Kicsit ábrándozva az időről, a háttérben Proust, már csak az irodalom miatt, aki elég sokat és hosszan bíbelődött ezzel a dologgal. Tisztelettudó távolságból egy kis történet. A Rákóczi út és a Gyulai Pál utca sarkán állt egykoron a Bástya Étterem és Söröző.

A szokásos helyen találkoztunk, a Nemzeti Múzeumnál, a Vencel tér felső végénél. Megyek föl a metróból, a Barátom gyönyörű verőfénnyel várt. Mintha csak a helyzetet magyarázná, hogy amit mondanak, az nem egészen úgy van, hogy túlságosan szépítgette magát.

Veszprém megyében a Balaton-felvidéken, a varázslatos Káli-medencében, Szentbékkállától nem messze áll a valamikori település, Töttöskál templomának romja. Az írásos emlékek 1296-ban említik először a falut, melyet akkortájt királyi udvarnokok laktak. 

Jó ideje üldögélt már az óbudai Fő tér padján. Krúdy Gyulának gondoltam, ahogy ott fröccsözött. Előtte kis asztalka, rajta bor és szóda. Bizonyosan Krúdy-fröccsöt ivott, kilenc rész bor, egy rész szóda. És nézelődött. A Zichy-kastélyt figyelte.

A veretes 1984-es esztendőben az Általános Épülettervező Vállalatnál formálgattuk az egyre kornyadozó szocializmus építészeti arculatát. Nem is akármilyen csapatban dolgozhattam az akkori, ma már legendásnak mondott Varga Levente-műteremben.

Talán utoljára. Ez villant belém, mikor autóval Pestről jövet, a Maros hídját elhagyva megpillantottam a Makó táblát. A töltés végén az ismert kép, a katolikus templom sötét, jobbra a reformátusok masszív fehér tornya, köztük, körülöttük a város.

Gyönyörűen sütött a nap, a színtiszta kék égboltra még a játékos bárányfelhők sem merészkedtek. Ilyenkor történnek különös dolgok. Előtör az előzmény nélküli mélyből egy gondolat, amely azután kimondható testet ölt: Meg kellene nézni a gercsei templomot!

Dzsó! – azaz Utassy József. Bensőséges versek a mesterről és barátról: Léka Géza költővel, íróval a szerkesztő költőtárs beszélgetett új verseskötetének megjelenése alkalmából.

Salinger nevezetes regényének, a Magasabbra a tetőt, ácsoknak a címe jutott önkéntelenül az eszembe, mikor az Országút 46. számában megláttam Rosdy Pál Egyetem, egyetem, tengertánc című írásának fotóillusztrációját. Elvarázsolt a kép.

Vajon a sokasodó műemlék-megújítások időszakában, amikor nagy ívű koncepciók által születik újjá épített örökségünk, van-e érdeklődés a kisebb léptékre, előhozakodhatunk-e cseppnyi történésekkel? Talán úgy, mint ahogy mondani szokás: cseppben a tenger.

Elkészült egy ház, és szinte észre sem vesszük. Ez nem tűnik nagy dicséretnek, jelen esetben mégis az. Az ország szimbolikus főteréről, a Parlament előtti térről szólnék, az azt övező beépítés déli, Duna-part felőli épületéről.

Ferdén rovátkolt, csíkos vakolat, meredek tető, grafitszürke fedés.  A kortárs építészet újabb példája?  Hátrébb egy kastély. A nagy múltú Teleki–Tisza-kastély Nagykovácsiban