Az amerikai hírszerzés figyelemreméltó rugalmasságról és önkritikai érzékről tanúbizonyságot téve augusztus első hetében frissítette „legpesszimistább” prognózisát, amely szerint a NATO-erők kivonulása után fél évvel összeomolhat az általuk hatalomban tartott, „nemzetközileg elismert” afgán kormány. Az új értékelés szerint a tálibok akár már harminc napon belül körülzárhatják és három hónapon belül el is foglalhatják Kabult. Erre azonban már egy héttel később sor került.
Joe Biden amerikai elnök néhány nappal korábban még azt tanácsolta az afgánoknak, hogy „harcoljanak saját magukért”, utalva arra, hogy az afgán kormányerők négyszeres létszámfölényben vannak a tálib fegyveresekhez képest. Az Egyesült Államok emellett légi támogatást is nyújtott számukra, az afgán biztonsági erők mégis gyakran anélkül vonultak vissza, vagy adták meg magukat, hogy komolyabb ellenállást tanúsítottak volna, miközben rengetegen dezertáltak.
Még Abdul Gáni Baradar mollát, a tálib mozgalom egyik alapítóját is meglepte átvették az irányítást az ország felett. A rendőrök és a katonák egyszerűen elhagyták állásaikat, a tálibok pedig bevonultak a fővárosba. Adzsmal Ahmadi afgán jegybankelnök szerint olyan gyorsan összeomlott a központi kormány, hogy azt felfogni is nehéz volt. Nincs rá egyértelmű magyarázat, hogyan omolhatott ilyen gyorsan össze egy 300 ezer főt számláló haderő. Azt gyanítja, valaki utasította őket arra, hogy ne harcoljanak.
Mohammad Szuhail Sahín, a tálib mozgalom dohai irodájának szóvivője szerint
egyes vidékeken tárt karokkal fogadták őket, mivel ellenérzéseket tápláltak a korruptnak tartott Gáni-kormány iránt.
Sarah Chayes, a kandahari tartózkodása alatt a pastu nyelvet is megtanuló egykori amerikai kormánytanácsadó szerint „demokrácia” címszó alatt a korrupció és „egy bankrendszernek álcázott piramisjáték” virágzott Afganisztánban.
Joe Biden szerint az afgán kormány feladta. Az afgán haderő összeomlott, sok esetben anélkül, hogy harcoltak volna. Pedig az amerikaiak fizették a zsoldjukat, adtak nekik légierőt és légi támogatást. Mindent megadtak, hogy harcolni tudjanak magukért, de nem tették. „Nincs értelme, hogy amerikai katonák haljanak meg egy háborúban, melyet az afgán hadsereg nem akar megvívni.”
Biden szerint olyan (megszálló) hadsereg nincs a világon, amely hosszú távon békét és stabilitást tud teremteni Afganisztánban.
Nem véletlenül hívták a történelemben a birodalmak temetőjének.
Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter szerint „A Nyugat romokban hever. Rosszul ítéltük meg a tálibok erejét, és ez egyértelmű kudarc.” Frank-Walter Steinmeier német államfő szerint az afgán kormány és fegyveres erőinek gyors összeomlása és a tálibok ellenállás nélküli hatalomátvétele azt mutatja, hogy kudarcot vallottak az Afganisztán stabilizálását és egy életképes államberendezkedést szolgáló évtizedes erőfeszítések. Ezeket a kérdéseket őszintén és alaposan meg kell beszélni a nyugati országok szövetségében.
Wagner Péter, a Külgazdasági és Külügyi Intézet vezető kutatója szerint az egész nyugati koncepció azért bukott meg, mert az amerikaiak centralizált államot építettek. Mint Lengyel L. László, a térségben közvetlen tapasztalattal bíró külpolitikai újságíró rámutat, a mi felfogásunk szerinti afgán nép és Afganisztán, mint ország nem létezik. Nemzeti érzésről szó sincs, és nem is volt soha a történelemben. A kisebb-nagyobb közösségek az egymástól többnyire elszigetelt, termékenyebb völgyekben és folyómenti területeken küzdenek a túlélésért. Meghatározók az etnikai, törzsi és vallási különbségek, amelyek megakadályozzák bármiféle erős központi hatalom létrejöttét.
Ez a széttagoltság erősítette a helyi közösségek önvédelmi ösztöneit minden külső behatolóval szemben. A helyi törzsek és klánok több ezer éves tapasztalata a harc az újra és újra megjelenő hódítók ellen. Nem véletlen, hogy ezt a térséget soha senkinek nem sikerült meghódítania. Ilyen feltételek mellett naivitás és hozzá nem értés demokratikus átalakításáról ábrándozni. Az ilyen törekvések törvényszerűen kudarcra vannak ítélve, ahogy az elmúlt évtizedek történései is mutatják.
Lengyel L. László szerint az amerikaiak a helyi viszonyokkal és a lakossággal, a realitásokkal lényegében nem törődtek, elkerülhetetlen volt tehát a kudarc. Nem lehetett meglepetés, hogy
a csak külső támogatásra támaszkodó központi látszathatalom egyik pillanatról a másikra összeomlott.
Az amerikai vezetés önhitt és a realitásokat figyelmen kívül hagyó hozzáállását mutatja, hogy nem számítottak erre, pedig elég lett volna megkérdezniük a valóságot megtapasztalt veteránjaikat.
A táliboknak sikerült számos helyi törzsi vezetővel, hadúrral megállapodniuk az ellenállás beszüntetéséről – sok afgán katona elsősorban hozzájuk hűséges és nem a központi kormányzathoz. Előfordult, hogy a katonák egyszerűen eladták a felszerelésüket a feketepiacon, és hazamentek.
A tálibok úgy tudtak uralkodni 1996 és 2001 között, hogy többnyire nem szóltak bele abba, hogy helyi szinten melyik közösség mit csinál, csak ne ágáljon a tálibok ellen. Eddig is voltak falvak és városok, ahol a lányokat nem engedték tanulni és voltak, ahol engedték. Erről mindig a helyi tálib vezetés döntött. A legtöbb embernek ezután nem fog változni az élete, talán egy kicsit nagyobb biztonságban érzik majd magukat – véli Wagner Péter.
Kosztolányi Bálint, a Világgazdaság újságírója szerint a demokrácia exportja mögött a pénz is szerepet játszhat, különösen az amerikai választási rendszer és a kampányfinanszírozás szabályozásának következtében.
A hadiipar számára az afganisztáni (és az iraki) háború egyértelműen siker volt,
még ha az Egyesült Államok kudarcot is vallott. Ezen cégek számára az afganisztáni beavatkozás busásan megtérült, és nem a részvényeseknek kell felelniük a politikai következményekért.
A beavatkozás mellett másrészt Afganisztán esetében (is) motiváció lehetett a térség még ki nem aknázott gazdasági potenciálja. Amerikai katonai és geológiai szakértők 2010-ben arra a konklúzióra jutottak, hogy az ország ezermilliárd dollár értékű, rézből, vasból, lítiumból, kobaltból és ritka földfémekből álló ásványkészlet felett rendelkezik.
A zöldenergia előtérbe kerülése miatt időközben ezeknek az ásványoknak az értéke az egekbe szökött;
az afgán kormány 2017-es jelentése már háromezer milliárd dollárra becsülte az ország ásványkincseinek értékét. A Pentagon becslése szerint Afganisztán lítiumkészlete felérhet a világ élvonalába sorolt Bolíviáéval is.
A helyi viszonyokat figyelmen kívül hagyó, a célokat erőszakkal elérni kívánó törekvések a Gáni-kormány összeomlásával már aligha lesznek elérhetők. Amerika kényszerű katonai távozása a rivális hatalmak előtt nyitja meg a potenciális piacot: Baradar molla máris reményét fejezte ki, hogy Kína nagyobb szerepet fog játszani Afganisztán újjáépítésében. Mint Lengyel L. László rámutat: miután a tálibok a korábbiakból okulva stabilizálni akarják rendszerüket, szó lehet korlátozott gazdasági együttműködésről. A nemes- és ritkafémek kiaknázása a helyi földrajzi viszonyok, a hiányzó infrastruktúra és a törzsi-nemzetségi ellentétek miatt azonban rendkívül nehéz és költséges. A legnagyobb esélye erre Kínának lehet.
