Szerző: Borzák Tibor
Nyomvonalak nyomában
Kék. Piros. Zöld. Lila. Ezek nem egy színtannal kapcsolatos tanulmány kulcsszavai, hanem az M8 gyorsforgalmi út Dunavecse–Kecskemét közötti kétszer kétsávos szakasz lehetséges nyomvonalainak színei. Az építés még el sem kezdődött, de máris nagy felháborodást keltett a közelben lakók körében.
Mennyi Petőfi!
Kunszentmiklóson egy családi ház felső szintjén található az ország talán legnagyobb Petőfi-kultuszgyűjteménye. Festmények, szobrok, magyar és idegen nyelvű könyvek, sőt még társasjátékok is őrzik a költő emlékét. Székely Gábor helytörténész negyven éve hódol szenvedélyének, kollekcióját több mint százezren látták már.
Bronzba öntik Petrovics Sanyikát
Visszahúzódó, jól nevelt, fegyelmezett, illedelmes, szófogadó kisfiú volt Petrovics Sanyika kecskeméti iskolaévei alatt, 1828 és 1831 között. Nem ugrált a padon, nem terült el az asztalon, és nem lengette kezében a pennáját. Nem mindegy tehát, milyen lesz bronzba öntött alakja.
Szegények szolgálatában
Csoda és misszió. E két szóval jellemezhető annak a kecskeméti civil közösségnek a tevékenysége, amely felkarolja az elesetteket, s a mindennapi meleg étel mellé szellemi táplálékot is ad. A Karol Wojtyła Barátság Központ majd két évtizede építi szeretetközösségét.
Égből pottyant pad
Egyik napról a másikra tűnt fel. A kertváros szűk utcácskáinak parlagon hagyott földszeletében munkások jelentek meg, és nagy elánnal hozzákezdtek az építkezéshez.
Nemezelő nemzedék
Vidák István és Nagy Mari nemezművészek családjában három generáció alkot szebbnél szebb műveket. Ifj. Vidák István és Vidák Anna követte szülei példáját, és ígéretes tehetség a hét unoka egyike, Pereczes Hanna Virág is. Most közös kiállításon mutatkoznak be Kecskeméten.
Bozsó varázsa
Száz éve született Bozsó János kecskeméti festőművész, akinek életművéből a neki szentelt emlékévben három kiállítást is rendeznek. A barokk Klapka-házban kapott helyet európai viszonylatban sem lebecsülendő néprajzi és iparművészeti gyűjteménye is, ami azonnal elvarázsolja a látogatót.
Költőként a bűneimből élek
Vallomásos líra. Avantgárd. Népies szürrealizmus. Radikális eklektika. Megannyi jelzővel illették már a költészetét. Számos műfajban alkot: költő, író, drámaíró, dramaturg, tanár. Február 14-én ötvenedik díjazottként vehette át
a Balassi Bálint-emlékkardot. Zalán Tiborral beszélgettünk.
Költőként a bűneimből élek
Vallomásos líra. Avantgárd. Népies szürrealizmus. Radikális eklektika. Megannyi jelzővel illeték már a költészetét. Számos műfajban alkot: költő, író, drámaíró, dramaturg, tanár. Február 14-én ötvenedik díjazottként vehette át a Balassi Bálint-emlékkardot. Zalán Tiborral beszélgettünk.
Reformkori álompár
Szerelem, házasság, gyermekáldás, alkotói kiteljesedés, mígnem sorsuk drámai fordulatot vett: Petőfi Sándor és Szendrey Júlia manapság álompárként szerepelne a bulvársajtóban. Róluk beszélgettünk Gyimesi Emese és Owaimer Oliver irodalomtörténészekkel.
Három mákgubó
Geszt két miniszterelnököt is adott az országnak. Most újítják fel a Tisza család ősi kastélyát és kriptáját. A zsákfaluban látni rendezetlen portákat, munkalehetőség csak a közeli városokban van. Hogyan élnek itt az emberek? Miként őrzik a múlt emlékeit?
Révbe ért a lelkem
Álomként indult, valósággá vált. A magyar–ukrán Ljasuk Dimitry a pandémia elején önkéntes karanténba vonult a Tisza-tó egyik szigetére. A hosszú magány során nemcsak leforgatta első nagyjátékfilmjét, hanem rájött arra is, miként változik meg az ember értékrendje és mik az igazán fontos dolgok az életben.