Számukra a térképkészítésnél nélkülözhetetlen tereptárgy, zarándoknak csöndes fohászkodás pihenőhelye, állítóinak a hálaadás jele az élet szerencsés fordulatai, s a könyörgésé balszerencse idején.
Amiként a váci Holczrógl gazdával is történt, aki „szorgalma gyümölcséből vehetett meg örök áron egy csekélyke földbirtokot”, és „ott egy szép kerítéssel ellátott kőkeresztet állíthatna fel Isten dicsőségére”. A „hetivásárra járó asszonynépség a kereszt lábát mindig mezei virágokkal hintette be”, s az állíttatók „szíve repesett, ha ott láttak egy-egy térdeplő alakot”. A csekélyke földbirtokot azóta rég elnyelte a téeszcsé, birtokosát a városszéli temető, de a kereszt ma is ott várja, hogy eléje térdepeljünk vagy meghintsük mezei virággal.
Ilyen életsorsok és lélekrezdülések húzódnak a Vác város határában álló keresztek tucatjai mögött is, melyeket odaadó lokálpatrióták régóta igyekeztek lajstromba szedni, fényképen megörökíteni, történetüket, jellegzetességeiket dokumentálni. A város, az egyházmegye és az építészkamara összefogásával pedig gyönyörű képes album született belőlük.
