Egy városi utca olyan, mint a vízcsepp a tengerben: magában hordozza a település sok-sok jellegzetességét. Budán, a Rózsadomb lábánál húzódó Keleti Károly utca két világot köt össze: a Margit körút sűrű és a domboldal lazább környezetét.

Az emberben különféle képek, képzetek élnek a városról. Már a gyermekben formálódik, elsősorban a szülővárossal, a gyermekkori lakóhellyel, aztán az ifjúkori és felnőtt élettérrel, az utazásokkal. Alakítják az olvasmányok, a filmek és mások beszámolói is.

Magasan fekvő utcáról lenézve gyakran furcsa érzésem támad: a kép szokatlan, valami hiányzik. Belém hasít: nem látok tetőket. Hol vannak a megszokott cseréptetők, színük és formáik, a gerincek közelében kibukkanó kémények, s leginkább a padlások?

Sose bonts le egy kerítést addig, amíg nem tudod, hogy miért állították fel – fogalmazta át szabadon naplójában J. F. Kennedy elnök az író, filozófus G. K. Chesterton szavait. Egy település élő organizmus: nem szabad akárhogyan hozzányúlni, beleavatkozni az életébe.

Okostelefon, okosóra, okostévé, okoserdőrendszer, intelligens háztartás és épület, okoseszközök, okosfólia az ablakokon, okosváros, okosrégió… Nemrég az egyik közszolgálati rádióban valaki okospéksüteményről beszélt – valami hasznos anyag van benne.

Érdeklődéssel olvastam az Országút 54. számában a Szükségünk van-e atomenergiára? című ikerírást – az Igen/Nem rovatban. Egész társadalmunkat érintő, aktuális problémára ígért válaszokat a cím és a bevezető gondolat, a két írás azonban több kérdést is felvet.