Mosolygós lendületét követve előkapta kicsiny noteszét, amelybe nagy emberek nagy okosságai mellett az ő kis gondolatait, terveit, megnézendő helyszíneit is beleírta. Nézte a füzet idevonatkozó oldalát, és látta: Újjáépült várak. Föltétlen. Jó, akkor legyen Sümeg. És Kovács János nem hezitált, kicsinyt ugyan röstelkedett magában, hogy most minden okos előkészület nélkül kerekedik föl, de vannak helyzetek, amikkel nem lehet vitatkozni.
Lényeg az, hogy Kovács János beült a kocsijába, és mint Rudolf Hrusínský orvosként a Hrabal–Menzel-filmben végigénekelte az utat, eljutott Sümegre, és megállt a vár tövében. A fölfelé vezető kaptató éppen arra volt jó, hogy fölkészítse a lelkét, tisztán, előítéletek nélkül lássa, mi történt az utóbbi időkben. A várkapun belépve a várudvarra, lenyűgözte a látvány. Mondjuk a lenyűgözés már kintről, lentről nézve elkezdődött, de itt még fokozódott. Az új beépítésről azonnal megvolt a véleménye, de csak semmi hebehurgyaság, nézzünk szépen végig mindent, hátha nem is úgy van az, ami van.
Régi és új különös találkozása Sümegvárban
Fotó: Nagy Gábor
Nemcsak anyagokkal lehet megidézni a múltat, hanem a hely, a helyzet visszaállításával, az eredeti építkezés természetességének újraépítésével is, gondolta hirtelen.
A tablók arról tanúskodtak, hogy IV. Béla király parancsára a veszprémi püspök erős várat emeltetett itt, Sümeg fölött, a hegyen. Ulászló király idejében megépítették a külső várat, majd 1553-ban az akkori idők legkorszerűbb védőművét, a többemeletes, vastag falú Kövessy-bástyát. Járt erre Bocskai István is, seregei kíséretében, majd a vár a II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharcban is fontos szerepet játszott. A szatmári béke után a XVIII. század húszas éveiben a várat kiürítették, magára hagyatva az erózió prédája lett. Pusztulástörténete majd kétszázhúsz évig tartott.
Amikor 1954-ben a várhegy alatti városrész házait is elérte az omlás, az állagmegóvás nem várathatott magára, elkezdődött kutatása és helyreállítása Kozák Károly régész és Koppány Tibor építész vezetésével. Egyes épületrészek – a külső kaputorony, az öregtorony, a várkápolna és a Kövessy-bástya – igen jelentős mértékű és karakteres kiegészítést kapott. Kialakult egy Sümegvár-kép. A helyreállítást követően készült felvételeken látszik, hogy az új tetők piros cserépfedése még milyen erőszakosan új.
Aztán a sümegi vár 2016-ban bekerült a Nemzeti Kastély- és Várprogramba, A sümegi vár turisztikai fejlesztése című projekt néven. Ma már csak turisztika van, meg projekt, szerencsés helyzetben becsúszhat egy kis műemlékvédelem, mint jelen esetben. A projekt szakmai részét Búzás Gergely régész és Albert János építész fogalmazta, tervezte meg. Ennek során a korábbi kutatási, feltárási eredmények felhasználásával elkészült a komplett kutatási anyag, az értékleltár, a periodizációs rajzok különböző színnel jelölt építési időszakai pedig a laikus számára is érthetővé teszik, hogy mikor mi épült. Gyönyörű rekonstrukciós modellek és a jelenlegi helyreállításra vonatkozó írások, rajzok.
De ezt jobb élőben megnézni.
Aztán így kiokosodva Kovács János egy sörrel kiült a várudvarra. Olyan valószínűtlen volt minden. Ragyogó kék ég, sehol egy felhő, sehol egy ember, üres a várudvar. A sör is valószínűtlen, az autó miatt persze alkoholmentes. S mintha a véleménye is az lenne, ami első pillanatban kialakult az új helyreállításról. Egy barátja jutott az eszébe, építész, nagyon okos ember. Minden házról meg tudja mondani, hogy szép vagy nem, meg azt is, hogy miért. Az Illúzió sörözőben szokott kiselőadásokat tartani fontos építészeti dolgokról.
Egyszer arról beszélt, hogy több mint hatvan éve született egy műemlékes dokumentum, egy Karta, pontosan Velencében, amely kimondja, hogy a hitelességre kell törekedni, és minden új kiegészítésnek a kortárs építészet jegyeit kell magán viselnie.
Akkor csöndes hümmögéssel nyugtázta a társaság a nagy ívű mondatokat, amelyek szépen odaálltak a további sörözői bölcsességek mellé, úton a feledés homálya felé. Aztán most itt, a várudvaron előjött. És az előzetes impresszió felülvizsgálata is.
Jobb lett volna a cserépfedés?!
Fotó: Nagy Gábor
És ez a majdnem zavarta Kovács Jánost.
Miért nem lehetett követni a korábbi helyreállítás metódusát? A kubatúra kőből felfalazva, a magastetőn pedig cserépfedés. Az újkorában erős piros cserepeket mára szépségesen öregítette az idő. Az építész szakmai félelme lenne, jaj, ennyit rekonstruáltunk, de azért a bizonytalanságunkat föltétlen jeleznénk egy nyilvánvalóan nem odavaló tetővel?
Ha már volt bátorság, nagyon dicsérendő módon a tömegrekonstrukcióra, akkor legyen bátorság rendes cserépfedésre is.
Nem a műemléki direktívák elkülönüléselméletét kellett volna követni, sőt az elkülönülést még a korábbi helyreállítástól is, hanem a természetességet. Na, és a homlokzat festése. Miért ez az agresszív fehér? Nemcsak a vakolt felületeken, de a meglévő kőhomlokzaton is. Nem kellene ennyire erőlködni, és akkor érthetőbb lenne az egész, nemcsak azért, mert ez turisztikai fejlesztés, ami mégiscsak a turistáknak – vagy ami jobban hangzik –, az utazóknak szól, akik jórészt nem műemléki tudományos emberek. De ez csak egy laikus vélemény, a hozzáértők, a hivatalosok biztosan jobban látják, ha másképpen látják.
Legszívesebben kért volna még egy Unicumot az unikális élmény hatására, de sajnos annak nincs alkoholmentes változata. Azért aztán erős alkoholmentes állapotában azt képzelte, hogy majd valamikor jön egy nagyon célzott, nagyon műemlékes cunami, ami az újonnan helyreállított keleti szárny fedését és homlokzatfestését elviszi, és a helyreállítás helyreállításakor cserépfedés kerül a házra, a kőfalazatok eredeti színükben, a vakolt felületek hozzá hasonló árnyalatban élednének újjá, és mindenki örülne, hogy milyen egységes kinézetű lett a sümegi vár.
Kicsit zaklatottan, de a látottak jóleső élményével beült az autóba. Már Érd felé járt, amikor eszébe jutott a nagy okosság: az óra nemcsak az órásoknak mutatja az időt.
Nyitókép: Sümeg vára madártávlatból
Fotó: Kovács Zoltán/NÖF
