Horvátország nem engedélyezte, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök magánlátogatást tegyen az egykori jasenovaci koncentrációs táborban, ahol a második világháború idején az usztasák ártatlan szerb, zsidó, cigány (és horvát) civilek tízezreit gyilkolták meg. Az áldozatok számát illetően nagy a bizonytalanság, a Tito-féle emlékezetpolitika hétszázezres számot is emlegetett; a Jasenovac-emlékhely név szerint 83 145 áldozatot azonosított.
Gordan Grlič-Radman horvát külügyminiszter szerint elfogadhatatlan, hogy kormányát hivatalosan nem tájékoztatták Vučić tervezett útjáról. A horvát külügyminisztérium szerint
egy külföldi állam magas rangú képviselőjének látogatása a jasenovaci emlékterületen nem lehet magánjellegű.
„Ez nem egy tengerparti kirándulás volt, egy ország államfője védett személy.” Ante Letica, a horvát hírszerzés korábbi vezetője arra emlékeztet, hogy amint a szerb elnök belép az országba, a biztonságáért már a horvát hatóságok lennének a felelősök.
Letica szerint a szerb államfő a diplomáciai protokollt megszegve, „arrogáns, kulturálatlan módon” próbált meg belépni Horvátországba. A látogatást be kellett volna jelentenie a horvát külügyminisztériumnál, de ezt nem tette meg;
saját testőreivel és újságírókkal akart Jasenovacba utazni.
A horvát hatóságok csak „nem hivatalos csatornákon keresztül” értesültek a szerb elnök kegyeleti látogatásáról, ami a gyakorlatban annyit jelentett, hogy a szerb elnöki hivatal a horvát kormánykoalícióhoz tartozó szerb kisebbségi párt, a Független Demokratikus Szerb Párt vezetőjét, Milorad Pupovacot értesítette az elnök szándékáról. Ez azonban nem tekinthető „hivatalos, a diplomáciai protokollnak megfelelő értesítésnek”.
Az érvelés ismerős a magyarok számára is, 2009-ben
a szlovák hatóságok kísértetiesen hasonló indoklással akadályozták meg Sólyom László köztársasági elnök révkomáromi látogatását,
aki a helyi Szent István-szobor avatóünnepségén mondott volna beszédet, éppenséggel a magyarok és szlovákok ezeréves közös történelméről és egymásra utaltságáról. A szlovák nacionalisták azonban rosszallották, hogy az államalapító magyar királynak, s nem egy nagymorva fejedelemnek állítottak emléket az egykor színmagyar, de most is magyar többségű város polgárai.
A szerb–horvát konfliktus ennél jóval véresebb történelmi traumákon alapul,
a XX. században két ízben is kölcsönös „etnikai tisztogatásnak” estek áldozatul szerbek és horvátok tömegei,
másokat elüldöztek szülőföldjükről. Az usztasa terrort a jugoszláv partizánok tömeggyilkosságai követték, s a jugoszláv néphadsereg 1991-es kegyetlenkedéseit a szerbek tízezreit elűző horvát Vihar hadművelet követte 1995-ben. Mint a mostani eset is mutatja, az európai uniós perspektíva dacára még eléggé távolinak látszik, hogy „békévé oldja az emlékezés” a harcot, melyet jelen esetben nemcsak az apák, hanem a mai nemzedékek is vívtak egymással.
A szerbiai hatóságok botrányosnak nevezték Horvátország döntését. Ana Brnabič szerb miniszterelnök „Európa- és civilizációellenesnek” minősítette azt, amely „brutálisan megsértette a mozgásszabadságot”. Ennek szerinte „félelmetes üzenete van”, „nem tudom, milyenek lesznek ezután a kapcsolataink”.
Brnabić szerint ez pont olyan szituáció, mintha Izrael elnökét nem engednék, hogy felkeresse az auschwitzi koncentrációs tábort.
Tiltakozásul lemondta zágrábi látogatását Zorana Mihajlović szerb energetikai és bányászati miniszter, aki szerint az áldozatok iránti tisztelet kifejezése és a közös jövő építése helyett Horvátország ezekkel a lépésekkel a múltba szeretné visszasodorni a két ország közötti kapcsolatokat.
Pásztor István, a szerb kormánykoalíció részeként politizáló Vajdasági Magyar Szövetség elnöke lojálisan csatlakozott kormánya álláspontjához. Pásztor szerint nincs elfogadható magyarázat arra, hogy megtagadták Vučić elnöktől a személyes megemlékezés lehetőségét. „A második világháború ártatlan áldozataira való emlékezés ellehetetlenítése, megtagadása és megakadályozása semmivel sem magyarázható és indokolható, civilizációellenes, ellenséges, feszültséget szító cselekedet”. A VMSZ elnöke együttérez mindazokkal, akiket Horvátország lépése sért, és őt magát is sérti igazságérzetében és az ártatlanságról vallott hitében.
A vajdasági magyar politikus álláspontja annyiban mindenképpen indokoltnak tekinthető, hogy jelentős részben a VMSZ erőfeszítéseinek köszönhetően
Szerbia és Magyarország között már megtörtént – a nem kevésbé véres szerb–magyar történelmen túllépve – a nemzeti megbékélés,
a véres leszámolások eltagadását az áldozatokra való közös, helyi és állami szintű emlékezés vette át, remélhetőleg véglegesen.
Déli szomszédaink még láthatóan nem jutottak el idáig. Grlič-Radman nem tartja őszintének Vučić látogatását, aki számára szerinte egyáltalán nem az áldozatok tisztelete volt a lényeg. Zágráb azzal vádolja Szerbiát, hogy a kérdést belpolitikai célokra használja fel, és nem hajlandó a kilencvenes évek háborújában elkövetett szerb bűnökkel foglalkozni.
Mészáros Andor, az ELTE BTK Kelet-, Közép-Európa Története és Történeti Ruszisztikai Tanszékének docense az incidenssel kapcsolatban lapunknak elmondta, hogy
alig harmincéves sérelmek jönnek elő, miközben mindkét fél szívesen vádolja a másikat a stabilitás megbontásával.
A horvátok is szeretik a történelmi sérelmekre alapított politikai tematizálást, a szerb politika pedig rájátszik a határon túli szerbek és a horvát náci múlt témájára. Ez február óta kényes analógiákat vet fel, különös tekintettel a manapság mindkét oldalról felmerülő balkáni (boszniai) határ-átrendezési ötletekre.
A horvát álláspontot árnyalja, hogy a szerbek azt állítják, ők már többször kezdeményezték Vučić látogatását. Ugyanakkor a horvát hozzáállást magyarázhatja, hogy rendkívül érzékeny témáról van szó. Maga Grlič-Radman is hangsúlyozta, hogy egy ilyen látogatást nem utasítanak el, de azt alaposan alá kell támasztani.
A mostani helyzetben nem feltétlenül elfogadható gesztus egy államelnöki magánlátogatás a most különösen érzékeny usztasa, náci múlt tematikájával egy olyan állam részéről, amely
a kilencvenes években agresszorként volt jelen a térségben.
Ez alááshatja a régió stabilitását, különösen akkor, amikor Alexandar Vulin szerb belügyminiszter nemrégiben annak a véleményének is hangot adott, hogy a Balkán stabilitását az szolgálná, ha minden szerb egy államban élne. Ez rossz emlékeket ébreszt.
Nyitókép: Aleksandar Vučić szerb elnök megkoszorúzza a koszovói háborúban elesett szerb hősök emlékművét (a szerb Elnöki Hivatal honlapjáról, fotó: Dimitrije Goll)
