A budapesti szokásrendből kiindulva szinte lehetetlen nemcsak megérteni, de még követni is a bukaresti kormány- és pártpolitika hektikus változásait. Idehaza emberöltőnyi ideje hozzászoktunk, hogy négyévente parlamenti választásokat tartunk, az államfő kormánymegbízást ad a győztes pártnak vagy koalíciónak, amely azután a következő választásig jól-rosszul, békésen vagy kisebb-nagyobb botrányok közepette elvezeti az ország hajóját.

Nem így Romániában. Törvényhozási választások még csak vannak, sűrűbben is, mint ahogy mi megszoktuk, de az államelnökök már igencsak messze állnak attól a hűvösen távolságtartó, a nemzet egységének megjelenítésére legalább törekvő szerepfelfogástól, amellyel a magyar köztársasági elnökök – az éppen kinyilvánított többségi akaratot tisztelve – a kormányváltásokat igyekeznek elősegíteni.

Persze a román elnökök formális jogkörei is valamivel erősebbek, mint a magyarokéi, de időnként ezen is jóval túlterjeszkedve erőteljesen bevetik magukat a pártpolitikai bozótharcokba azon erők oldalán, amelyek őket pozíciójukba segítették, sőt szerepüket időnként ezen erők vezetőiként felfogva, a parlamenti mandátumarányokban kifejezett választói akaratra fittyet hányva igyekeznek övéiket hatalomba segíteni.

Mint tette ezt Klaus Iohannis regnáló elnök is, aki 2019-ben megtagadta a kormánya átalakítására készülő szociáldemokrata Viorica Dăncilă kormányfő miniszterjelöltjeinek kinevezését, expressis verbis kijelentve, hogy nem hajlandó olyan döntést hozni, amellyel hozzájárul a Dăncilă-kormány talpon maradásához. A miniszterelnök-asszony ezek után nem minden alap nélkül nevezte Iohannist az országot önös politikai érdekei miatt destabilizáló politikusnak, aki ötéves mandátuma alatt sem tanulta meg, hogy

alkotmányos szerepe szerint közvetítenie kellene az állam hatalmi ágai között, nem pedig szabotálnia a működésüket.

Miután pedig tavaly februárban a pártjához, a Nemzeti Liberális Párthoz (PNL) tartozó Ludovic Orban kormánya a bizalmi szavazáson megbukott, Iohannis a parlamenti többség kifejezett akaratával szembeszegülve ismét őt jelölte miniszterelnöknek, majd még kétszer másik párttársát, Florin Cîțut, láthatóan azzal a hátsó szándékkal, hogy a sikertelen kormányalakítási próbálkozásokra hivatkozva, az erőviszonyok megváltozásában bízva, előre hozott választást erőszakoljon ki. Mint Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke rámutatott, Iohannis alkotmányos válságot idézett elő azzal, hogy nem volt hajlandó a parlamenti többség által támogatott független jelöltnek kormányalakítási megbízást adni.

Az alkotmánybíróság végül (ezúttal) megálljt parancsolt Iohannisnak, rámutatva, hogy az elnök nem idézhet elő szándékosan olyan válságot, amely – két meghiúsult kormányalakítási kísérlet után – felhatalmazza őt a parlament feloszlatására. A kormányalakítási megbízásnak ugyanis (gondoljuk mi is itt, a Duna középső folyásánál) csak az lehet a célja, hogy a jelölt parlamenti többséget szerezzen egy új kormány beiktatása érdekében, nem pedig az, hogy a parlament leszavazza a kormányfő-jelöltet, és közelebb vigye az elnököt a parlament feloszlatásához.

Amire végül később mégis sor került, ám a választás nem egészen Iohannis és a PNL elképzelése szerint alakult. A győztes ugyanis a kiszorítani próbált szociáldemokrata párt lett 34 százalékkal, a nemzeti liberálisok 29-cel a második helyre szorultak. Riválisuk, a jellemzően fiatalabb városi szavazók által támogatott, a magát a magyar Momentumhoz hasonlóan a rendszerváltozás évtizedeinek teljes politikai elitjével szemben meghatározó liberális USR PLUS pártszövetség 17 százalékot ért el, s nagy meglepetésre, azonnal 10 százalék fölötti eredménnyel, bekerült a parlamentbe az elitellenes soviniszta-konzervatív Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), amellyel (akkor még úgy látszott) senki nem kíván együttműködni.

Ebben a helyzetben egyetlen kormányképes (kényszer)koalíció jöhetett számításba: a rivalizáló két liberális pártnak be kellett vennie a 6,5 százalékos eredményt elért RMDSZ-t, amely pedig nem sokkal korábban még a szociáldemokratákkal közösen buktatta meg Orban kormányát. Ráadásul az USR PLUS kategorikusan elzárkózott attól, hogy Orban ismét kormányfő legyen, így végül tavaly december végén a Iohannis által korábban már (akkor még komoly szándék nélkül) jelölt Florin Cîțu alakíthatott kormányt.

Elemzők kezdettől ingatagnak ítélték az új koalíciót, s az első komoly megrázkódtatásra mindössze négy hónap múlva sor is került.

A kormányfő leváltotta Vlad Voiculescut, az önjáró egészségügyi minisztert, mire az őt delegáló USR PLUS Cîțu távozását követelte. Akkor végül sikerült kiegyezni abban, hogy a jövőben a miniszterelnök csak a koalícióval egyeztetve alakíthatja át kormányát.

Ezt a megállapodást azonban a napokban Cîțu megszegte, Stelian Iont, az USR PLUS igazságügy-miniszterének felmentését kezdeményezve, aki a kormányfő és a két másik koalíciós párt szerint egy hatalmas fejlesztési program ügyében megzsarolta partnereit. Kelemen Hunor, az RMDSZ által delegált miniszterelnök-helyettes szerint Ion kilátásba helyezte, hogy csak akkor szavazza meg az Anghel Saligny XIX. századi román mérnökről elnevezett, 50 milliárd lej (tízmilliárd euró) értékű, hat évre szóló országos fejlesztési programot, ha partnerei elfogadják az USR PLUS indítványát a speciális ügyészség jogállásáról.

Ion és pártja ezt persze nem így láttatja; először formai-egyeztetési hiányosságokra hivatkoztak, majd emelték a tétet, kijelentve, hogy a szövetség semmilyen kormányzás alatt nem fogja a nevét adni „a közpénzből történő rabláshoz”. Kelemen azonban arra emlékeztet, hogy egy hónapja, első olvasatban még támogatták a programot, amely amúgy is a közösen elfogadott kormányprogram része. Cîțu szerint az igazságügyi minisztérium apparátusa már augusztus 18-án véleményezte a jogszabálytervezetet, Ion azonban nem írta azt alá, hogy ezzel akadályozza a rendelet elfogadását.

Az RMDSZ-es Cseke Attila által vezetett fejlesztési tárca programja keretében

az önkormányzatok víz-, csatorna- és gázvezeték-hálózatok építésére, valamint útfejlesztésekre pályázhatnak,

aminek szükségessége aligha vitatható a romániai utak állapotának ismeretében, s tekintettel arra, hogy a települések 27 százalékában máig hiányzik az ivóvízvezeték, 57 százalékában a csatornahálózat. A program pedig főleg azoknak a helyhatóságoknak nyújt pénzügyi forrásokat, melyek önrész és megfelelő emberi erőforrások hiányában nem nagyon képesek uniós alapokból vagy hitelfelvétellel beruházási forrásokhoz jutni.

Kelemen Hunor megítélése szerint azonban az USR PLUS számára nem prioritás a helyi közösségek és Románia fejlesztése. Ebben lehet igazság, miután ez a nemrég alakult párt kevés polgármesterrel rendelkezik, emiatt a vidékfejlesztési programban nem különösebben érdekelt, sőt inkább úgy gondolhatja, hogy az riválisait erősíti az ő rovására. Pászkán Zsolt, a Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa arra emlékeztet, hogy az USR PLUS már hónapok óta igyekszik elérni egy évente több milliárd lejes költségvetéssel működő, az egészségügyi infrastruktúra fejlesztéséért felelős új ügynökség felállítását, s az ezzel kapcsolatos alkudozások elakadása is közrejátszhatott a kormányfő terveivel való szembeszegülésben.

A politikusok döntéseit az is befolyásolja, hogy a két nagyobb koalíciós párt a közeljövőben,

a PNL szeptember közepén, az USR PLUS október elején tartja tisztújító kongresszusát.

A PNL-ben Ludovic Orban pártelnök kihívója a Johannis támogatását is élvező Florin Cîțu miniszterelnök, míg az USR PLUS szövetségben az eddigi két társelnök, Dan Barna és Dacian Cioloş küzd meg a pártelnöki tisztségért.

Pászkán Zsolt szerint Florin Cîţu vélhetően azért erőltette a vidékfejlesztési terv elfogadását, mert még a tisztújító pártkongresszus előtt meg akart felelni a PNL „helyi kiskirályai elvárásainak”. Elképzelhető, hogy a párt helyi vezetői sem bíznak a kormányfő koalíciós társakkal szembeni érdekérvényesítő képességében, ezért nyomást gyakoroltak Cîţura a fejlesztési terv elfogadtatása érdekében.

Az ilyen belső problémákkal nem küzdő Kelemen Hunor a konfliktust a választópolgárok szemszögéből mutatja be: a kormányzás célja, hogy javítsanak az emberek életminőségén, felzárkóztassák a leszakadó térségeket, és a polgároknak visszaadják a reményt, hogy ebben az országban lehet jövőt tervezni és építeni.

„Az Anghel Saligny-program nem a pártoknak és nem a polgármestereknek szól, ahogyan azt a napokban az egyik koalíciós párt próbálta elhitetni a közvéleménnyel.

Ez a program azoknak a régióknak szól, amelyeknek szükségük van beruházásokra, és amelyek elnéptelenedését meg kell akadályoznunk.”

Az USR PLUS azonban kenyértörésre vitte a dolgot, s miután a programot a kormány nélküle is elfogadta, visszahívta minisztereit, és bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormányfő ellen. Mégpedig a szélsőségesen nacionalistának tartott, a román parlamenti pártok által mindeddig elszigetelt AUR-ral közösen. A kormányfő azonnal le is csapta a magas labdát, jelezve, hogy „a szokatlan összefogásról” tájékoztatni fogja az ország nemzetközi partnereit. „Nem fogjuk hagyni, hogy Románia a szélsőségek felé forduljon.”

Pászkán Zsolt szerint a bizalmatlansági indítvány közös benyújtásával az Emmanuel Macron nevével fémjelzett liberális Renew Europe pártcsaládhoz tartozó USR PLUS gyakorlatilag koalícióképessé tette az AUR-t a PSD számára. Tette ezt ráadásul az a párt, amely eddig az „erkölcsibizonyítvány-osztogatói” szerepben tetszelgett, nemcsak Romániában, hanem az európai uniós politikában is, ahol éppen Dacian Cioloş a Renew képviselőcsoport vezetője.

A legújabb felmérések szerint a PSD támogatottsága 34-35 százalékos, míg a PNL-é csak 21, az USR PLUS-é pedig 15 százalék, így egy előre hozott választást követően a PSD az AUR-ral könnyen többséget szerezhetne. Nem csoda, hogy a kormánybuktatásra játszó koalíciós párt nem új választások kiírását igyekszik elérni, csupán Cîţu távozását. Cioloş már jelezte is, hogy a bizalmatlansági indítvány sikere esetén megpróbálják újjáépíteni a koalíciót. Erre utal az is, hogy az USR–PLUS által delegált prefektusok és alprefektusok hangsúlyozottan nem mondtak le.

Egyelőre azonban a PNL és az ellenzéki PSD a házbizottság határozatképtelenné tételével több ízben is megakadályozta, hogy a parlament napirendre tűzze a bizalmatlansági indítványt. Ludovic Orban házelnök azonban házbizottsági jóváhagyás nélkül is továbbította azt a kormánynak. Orban korábban azt írta Facebook-oldalán, hogy rendkívüli tapasztalatával, jó alkudozási készségével ő kényelmes parlamenti többség biztosítására képes…