Szikra pattant a sztúpánál

Zangla nevét feltehetőleg kevesen ismerik, pedig jelentős magyar vonatkozása van. A falu a világ egyik leggyönyörűbb részén található, India Ladakh nevű tartományában. Ezt a vidéket nem véletlenül hívják Kis-Tibetnek, hiszen a Himalája és a Karakorum vonulatai között, a tibeti fennsík nyugati szélén búvik meg. A zanglai király, Gyaltesz Nyima Norbu Namgyal Ldey egy X. század óta fennálló dinasztia tagja volt,

az ő családja adott szállást a királyi palota cellájában Kőrösi Csoma Sándornak,

aki 1823–1824-ben itt alkotta meg a tibeti–angol szótárt. A romos épület megmentéséhez 2008 nyarán kezdett hozzá egy magyar építészekből álló csapat.

Ez itt a Kis-Tibet (a képek Fehér Anna és Stanzin Namgail archívumából)

Nem akartam naphosszat a számítógép előtt ülni és soha meg nem valósuló épületeket tervezni, a terepmunka jobban izgatott, úgyhogy egy rádióadást hallva 2015-ben jelentkeztem önkéntesnek a Csoma Szobája Alapítványnál. A vezető, Irimiás Balázs az interjú során megkérdezte, mi a véleményem a helyiekkel kialakított romantikus kapcsolatokról – kezdi történetét Fehér Anna, Panni, aki szebbnél szebb kerámiákat készít, az alkotás lesz az útja. – Csak pislogtam, nem nagyon tudtam rá mit felelni. Nem tartottam elképzelhetőnek, hogy a nagy távolság és a kulturális különbség miatt ilyesmi megtörténhet, velem pedig főleg nem.

Magyar önkéntesek Zanglában

Az élet azonban rácáfolt. A palotánál dolgoztunk, a zanglai herceg az autójával hordta fel a holmijainkat. Én ott álltam kantáros nadrágban, sáros bakancsban. Ekkor mutattak be először bennünket egymásnak. Mintha szikra pattant volna köztünk. Éreztem, hogy több lesz ez barátságnál. Sokat gondolkoztam, mi lenne a helyes döntés, csak hát az érzelmeknek nem lehet parancsolni. Mindeközben a tájba is beleszerettem, úgy hatott rám, mintha otthon lennék. Hazatérve a repülőtéren várt az édesanyám,

tréfásan megkérdeztem tőle, mit szólna hozzá, ha összejöttem volna egy ladakhi fiúval.

Kellett egy kis idő, mire minden tisztázódott. Szerencsére a családom támogatott.

Amint először megláttam Pannit, gondoltam magamban, itt egy új önkéntes, akivel korábban még nem találkoztam – idézi fel saját szemszögéből a tíz éve kezdődő történetet Stanzin Namgail. – Szerveztem egy kirándulást, elmentünk egy közelben lévő XI. századi sztúpához. Csodálatos környezet, végtelen nyugalom. Nálam az a bizonyos „szikra” ekkor jött meg. Aztán Panni visszatért Magyarországra, két évig távkapcsolatban voltunk. Szüleit is Skype-on ismertem meg. Amikor először megérkeztem a budapesti repülőtérre, lufikkal vártak. Később eljöttem a CEU kulturális örökségvédelmi szakára tanulni, és a diploma megszerzése után itt maradtam még két évig, volt időnk az ismerkedésre.

Szerveztem egy kirándulást...

Azóta a két ország között ingázunk. Magyarország a második hazám. Itt másfajta szabadságot érzek, nem nyomják a vállam az otthoni kötelezettségek. Vannak már kedvenc helyeim, például a Duna-kanyar vagy Lillafüred. Megszerettem a magyar ételeket, legjobban a kolbászt, még karácsonykor is ezzel kedveskednek nekem a családtagok, szinte versenyeznek, ki készíti el ízletesebben. A pálinka is jöhet, de csak módjával. Az esküvőnkön eperpálinkával koccintottunk, most az a favorit.

Stanzin bevallja, néha hiányzik a családja, a szülőföldje, főleg a hegyek.

Zanglában még ma is tisztelettel tekintenek a dinasztiájukra. Édesapját „csak” Királynak (Gyapo) hívták, őt pedig Hercegnek (Gyalu) szólítják.

Sokan nem is tudják a valódi nevét, ő meg a rangjával sosem kérkedik.

Ősi emlék a királyi palota

Ladakhban 1952-ben szüntették meg a királyságot, de apjára még utána is királyként tekintett a nép, politikai, közéleti tevékenysége révén három évvel ezelőtti haláláig sokat tett a fejlődésért. A társadalom jelentősen változott, mára mindenkinek szavazati joga van, és hangot adhat a véleményének. A hagyományos életformának lassan vége, nem mindenki él földművelésből, állattartásból. A fiatal generáció új utakat keres, de jó lenne, ha a tradíciókat is megőriznék.

Panni veszi át a szót. A királyi famíliának nem volt teljesen felhőtlen az öröme egy külföldi lány felbukkanása láttán. Noha a királysággal járó tradíciók már kezdtek kikopni, mégis jobban szerették volna körön belül intézni a házasságokat.

Panni igyekezett mindenben megfelelni, nyáron még az aratásból is kivette a részét.

A család azonban távolságtartó volt, a fiataloknak meg kellett küzdeniük kapcsolatuk elfogadásáért, hiába voltak évek óta együtt. Amikor közölték, hogy egy időre Magyarországra költöznek, robbant a bomba. Stanzint ki akarták tagadni a szülei. De ez csak még jobban megerősítette köztük a szövetséget. Két malomkő között őrlődve dönteni nem lehetett könnyű. Miután a kívülállók számára is egyértelművé vált, hogy mindkettőjük szíve közepe Ladakh, és minden nyarat ott fognak tölteni, a családnak is rá kellett jönnie, hogy nem zárhatják aranykalitkába a herceget.

Zangla – falu a magasból

Mindketten úgy terveztük, hogy minél több időt töltsünk együtt – folytatja közös életmeséjüket Fehér Anna. – Szeretnénk, ha

Zangla olyan turisztikai célpont lenne, ahol az ősi hagyományokat, a szokásokat és a kultúrát is megismerhetik az odalátogatók,

miközben élvezhetik a természet adta mérhetetlen nyugalmat. Ezt a nyugalmat én is átéltem a Zanskar folyó völgyében, a hegyek lábáig leereszkedő felhők között. Ahogy ott üldögéltem, csak néztem felfelé, nem tudtam elképzelni, meddig érhetnek a hegycsúcsok. Nagyon titokzatos volt. Kedvenc sziklánk a falu közelében található, oda szoktunk elvonulni. Piknikezünk, lustálkodunk, nézzük a hegyeket.

Nos, egy ilyen, nyugalmat árasztó helyen szeretnénk majd beindítani a turisztikai vállalkozásunkat. A neve már megvan: Lazy Yak (Lusta Jak). Manaliban rátaláltunk a hegyekben egy Lazy Dog (Lusta Kutya) nevű kávézóra. Nem tetszett a neve, szerintünk a kutya nem lusta állat, a jak viszont nagyon is az. És mi azt akarjuk, hogy a

leendő vendégeink a lassú turizmus jegyében ismerkedjenek a hellyel, a kultúrával, a múlt értékeivel,

miközben a férjem a gasztronómiával, én pedig a művészettel, a jógával bővítem a kínálatot.

Lusta jakok

Legnagyobb vonzerőnek a Csoma-palotát tartjuk, miatta jönnek a turisták, akiket maradásra kell bírnunk. Úgy érezzük,

vállalkozásunkkal Kőrösi Csoma Sándor szellemiségét ápolhatjuk.

Stanzin egyébként mindig is üzletember akart lenni. Budapesten most egy vegán étteremben rendezvényeket szervez és indiai ételeket főz. Utóbbit azért is imádja, mert gyermekkora óta szeret a konyhában szorgoskodni, a családjának is ő főzött, de hazájában a tradíciók miatt ezt nem tehetné meg nyilvános helyen, mert egy hercegnek mégsem való az efféle házimunka.

Stanzin örült a magyarok missziójának. Előtte ugyanis nem volt motivációja, diákként unalmasnak találta a helyet, ahol sem áram, sem tévé, sem internet, sem szórakozási lehetőség nincs, ami neki a városban természetes volt. Hogy mindezek nélkül is lehet értelmes elfoglaltságot találni és kapcsolatokat építeni, azt az önkéntesek bizonyították be számára. Arra is rájött,

nem feltétlenül kellenek a változások, mert azok kiszoríthatják a hagyományokat.

Diplomamunkája ennek szellemében készült, ladakhi népmeséket, népdalokat, esküvői dalokat gyűjtött, szinte az utolsó órában, adatközlői azóta mind elhunytak.

A Zanskar folyó völgye

A magyar expedíció jelenlétét sosem tartottam kirívó dolognak – jelenti ki az előkelő származású fiatalember. – Iskoláimat Delhiben és Chandigarhban végeztem, többet tudtam a világról, mint aki életében el sem hagyta a szülői házat. Tetszett
a magyarok pezsgő közösségi élete, követtem a Csoma-palota felújítását, a szolár iskolák építését, sőt, úgy éreztem, elérkezett az idő, hogy én is bekapcsolódjam a munkálatokba. Általuk még közelebb kerültem a saját népem kultúrájához.

A régi öregek hallottak arról, hogy hajdanán „valaki” járt a vidékünkön, hiszen

Kőrösi Csoma nevét zanglaiak vésték egy sziklába,

de ennél többet nemigen tudtak róla. Az 1950-es években a BBC meginterjúvolta a nagypapámat, aki angolnak hitte a magyar tudóst. Tanulmányaim befejezése után engem is jobban érdekelt, ki volt az az ember, akinek hajdanán a családom szállást adott.

Kőrösi Csoma Sándor is időzött a királyi palotában

Mára Zangla kikerült a buborékból, ha nem is rohamos léptekkel, de történtek változások a településünkön. A tőlünk harmincöt kilométerre fekvő kisvárosban, Padumban még szembetűnőbb a fejlődés. Sajnos a környező falvak a rossz példákat másolják, háttérbe szorítva ezzel a helyi tradíciókat. Zanglában is megjelent az internet, az okostelefon, a WhatsApp. A korábbi öt nap helyett ma már másfél nap alatt el lehet jutni ide dzsippel. Tizenöt éve még csak két személyautó volt a faluban, ma negyven-ötven. Édesapám annak idején lóval járta a környéket, s nyolc-kilenc lovat tartottunk. Ha most körülnéznénk a faluban, egyet sem találnánk.

Panni egyik legemlékezetesebb élménye a dalai lámával való találkozás,

aki 2018 nyarán a Zangla melletti Zanskar faluban három napon át tanított, amit a Csoma-szoba projekt önkéntesei is meghallgattak. Előadás közben megfordult a fejükben, hogy jó lenne Őszentségével külön is elbeszélgetni. Készítettek egy kézzel írt, fényképes levelet, amelyet másnap sikerült átadniuk a vallási vezető titkárának. Délutánra meg is jött a válasz, hogy fogadja őket.

Igen ám, de egyikük sem vitt magával ünneplő ruhát, Stanzin azonban felajánlotta, hogy egyik társával visszamegy értük Zanglába. Aznap este hatalmas eső volt, megindult a sárlavina a hegyről, ami mindent beterített. Stanzinék autója is odaveszett, de sikerült valahonnan keríteniük egy motort. Nagy izgalmak közepette némi késéssel végül összejött a találkozás a tibeti tanítóval, aki kedvesen társalgott velünk, és mesélt egy korábbi budapesti látogatásáról is.

A dalai lámánál

Sokszor belegondolok, mi minden kellett ahhoz, hogy ilyen élményekhez jussak – mélázik el végül a „hercegné”. – Ha nincs az a „szent őrült”, akit Kőrösi Csoma Sándornak hívnak, akkor nekem most nincs két életem. Az egyik a Kárpát-medencében, a másik India északkeleti csücskében.