◼Az eucharisztikus kongresszusokon a pápák többnyire legátusokkal képviseltetik magukat, Ferenc pápa ellenben velünk ünnepelt a záró szentmisén. Akkor most örüljünk vagy bánkódjunk, hogy csak néhány órát szánt a magyarokra?
Jelentős esemény, hogy Ferenc pápa mutatta be a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjét, hiszen huszonegy év után vett részt a pápa ilyen kongresszuson. Első ígérete is erre vonatkozott. Később – különböző megfontolásokból – hozzászervezték a szlovákiai látogatást. „Jól értesült körök” sokfajta találgatása keringett ezzel kapcsolatban: különös, hogy ez esetben is, mint annyi kérdésben, az „igazi katolikusok” vagy pártos újságírók akarják kioktatni Ferenc pápát. Valójában a mostani pápalátogatás körüli találgatások, bírálatok mögött – túl a politikai szándékokon – egy zsinatellenes irány, ultrakonzervatív katolikusok egységet bomlasztó fanatizmusa feszül.
Minthogy Ferenc pápa személye, megnyilatkozásai, reformtörekvései támadások kereszttüzében állnak, az elmúlt években többször igyekeztem helyes fénybe állítani a latin-amerikai jezsuita pápa alakját és új stílusú szolgálatát: blogokban, cikkekben, valamint két könyvemben: a Világító emberek – időszerű művek című tanulmánykötetemben (2018), újabban pedig Viharban (2021) című könyvemben.
◼A keresztény üzenet örök, az élethelyzetek változnak. Szabó Ferenc atya gyakran a folyamatosságot hangsúlyozta a pápák tanításában. Folytonosság a zsinati tanítás recepciójának sürgetésében, a széles körű párbeszédben vagy az egyház szociális tanítása terén is.
„Ez a gazdagság öl” – állítja Ferenc pápa. De már XIII. Leónak is voltak kemény megállapításai a liberális kapitalizmusról,
és Prohászka Ottokár is Leó pápa akkor forradalmi szociális elveit hangoztatta a századfordulón. Őt is modernizmussal gyanúsították, mint most Ferenc pápát, sőt a zsinati reformokat sürgető valamennyi pápát.
◼Ferenc ugyanakkor elődeinél radikálisabban fordul a társadalom peremén élők felé. A mindannyiunkban élő farizeus nehezen fogadja meg a „ne ítélj, hogy ne ítéltessél” tanítását; hajlamosak vagyunk mások lelkiismeretét vizsgálgatni. Ferenc pápa, aki Buenos Aires érsekeként is járta a nyomornegyedeket, kazuisztika helyett irgalommal nézi az esendő embert. Hogyan érhető ez tetten a migrációval kapcsolatos, sokat bírált megnyilatkozásaiban?
A Viharban című könyvemben épp a folytonosságot mutattam meg VI. Páltól II. János Pál és XVI. Benedek szolgálatán keresztül Ferenc pápáig. A zsinatot meghirdető XXIII. János pápa csak az első ülésszakot vezethette. VI. Pál pápa alatt történt a döntő fordulat, amit a korszerűsödést (aggiornamentót) és reformokat kereső haladó püspökök és teológusaik hoztak – szemben egy konzervatív kisebbség (Lefebvre érsek és csoportja) ellenállásával –, éspedig VI. Pál első, Ecclesiam suam kezdetű enciklikája, „dialógus körlevele” szellemében. Montini pápának köszönhető, hogy a zsinat a második ülésszaktól forradalmi fordulatot vett, és hogy az újkori katolikus egyház történetében vízválasztó lett.
A zsinat befejezése után azonban hamarosan előtört és egyre fokozódott a szélsőséges konzervatívok és progresszívek harca, illetve a kontesztálás VI. Pál tanítása (például Humanae vitae, 1968) és egyházfegyelmi intézkedései ellen. Az egyházon belüli tekintélyi válságot felerősítette az 1968-as diáklázadás, a kulturális-szexuális forradalom a „nyugati világban”.
◼A második vatikáni zsinat óta érzékelhetjük a katolikus egyház párbeszédre való nyitottságát nemkatolikus keresztények és más vallási közösségek felé. Ferenc pápa hangsúlyozottan keresi a megbékélés útját az iszlámmal – éppen akkor, amikor radikális iszlám szervezetek kalifátussá változtatnák Európát. Milyen esélye lehet ennek a nyitásnak?
Ferenc pápa keresi a széles körű párbeszédet a fegyveres konfliktusok, a polgárháborúk megszüntetése, a béke és az egyetemes testvériség (Fratelli tutti) megvalósítása érdekében.
A háború, az erőszak és a pusztítás forrása szerinte a pénzimádat, a hatalomvágy, a természeti kincsek kiaknázásáért folyó verseny;
a sok igazságtalanság és jogtalanság miatt százezrek szenvednek, földönfutókká lesznek, akiken segítenünk kell az evangélium szellemében. Ferenc pápa világosan megjelöli a globalizációval párhuzamos nyugati szekularizáció és gyakorlati ateizmus forrásait és gyászos etikai következményeit.
Nem vallások közötti háború, hanem vallásháború folyik az iszlám radikálisok részéről. Mi, keresztények nem folytathatunk háborút hitünk nevében. Isten nevében nem lehet ölni, ahogy ezt az iszlám terroristái teszik! Mi a szellem fegyvereivel harcolunk. Az iszlámban összefonódik a vallás és a politika. De a muszlim vallással, miként a többi nagy vallással is, keressük a párbeszédet a második vatikáni zsinat szellemében (vö. Nostra aetate nyilatkozat).
Ferenc pápa szerint a jelen helyzetben a tanbeli kérdések tisztázása előtt sürgetőbb feladat a fegyvergyártás és -kereskedelem megállítása, a migránsáradat okainak felfedése: a helyi fejlődés segítése, az embercsempészet megakadályozása stb.
Sajnos, nagyon sokan nem is ismerik (papok sem!) igazán Ferenc pápa megnyilatkozásait, széles körű diplomáciai tevékenységét a „szeretet civilizációja” megvalósításáért. Azoknak, akik az egyházat múzeumnak tekintve „konzerválni” akarják, hirdeti a „kilépő egyház”, a „szinodális egyház” modelljét. A világjárvány idején különösen is legyen az egyház „tábori kórház”!
◼Vajon az egyház egyre mélyülő válságának alapvető oka a hit megfogyatkozása, a gyakorlati ateizmus és az erkölcsi relativizmus terjedése a papság körében, az egyéni és családi életben, és a társadalmi/politikai életben?
Igen, ezt hangsúlyoztam írásaimban, előadásaimban. A hit válságára vezethető vissza a kereszténységen belüli egyenetlenség és a katolikus egyházban tapasztalható válság: a belső egységét megbontó viszály, beleértve a Ferenc pápa személyével, valamint nem vagy félreismert tanításával szembeni igazságtalan és romboló kritikát. Az egyház belső válsága és a keresztény házasság válsága is jórészt a hit és a hűség megfogyatkozására vezethető vissza.
A gyakorlati ateizmussal az önző élvhajhászat dívik. „Ha nincs Isten, minden megengedett!” – hirdette Dosztojevszkij ateista hőse. XVI. Benedek pápa is azt hangsúlyozta, hogy
ha nincs Abszolútum, ha nem létezik teremtő Isten, akkor nincs olyan mérce sem, amely megszabná, mi jó és mi rossz.
Pusztán az erősebb érvényesül a „létért való küzdelemben”, a hatalom az egyetlen mozgatóelv. Az igazság nem számít, voltaképpen nem is létezik, nincsenek „örök igazságok”.
Felületes és torzító az a nézet, amely szembeállítja az emeritus XVI. Benedek pápával Ferenc pápát. A folytonosságot XVI. Benedek és Ferenc pápa tanításában világosan jelzi az a tény is, hogy Ferenc pápa első, Lumen fidei kezdetű enciklikájaként – egy bevezetéssel és néhány kiegészítéssel – az emeritus pápa által megfogalmazott, de lemondása miatt be nem fejezett körlevelet tette közzé.
Ma is, mint mindig, minden kérdésünkre a „megoldás”: Krisztus és Evangéliuma. Ha II. János Pál pápa sürgetése visszhangra találna: ha felélesztenénk Európa keresztény gyökereit – bár ez régebben is, most is a laikus világ szemében lázálomnak tűnik! Ha a keresztény értékek tisztelete és gyakorlati alkalmazása kezdené átjárni az új nemzedék nevelését, a közéletet, a törvényhozást, a nemzetközi szervezetek vezetését. Ettől ma messze vagyunk! Ezért van szükség a pápák által meghirdetett új evangelizálásra, ezért hirdeti Ferenc pápa – akár alkalmas, akár alkalmatlan – az üdvösség örömhírét, az irgalmasságot, a bocsánatkérést és a megbocsátást, és – utalva a végítéletre – az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit: „Amit egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek.”
