Az építész Batár Attila A történelem mint tervező című művében néhány bécsi városi tömb és közterület nyolcszáz évre visszatekintő elemzésében arra a következtetésre jut, hogy „az építészet nem csak abból áll, amit látunk. A napjainkban is látható építészeti teret az is formálta, ami az idők során eltűnt, ami még elbontása előtt környezetét befolyásolva, nyomot hagyva tovább él. Az eltűnt múlt hatásában ma is jelen van.” S ha azt gondolnánk, hogy ezek a megfontolások csak az épületekre vonatkoznak, a telekhatárokra, a közterületekre nem, akkor nagyot tévednénk.

Néhány éve kezdődött meg Abasáron, a Bolt-tető lelőhelyen az Aba Sámuel király alapította bencés monostor feltárása, a harmadik magyar király sírjának és az uralkodó földi maradványainak megtalálása reményében. A kutatás igen komoly, látványos eredményeket hozott. A Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának igazgatója, Makoldi Miklós a feltárást ismertető előadásában kiemelte, hogy a dombtető egyik, hat–tizenkét méteres magasságban kiemelkedő részét, amelyet a terület szélén húzódó pincesor is jelez, nem építették be, mert a helyi hagyomány szerint Aba Sámuel monostorát és a király sírját rejtette ez a terület.

A második világháború utáni társadalmi átalakulás „tudományos szocializmusa” és a pozitivista tudományszemlélet nem sokra tartotta a hagyományt, a helyi közösség ismerete hiedelemnek minősült. A fejlesztések legegyszerűbb módját, a tágasabb közterületek beépítését választották. Az akkori berendezkedésben némelyeknek mindent lehetett: egy távolabbi termelőszövetkezet elnöke itt, Abasáron épített lakóházat, Egerben a Borkombinát igazgatója kanyarított ki magának egy lakótelket az Érseki Palota történeti kertjéből, Badacsonyban a környék potentátjai tettek hasonlóképp a rendezési tervekben is megőrzésre, együtt tartásra jelölt régi nagy, szőlőkben álló kúriák telkeinek sarkait „harapdálva”. Itt, Abasáron közösségi épületek is kerültek a történeti területre: az ipari épületre emlékeztető művelődési ház, a tűzoltószertár és egy üzlet. Mindezek akkortájt „természetesen” előzetes régészeti feltárás nélkül.

Budapesti kalauz – Marslakók számára című könnyed, frappáns könyvecskéjében Szerb Antal már 1935-ben azt írta: „Én a várossal akarom Önt megismertetni, azt hiszem, a házak az igazán lényegesek. De talán nem is a házak: az utcák egymásra hajló erotikája, melyben néha erő fejeződik ki és olykor grácia…” Elegendő e szavak igaz voltához arra gondolnunk, hogy a települések legnehezebben változó elemei éppen az utcák, a terek, a vízfolyások; hiszen ahhoz, hogy egy utca más helyre kerüljön, drasztikus bontásokra van szükség. Sőt, még a szélesítésük is csak akkor lehetséges, ha az egyik oldali házsort lebontják, vagy viszonylag rövid időn belül átépülnek, s a telkek mélysége lehetővé teszi, hogy az épületek távolabb kerüljenek az úttól. A Balaton-felvidék néhány településén egy-egy utcát ma is Római útnak hívnak, mert még a Római Birodalom idején épült ki az eredeti út – kellő távolságban az akkortájt időnként a mainál lényegesen magasabb vízszintű tó partjától.

A régészeti, építészeti emlékek nem akadályai – általában – a fejlesztéseknek, inkább lehetőséget hordoznak. Óbudán például a Flórián üzletközpont éppen a római castrum, a katonai tábor közepére került. Pedig helye a környék korábbi feltárásai révén pontosan ismert volt. Ennek ellenére a bevásárlóközpont tervei régészeti kutatás nélkül készültek el, s csak a résfalak brutális kialakítása után csodálkoztak rá az építők, hogy nini, itt áll egy tetrapylon, a tábor központja, a két főút – a cardo és a decumanus – kereszteződésében. Az üzletközpont alaprajza két egymásra merőleges, fő gyalogos „utcára” szerveződik mellékutakkal, s élelmiszerüzlete a pinceszinten található (akkortájt ez bevett forma volt szerte Európában), azaz nagyjából a római járószinten. Ha a feltárás megelőzi a tervezést, akkor a passzázsok az egykori utak helyére kerülhettek volna, az utakat kísérő árkádsorok is beépülhetnek az új épületbe.

S a romok útban lévő részének barbár felrobbantása helyett világraszóló remekmű születhetett volna.

Meggyőződésem, hogy Abasáron is hasonló a helyzet: a középkori templom és monostor terei, térkapcsolatai (vagy egy részük) tökéletesen megfeleltek volna a mai művelődési ház igényeinek, s a régi és az új szerves egységet alkothatna. Ahogy Kecskeméten a Kodály Intézet remekül működött és működik az egykori ferences rendházban, s ha távolabbra tekintünk, Split – a hajdani Spalato – egész belvárosa lenyűgözően él Diocletianus császár tengerparti palotájában.

Nem dőlhetünk hátra, ha ma másképp folynak a dolgok, ilyesmi nem következhetne be, noha mindig jönnek „új barbárok”, akiknek fontosabb a gyorsaság, mint a körültekintés, az egyéni vagy a csoporthaszon, mint a közösség java, együtt mozdulása, akik erőből akarnak érvényt szerezni saját elképzelésüknek. Napjainkban is sok vezető és beruházó azt gondolja, ő ad „ajándékot” az embereknek, ő tudja, mi a jó számukra. S újra meg újra feltűnnek olyanok, akik a hagyományban maradiságot látnak, akik úgy akarnak új utakat találni, hogy elfeledik az elődök tapasztalatát.

Az a vágy él bennem, hogy a települések, a településeken élők ismerjék meg múltjukat, eleik munkáját, eredményeit, fedezzék fel nyomaikat, s tegyék ezt előretekintve, időt hagyva, nem akkor kapkodva, amikor azonnali beavatkozásra van szükség. Hogy a kiindulási tapasztalatnál maradjunk: a tervásatás, amely nem már eldöntött és megtervezett beruházáshoz kötődik, hanem megelőzi azt, nagyon fontos. És más kutatásokra – domborzati, mérnökgeológiai, természeti, vízrajzi, történeti vizsgálatokra – is szükség van a tervek értékállóságához. Akkor kell elvégezni a kutatásokat, a vizsgálatokat, amikor még nincsenek kész tervek, amikor még nem szorít a határidő. Így lehetnek jók, megalapozottak a döntések, s igazán előremutatók a tervek. Istvánfi Gyula, az építészettörténet professzora – Olajos Csaba megyei főépítész megbízásából – azért készített Borsod-Abaúj-Zemplén megye falvairól elemző vizsgálatokat a múlt század nyolcvanas éveiben, hogy e vizsgálatokra épülhessenek a településrendezési tervek.

Akad, aki e vizsgálatokat költségesnek és időrablónak véli, de felelősséggel tartozunk a jövendő generációknak és hazánknak is: csak akkor mondhatjuk otthonunknak ezt a hazát, ha ismerjük múltját, értékeit, tudjuk a történelmét, egyébként idegenül bolyongunk benn.

Borítókép: Az abasári Bolt-tetőn a föld Aba Sámuel udvarházát és temetkezőhelyét is rejti.  Fotó: Komka Péter/MTI

A szerző építész, urbanista