Szerző: Krómer István
Oroszok az olimpián
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság lehetővé teszi, hogy a nemzetközi sportversenyekről az ukrajnai orosz agresszió miatt kitiltott orosz és fehérorosz sportolók semleges színekben részt vehessenek a párizsi olimpián. Ukrajna bojkottal fenyegetőzik.
Természetvédelem és háborús logika
Vezető romániai politikusok a világörökség részének nyilvánított bioszféra-rezervátum tönkretételével vádolják Ukrajnát, amely kotrással mélyíti a Duna-delta hozzá tartozó részén lévő Bisztroje-csatornát és a Romániával közös Chilia-ágat, hogy azok nagyobb hajókkal is járhatóvá váljanak.
Enyészet vagy új szerep?
Sokan a közös identitás részeként féltik őket, mások ellenben örömmel szabadulnának meg a XIX. századi katolikus újjászületés épített emlékeitől. Ami biztos: a tulajdonos francia állam nem hajlandó költeni a felújításukra.
Hitvallók a hegyen
A Rákosi-rendszer által meggyötört szerzetesek színe-java talált menedéket, s dolgozott csöndben üldözött egyházáért a pannonhalmi bencés monostorban létrehozott szociális otthonban. Kabay Barna és Petényi Katalin Pannonhalmi szamizdat című filmjében Várszegi Asztrik emlékezik rájuk.
Legyünk-e akkumulátor-nagyhatalom?
Nemzetgazdaságunk jövőbeli fejlődésének alapdilemmáiról szóló komoly szakmai és erre rátelepedő éles politikai vitát robbantott ki a kínai CATL Debrecenben felépíteni tervezett akkumulátorgyára. Félperifériás kiszolgáltatottság vagy a zöld jövő útja?
Megjelent az Országút 82. száma
Legújabb számunkban többek között Ferenc pápa afrikai apostoli útjáról, Bukta Imre születésnapi kiállításáról, az ukrajnai háború egy évéről, a zsámbéki templomromról, A helység kalapácsa „western” filmváltozatáról és Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedeteiről olvashatnak.
Gyújtózsinór a Kaukázusban
Két kis kaukázusi állam a legfontosabb eurázsiai kereskedelmi útvonalak találkozásánál vívja egymással több évtizedes küzdelmét egy kisebb megyényi terület birtoklásáért. A mérleg serpenyőiben ezredéves kultúra és stratégiai nyersanyagok; s akár születhet is megoldás.
Rend a hátsó udvarban?
Megunták a nagyhatalmak, hogy számukra értelmezhetetlen szimbolikus ügyek körül folytatott torzsalkodásaikkal a szerbek és a koszovói albánok világpolitikai céljaikat veszélyeztessék. Az asztalra csaptak, s határozottabban alkalmazni kezdték a korbács és mézesmadzag jó öreg eszközét.
Fizessünk mi, gazdagok!
A világjárvány idején harminc óránként eggyel nőtt a világ dollármilliárdosainak száma – és egymilliónyian süllyedtek nyomorba. Az egyenlőtlenségek csökkentése érdekében mozgalom indult. A milliárdosok körében (is). Önmaguk erőteljesebb megadóztatását sürgetik.
Zöld kereskedelmi háború?
A nemzetközi kereskedelem minden szabályával ellentétesnek tartja az amerikai kormány által a zöldgazdaság ösztönzésére bevezetett kedvezményrendszert a francia gazdasági miniszter. Az Európai Unió tagállamai ellenlépéseket sürgetnek, de Brüsszel elkerülné a nyílt kereskedelmi háborút.
Remény és béke lakozzon bennetek!
Ferenc pápa a Kongói Demokratikus Köztársaságba, majd Justin Welby canterburyi anglikán érsek és Iain Greenshields lelkész, a skót egyház közgyűlésének moderátora társaságában Dél-Szudánba zarándokolt, hogy az egység és kiengesztelődés üzenetét vigye a polgárháború sújtotta afrikai országoknak.
Megjelent az Országút 81. száma
Legújabb számunkban Molnár Gusztáv a geopolitika jelentőségéről, Bozsik Yvette társulatának harminc évéről nyilatkozik, Takáts Fábián Lovas Ilona Stációk című tárlatát, Róna Katalin Bálint András és Jordán Tamás közös estjét, Kohári Gabriella reneszánsz ételek elkészítését mutatja be.