Szerző: Borzák Tibor
Csillagokkal feldíszített égbolt
Amatőr csillagászként éjszakánként az eget kémleli, elhagyott bányatelepen kutat őskori fosszíliák után, zenekarával pedig nemcsak zsoltárokat játszik, hanem Beatles-dalokat is. Farkas Levente bölcskei református lelkész természettudományos érdeklődése összekapcsolódik gyülekezeti szolgálatával.
Verhetetlen a béke válogatottja
Igazi hungarikum, sőt a világon is egyedülálló a magyar cigány futballistákból álló válogatott csapat diadalútja. Nemigen akad ellenfél, akit ne győznének le. Az alapító-menedzser, Mezei István focistáival együtt három római pápával is találkozhatott.
Az életnek kell örülni
Szabadszállás határában, akácerdők rejtekén található a Strázsa Tanya, ahol maradandó fogyatékossággal vagy egyéb életnehézséggel küzdő ukrán menekültekről gondoskodnak, akik a több mint három éve tartó háború miatt is súlyos lelki terheket kénytelenek cipelni.
Éljenek a rákosi viperák!
Európa legveszélytelenebb mérges kígyója, Magyarország legveszélyeztetettebb gerincese, a rákosi vipera fokozottan védett állatfaj. A Felső-Kiskunságban, a Peszéradacsi-réteken az 1980-as évekre a kihalás szélére sodródott, ám egy lelkes mentőcsapat tenyésztése révén ezernél is több egyed került vissza a természetbe.
Emlékezés a kemencei tragédiára
Kétszáznegyvenhárom éve óriási európai visszhangja volt a Hont vármegyei Kemencén és környékén történt rémisztő esetnek, miszerint kínvallatások után ártatlanul ítéltek el és végeztek ki gyilkossággal és emberevéssel vádolt cigányokat. A börzsönyi faluban éppen egy hete rájuk emlékeztek.
Mennyi ellentét van bennem
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt a Kossuth-díjas költő, a Nemzet Művésze címmel is kitüntetett Buda Ferenc. Két évvel ezelőtt készült interjúnk felelevenítésével emlékezünk a kivételes művészre.
Tócsarákok a krátertavakban
Mára begyógyultak a háborús tájsebek és gazdag élővilág jelent meg a bombatölcsérekben. Apaj határában, a világviszonylatban is egyedülálló kutatási terület krátertavaiban egy fiatal ökológusokból álló kutatócsoport olyan fajokat is azonosított, melyek mifelénk csak ritkán fordulnak elő.
Banya a tanyán
Vérében van a föld iránti szeretet, a szabadság iránti vágy. Agrárdiplomával évtizedeken át pásztorló állattartással és tejelő tehenészettel foglalkozott, környezettudatos elméleteket ültetett át a gyakorlatba. A törteli Nagy Istvánnál jártunk, aki nem szégyelli „Nagy parasztnak” hívni magát.
Boldogok az örömíjászok
A fővárosból vidékre költöző fogorvos–fogtechnikus házaspár több mint tíz éve kezdett el érdeklődni a történelmi íjászat iránt. A sportág nemcsak szenvedélyükké, hanem életformájukká is vált. Sokszoros világ- és országos bajnokok, akik Guinness-rekordra készülnek.
Csak a kudarcok hagynak nyomot
Hatalmas lelki nyomás nehezedik az agy- és idegsebészekre. Sikerek mellett kudarcokkal is szembesülnek, utóbbiak hagynak mélyebb nyomot bennük. Így van ezzel a világhírű, magyar származású professzor, Peter Vajkoczy is, aki exkluzív interjút adott az Országútnak.
Bruttó nemzeti boldogság
A hagyományos buddhista kultúrát, építészetet, a spirituális örökséget tartja szem előtt a Gelephu Mindfulness City elnevezésű projekt, melynek mestertervét a bhutáni király megrendelésére egy dán építésziroda alkotta meg.
Szürkemarhák mesterséges tájban
Akár néhány kattintással látványos tájképeket lehet varázsolni a mesterséges intelligencia (MI) segítségével. Ezt a lehetőséget a geográfusok is kihasználják, tudományosan megalapozott fotorealisztikus illusztrációkkal, tájképi rekonstrukciókkal teszik még érthetőbbé kutatásaikat.