Ilyen építész volt Vadász György (1933–2024), aki 1952–1957 között tanult; Finta József (1935–2024), aki 1953–1958 között; és Kévés György (1935–2024), aki 1954–1959 között végezte tanulmányait. Ez a kor­szak a magyar építészet történetében jelentős fordulatokkal, ideológiai vitákkal terhelt időszak volt. Az 1951 áprilisában rendezett építészvita és a később október 26–28-án megtartott kongresszus elítélte a modernizmust, de ez a korszak csupán 1953 végéig tartott, mikor újra a Bauhaus eszméi váltak meghatározóvá és a funkcionalista irányza­tot képviselték az építészképzésben feladatot vállaló tanárok jelentős része, akik közül többen is „dániások” voltak. Azonban ekkor már nem volt magánpraxis, az építészek állami tervezőintézetekben, vállalatoknál helyezkedhettek el. 

Részlet a Magyar Szemle írásából:

Kévés György 1935-ben a Veszprém vármegyei Ősiben született, azonban a családja Sopronba költözött, Kévés ott végezte iskolai tanulmányait. A Műegyetem Építészmér­nöki karának ugyanabban az időben volt hallgatója, amikor Makovecz Imre is. Diplo­májának megszerzése után különböző állami építőipari vállalatokban dolgozott, ezek közül a leghosszabb időt az Ipari Épülettervező Vállalatnál (Iparterv) töltötte, ahol ipari üzemek részére irodát, labort, konyhát, étkezőt tervezhetett. Az építőipari vállalatokat úgy szervezték, hogy mindegyikük kizárólag egyetlen területre fókuszáljon, az odake­rülő építész számára így eleve adott volt, hogy milyen funkciójú épületeket tervezhet. Finta József a Lakóterv tervezőjeként lakóházakat, szállodákat; Vadász György – aki 1957-től a Budapesti Városépítési Tervező Iroda munkatársa, majd osztályvezető építé­sze volt – kórházat, a Gellért pezsgőfürdőt, és természetesen elsősorban lakóépületeket tervezett.

A társadalmi rendszerből adódó sajátos munkafelosztás jellemezte a magyar épí­tészetet a hatvanas-hetvenes években, amelynek eredményeként az építészirodákban jórészt elveszett a személyiség, az egyén ötlete pedig beleoldódott a közösségi szellem közhelyeibe. Ez csak a nyolcvanas években kezdett megváltozni. Ekkor vált lehetővé az építészirodák létrehozása. Elsők között Makovecz Imre 1981-ben alapította meg a Makona Tervező Kisszövetkezetet. A szövetkezet név egyfajta legalizálása volt a tevé­kenységnek, mert így nevében emlékeztetett a szocializmusra jellemző kisipari termelő­szövetkezetekre. Kévés György 1983–85 között a Stúdió R. alapítója, 1987–92 között a KÁVA építésziroda, majd 1992-től a Kévés és Építésztársai Rt. igazgatója volt. Vadász György 1991-ben, Finta József 1994-ben alapította meg saját irodáját.

Kévés első jelentős munkája a Ganz Villamossági Művek és a Kohó- és Gépipari Minisztérium Tervezőiroda közös székházának szánt nyolcemeletes, az akkori Mártí­rok útján felépült irodaház volt. A tervek elkészítésével az Ipari Épülettervező Vállalat (Iparterv) 8-as számú irodáját bízták meg. Az irodavezető Farkas Ipoly először Mészöly Géza Ybl-díjas építészt kérte meg a feladatra, azonban ezt nem fogadták el, így 1967 októberében Kévés Györgyöt bízták meg a feladattal, aki 1961-től 1983-ig az Iparterv mérnöke volt. A végső tervek elkészítésében a három építész egyszerre vett részt, így ez is kollektív munka volt. A két ütemre tervezett építkezésnek csak az első szakasza valósult meg a metróépítés miatt, ezt 1970-ben át is adták. (A telek másik részét a ’90­es években eladták és bevásárlóközpontot húztak fel rá.) A maga korában korszerű és monumentális épület sok szempontból rossz helyre került, de a Margit körút ezen sza­kasza közlekedési szempontból is frekventált hely volt. A hatvanas évek közepétől sok hasonló, többemeletes pillérvázas vasbeton épületet készítettek, melyeket nagy üveg- és alumíniumfelületei feltűnő jellegtelenséggel ruháztak fel. Nemcsak a silány alumínium köpenyfal és a rossz minőségű, szétrobbanó üvegek, de az épület elhelyezkedése is ki­kényszerítette, hogy lebontsák azt. Ez 2014–15-ben megtörtént és az egykori miniszté­riumi épület helyén parkot hoztak létre, amely ma a Millenáris Park része.

Kévés György, építész feleségével, Földvári Évával 1966-ban tervezte meg a XI. kerületi Meredek utcai teraszos társasházat, amely geometrikus egyszerűségével a kor Bauhaus-stílusát követte, azonban a téglaburkolattal annak szabványaitól némileg eltért, ugyanakkor a hagyományok folytatásának szándékát is megjelenítette. A tár­sasházat 1969-ben adták át. Nem sokkal később, 1970–71-ben újabb két társasházat terveztek a Sashegyen fekvő Zólyomi útra. Az elhelyezésnél fontos szempont volt a táj és épület harmonikus kapcsolata, így a teraszos homlokzat is a hegyoldal ritmusát imi­tálja. Kívül szürke műkövet és a vörös mezőtúri téglát használták burkolatnak, amely szokatlanul ellentmondott a kor divatjának. 

Az építésznek a következő évekre is sok feladat jutott. 1969-ben a Magyar Épí­tőművészet adta hírül, hogy Kévés György terve alapján megépült az Állami Vakcina­termelő Intézet, a DETERT-csónakház Csepelen, a győri Acélöntöde szociális épülete és a Borsodi Sörgyár szociális és irodaépülete, de ebben az évben adták át Finta József (Lakóterv) salgótarjáni „Pécskő” üzletházát és Makovecz Imre (Szövterv) Tatabánya melletti Csákányosi Csárdáját is. Kévés György mindemellett részt vett az óvoda- és is­kolaépület-tervezésben is. Ennek jelentősége abban mutatkozott meg, hogy megbízást kapott egy olyan könnyűszerkezetes rendszer kidolgozására, amely itthon, hazai gyár­tók, sorozatban előállított szerkezeteit használta. Erről a technológiáról maga az építész írt a Magyar Építőművészet hasábjain.1 „Világszerte tapasztalható az élet szinte minden területén a masszív, súlyos anyagok mellőzése, a könnyű anyagok alkalmazása. […] Hazai vonatkozásban elsősorban a házgyári lakótelepek középületigényeit nem tud­ja az építőipar kielégíteni, ezért a könnyűszerkezetes középületekre leginkább itt van szükség.”2 Erre az Iparterv 1970-ben kapott megbízást. Elsőként a zuglói lakótelepre készült el egy 30 tantermes általános iskola és egy 100/150 fős bölcsőde-óvoda terve, amit 1972 végén adtak át. A tantermek 7,5x7,5 méteresek lettek és a tantermi szárnyat nyaktaggal kötötték össze a tornatermet, az étkezőt és a gépészeti blokkot magába fog­laló épülettel. Az épületeket vasbeton pilléralapokkal és acélvázzal látták el, a födém tartószerkezete acéllemez, a külső térelhatároló pedig alumínium szerkezetű köpenyfal, a belső tereket álmennyezet fedi. Ezzel az újítással készült épületeket több helyen meg­valósították és időállóságukat mutatja, hogy ma is használatban vannak. Az építész egy korában szokatlan világban is otthonosan mozgott. Pályáján fontos állomást jelentett a soproni rehabilitációs beépítésekkel kapcsolatos munkája, melynek 1985-ben látott hozzá. Ezekben az épületekben léptékben és formavilágban is igyekezett hiteles ma­radni, ezért szinte észre sem lehet rajtuk venni, hogy nem középkori házakról van szó.

A teljes írás a Magyar Szemle 2024/5-6. számában olvasható.

1 Kévés György: Könnyűszerkezetes építési rendszer. In Magyar Építőművészet. XXII. évf. (1973) 5. sz. 14–15.

2 Uo. 15.