Szerző: Krómer István

Világörökség Ida néni múzeumában

Torockó ünnepi s köznapi viseletének, festett bútorainak, használati tárgyainak gazdag gyűjteményét Ida néni családi örökségéből, részben saját keze munkájával hozta létre, akkoriban, amikor Ceaușescu rendszere néhány magyar utas befogadásáért is elzárással fenyegette.

Dugódíj-dilemma

Forró krumpliként dobálják egymásnak a riválisok; a négyes metró támogatási szerződése alapján már régen be kellett volna vezetni a fővárosban a behajtási díjat, de senki nem meri vállalni annak vélt vagy valós politikai kockázatát. Ami változatlan: idegőrlő araszolás a forgalmi dugókban.

Zárt kapus olimpia a láthatáron

Egy évvel elhalasztották, a járvány feléledése miatt külföldi nézőkről eleve szó sem lehetett, a vendéglátó japánok nem lelkesednek érte. Ám világszerte százmilliók várják, s a médiabiznisznek is pörögnie kell, így a közeljövőben megrendezhetik az első online-olimpiát.

Véget érhet a Hubble küldetése?

Banális hiba, egy számítógépes memóriaegység meghibásodás miatt immár két hete működésképtelen a Hubble űrteleszkóp, és egyre inkább úgy néz ki, hogy már nem is fogják megjavítani. Szerencsére lassan startra kész az utódja, a James Webb űrtávcső.

Országos roma zarándoklat

Aranyláncos leányvásár helyett csöndes tanúságtételek, fülsüketítő elektromos zene helyett körmenet áhítatos énekekkel, libapecsenye és Hennessy konyak helyett egy tál rizses hús – más ez a cigány zarándoklat, mint a nevezetes csatkai búcsú. Ami ugyanaz: a sok gyerek mindenfelé.

Nyüzsgő balatoni nádasok

Van, aki úszómedencének nézi, mások horgásztóként vagy vitorláspályaként tekintenek rá, a Balaton azonban élő tó, a természet része, amivel az ember nem bánhat kénye-kedve szerint, ha azt akarja, hogy ezt a csodát még utódai is láthassák.

Vértelen mikrohullámú sebészforradalom

Szike, kampó, csontfűrész, hetekig tartó sebgyógyulás, hosszú kórházi kezelés – a sokszor életmentő, ám brutális hagyományos sebészeti beavatkozások helyét egyre többször veszik át az „egynapos sebészet” kíméletesebb, precíziós eljárásai.

Identitás vagy nagykoalíció

Két évtizednyi brüsszeli munkatapasztalatával Hölvényi György hazánk egyik legrutinosabb európai politikusa. Az Európai Néppárt és a magyar kormánypártok konfliktusairól, az integráció távlatairól és az uniós külpolitika lehetőségeiről mondja el a véleményét.

Baltikumi varázs-városszem

Kezdetben volt a webkamera, amelynek segítségével a városi polgár átélhette a Kékesen dúló tavaszi hóvihart, vagy bekukkanthatott a gemenci fekete gólya magánéletébe. Most mindezt kétirányúvá téve, jócskán felnagyítva élvezheti Vilnius és Lublin korzózó népe.

Tömegtüntetés a zsidó–arab megbékélésért

Gyűlölet és félelem nélküli életre vágyó zsidók és arabok ezrei közösen tüntettek Tel-Aviv központjában, békés zsidó–arab együttélésre szólítva fel, s az izraeli–palesztin konfliktus kétállami megoldását szorgalmazva.

Röntgensugárral régészeti rejtélyek nyomában

Új ösztönzést ad a muzeológiának a modern természettudományos eljárások alkalmazása. Magyar kutatók a Nemzeti Múzeumban röntgensugárral vallatták a Seuso-kincseket. A roncsolásmentes vizsgálatok új megvilágításba helyezik a római kori ötvösművészek munkáját.

Beton atya, a taszári püspök

Van egy főpapunk, akit (majdnem) mindenki csak közösségi (elő)életéből származó becenevén emleget. Élő intézmény volt ifjúsági lelkipásztorként, majd egyházmegye-alapító püspök Kaposváron. Alig hihető, de lopva betöltötte a nyolcvanat.