Célszerűség és szépség harmóniája árad Víghné Koronki Ida torockói néprajzi magánmúzeumának minden darabjából, amelynek különleges értéke a gyűjtemény teljessége és egységessége. Nem különböző portákról vagy akár távolabbi falvakból szedegették össze, hanem

egyetlen család mindennapi életének, s ünnepeinek tárgyi emlékei

töltik be a kis kétszobás házat.

Festett bútorok, varrottasok (a szerző felvételei)
 
A 174. számú házikóban hajdan Ida néni nagyapjának csizmadiaműhelye működött, itt varrták kecskebőrből a híres torockói rámás csizmákat, a nőknek piros, a férfiaknak fekete színben.
Női csizmák 
 
Az ötvenes évek közepe, a mester halála óta a műhely üresen állt. Ida néni a nagyapja iránt érzett tiszteletből 1982-ben a tőle örökölt bútorokkal rendezte be a helyiséget úgy, ahogy ő azt gyerekkorában a nagyapjánál látta.
Festett ládikó
 
A turisták számára a múzeum azonban csak 1994-ben nyithatta meg kapuit, mivel a Ceausescu-rendszer üldözte a magánvendéglátást, különösen, ha anyaországi magyarok kerestek fel erdélyi magyar családokat. Ida néni erre így emlékezett: „Itt senki nem állt meg abba az időbe. Na hát akkor nagy terror volt. S szombaton, vasárnap fogadtam egy pár vendéget, s akkor hétfőn nekem kiadták a néptanácstól, hogy ha még vendéget fogok fogadni, azonnal elzárnak. S akkor aztán az nekem úgy maradt egészen ‘94-ig.”
Díszes pad
 
A szabadabb világban azonban egyre többen érdeklődtek a múzeum iránt, s mivel férje után is örökölt egy rend bútort, 1996–1997-ben a Torockó Értékvédő Program segítségével hozzátoldottak még egy szobát az egykori műhelyhez, ahol azok is helyet kaptak. A népi bútorok, viseletek ekkor még használatban voltak, élete során Ida néni maga is számos varrottast készített.

A gyűjtemény viseleteit a gyermekek, az unokák máig hordják nagy ünnepeken, például konfirmációkor, s akár kölcsön is adják helybelieknek esküvőkre, eljegyzésekre, hozzájárulva ezzel is a hagyományok életben tartásához. Ida néni élete alkonyán a szakmai elismerést is megélhette, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség 2003-ban életműdíjban részesítette.

Cserépkandalló és falitéka
 
A múzeumot a család által üzemeltetett panzió vendégeként, Ida néni lányának szíves kalauzolásával ismerhettük meg, aki szívesen és színesen mesélt a városka Jókai Egy az Isten című regényében megörökített történelméről, a nagyipar beköszöntéig messze földön híres vasművességéről, mely öntudatos polgári mentalitással párosult, saját családjáról, a torockói mindennapokról és ünnepekről, s bemutatott minden darabot, melyekhez személyes élmények is fűzik.
A nagyapa cseréppipája
 
A múzeumról részletesebb ismertetést, benne az egykor Erdély-szerte élénk kereskedelmet folytató várost ért kulturális kölcsönhatásokról, a kiállított tárgyak származásáról Benedek Csaba és Kürtössy Péter Ida néni magánmúzeuma című írásában olvashatunk, egy amatőr videón pedig a kilencvenéves Ida néni maga kalauzolja látogatóit.