami illetlen kifejezés, de az újságolvasást nem hagytam abba. Volt, amit megértettem, volt, amit nem. De hát a nyomdafesték illata!

Az alibi jelentésének megfejtésére sokáig kellett várnom. Amikor gimnazista lettem – nyolcosztályos gimnázium tanulója, amelyben végig tanultunk latint –, a VII. kerületi Madách Gimnázium első osztályában Ollé Pista bácsi volt az osztályfőnökünk és latintanárunk.

Egyik nap néhány latin mondatot adott fel fordításra házi feladatként. Hogy könnyebb legyen a szavakat megtanulni, úgynevezett szószedetet kellett készíteni a Burián-szótár segítségével (Burián János Latin–magyar szótár a középiskolák számára, Franklin Társulat, Budapest, 1909). Eközben akadtam rá az alibire, s nagy megkönnyebbülésemre kiderült, hogy nincs semmi csúnya jelentése, csupán annyi, hogy másutt. Az újság rendőrségi hírei között akkoriban ezzel a latin szóval fejezték ki, ha az őrszobára bekísért gyanús személy igazolni tudta, hogy a kérdéses időben nem a bűntény helyszínén, hanem másutt tartózkodott, s így a rendőrök szabadon engedték.

Szóval az újságolvasást mégsem hagytam abba. Akkoriban még az előfizetett újságokat az újságkihordó fiúk lakásra hozták. Az édesapám által járatott Nemzeti Újság még hétköznapokon is elég terjedelmes lap volt. Nem pártlap, hanem katolikus politikai napilap. A Központi Sajtóvállalat Részvénytársaság adta ki 1918-tól 1944-ig. Alapítója, Bangha Béla jezsuita teológus, szónok, szervező apostol Baranyay Lajossal, Baranyay Jusztin professzor testvérével és Buttykay Antallal együtt biztosították a lap katolikus szemléletét. Az újság részvényeiből kétszázezren jegyeztek, a főrészvényesek birtokaik jövedelméből Zichy János és Károlyi József voltak, mindketten legitimisták. A lap azonban nem maradt királypárti, politikai iránya inkább kormánypárti lett.

Ezt jól mutatja, hogy 1942-ben, amikor a magyar politika egyre inkább jobbra tolódott, az erdélyi származású, kereszténydemokrata beállítottságú báró Apor Vilmos győri püspök azt válaszolta Serédi Jusztinián hercegprímásnak, hogy nem támogatja ezt a jobboldali sajtót, ám többet is hajlandó fizetni, ha változik az iránya. Bangha Béla eredeti javaslata kiterjedt laphálózatot tervezett. Ezeknek egy része, a déli Új Nemzedék bulvárlap és a hetente megjelenő Képes Krónika meg is valósult.

Bangha Béla (1880–1940), a magyar katolicizmus misszionáriusa jellemzésére szellemesebb anekdotát nem is lehetne találni, mint azt, amikor egy alkalommal jezsuita növendékeihez bement előadást tartani, s leült a katedrára, végignézett a hallgatóin, aztán megszólalt:

„Tisztelendő Urak! Jézus Krisztus váltotta meg a világot.”

Majd kis szünet után ezt kétszer megismételte. Látva az elképedést, megkérdezte: „Csodálkoznak a szavaimon? Azért hangsúlyozom ezt, mert

amikor olyan fiatal voltam, mint most maguk, azt gondoltam, hogy én fogom megváltani.”

A Prohászka Ottokárhoz hasonlóan Nyitrán született Bangha Béla ötéves korában már tudott írni-olvasni. 1895-ben lépett be a jezsuita rendbe. Már fiatalon részt vett a magyar katolikus sajtó, a könyvkiadás, az Actio Catholica szervezeteinek alapítványában. Külföldi missziós előadókörutakat tartott. A budapesti XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezésében oroszlánrészt vállalt.

Összegyűjtött írásait, könyveit halála után harminc kötetben adták ki. Ötvenkilenc évet élt, 1940-ben leukémiában hunyt el. A nemrég meghalt P. Szabó Ferenc SJ és Molnár Antal 2010-ben megjelent kötete az elmúlt évtizedek Bangha-képét szabadította meg a ferdítésektől.