Borzasztóan kiszolgáltatottá tesz bennünket, ha az önmagunkról alkotott képünket egyetlen ember véleményétől tesszük függővé, a Lara pedig tökéletesen mutatja be ezt működés közben, ahogyan azt is, hogy ezek a viselkedésminták öröklődnek.

Ázsia legkatolikusabb országa idén kerek évfordulót ünnepel. 500 éve mutatták be itt az első szentmisét, vagyis ekkor kezdődött náluk a keresztény időszámítás. Cebu City-ben élő verbita szerzetes tudósítónk a járvány okozta korlátok közötti húsvétjukról számol be. 

„A hideg égbolt kemény zárkaajtó,
halálraítéltnek egyetlen kijárat.
Nincs védőbeszéd, csak esengő ima.
Az nyitja fel a földöntúli zárat.”

1521. március 31-én pompás szertartásokkal ünnepelte a húsvétot a katolikus világ. Pedro de Valderrama atya azonban, templom híján, csupán méltó helyet kereshetett a kis trópusi sziget tengerpartján, hogy bemutassa a legnagyobb keresztény ünnep liturgiáját.

A Hild az egyik legismertebb magyar építésznév, valószínűleg mindenki találkozott már vele. Alighanem azért, mert iskolákat, könyvtárakat, utcákat, tereket, díjakat és cégeket is hívnak így.

Fasiszta nemzet nincs. Kommunista nép nincs. Van viszont szolgává és tolvajjá torzított társadalom (bár senkiből nem lehet kihozni azt, ami valamiképpen nincs benne), amely felszabadulása után már nem emlékszik rá, hogy agyszerkezetét idegen kéz állította át.

„Sokat köszönhet a lúzereknek a világ. Szeretlek. A giccset is szeretem. Talán még nálad is jobban.”

Ha Pilinszky János életének valamelyik mozzanatát, állomását meg akarom ismerni, bevallom, elsőre nem egy róla szóló monográfiát, életrajzot nyitok ki, hanem a kincsesbányát, a leveles könyvét.

Három történelmi szereplő, két idősík és egy közös cél, a Magyar Katolikus Egyház jövőjének szolgálata jelenik meg Kálmán Peregrin könyvében.

Remek alkalom lett volna a közéleti napilapoktól a sportközvetítések szünetében leadott egyperces hírekig, széltében-hosszában tudósítani a kolozsvári Farkas utcai kőszínház kétszáz évvel ezelőtti megnyitása előtt tisztelgő megemlékezésekről.

„képzelj magadnak 
új színt új díszletet s a bűntudat mellé 
képzelj megbocsátó tekintetet…”

Fecske Csaba szerint verset úgy kell olvasni, mint mézet enni. Kiskanállal. Nehogy versmérgezést kapjunk.