Dokumentumfilmesként mi a tapasztalata, Ön keresi a témát vagy „a téma találja meg Önt”?
Kőrösi Máté: Dokumentumfilm-készítésnél jellemző, hogy az ember egy konkrét koncepció mentén kezd el témát keresni. A munkafolyamat előrehaladtával azonban gyakran előfordul, hogy eltér a tervezett iránytól, másfelé fordul az érdeklődése. Azt gondolom, hogy mindkét út egyszerre jelen van – ahhoz, hogy megtalálja az embert valami, el kell kezdenie keresni.
A film elején elmeséli, hogy a Belvárosi Tanoda előtt látta meg először a lányokat. Mi ragadta meg a figyelmét?
K.M.: A választásom fő oka az volt, hogy mindhárom lány a forgatás évében érettségizett, ezt a nagy léptékű változást szerettem volna lekövetni. Izgalmasnak találtam a három különböző karaktert, és az is fontos tényező volt, hogy a Belvárosi Tanodába járnak. Ez az alapítványi iskola egyfajta utolsó esély azoknak a diákoknak, akiknek hagyományos tanulmányi keretek között nem sikerült leérettségizniük.
K.M.: Felszínesen nagyon könnyű volt, mindhármukban van egyfajta egészséges exhibicionizmus. Élvezték, hogy őket választottam, hogy készül róluk egy diplomafilm. Természetesen ahhoz, hogy igazán befogadjanak, jóval több idő kellett. Hónapok teltek el, mire megszületett a film játékidejének közepén lévő jelenet, a film egyik dramaturgiai csúcspontja. Ebben a részben a lányokkal külön-külön beszélgetek, mesélnek múltjukról, gyerek- és tinikorukról, illetve jövőbeli terveikről. Fordulópont a filmben és személyes viszonyunkban egyaránt.
Gondolom, nem mindig ugyanaz jó a film szempontjából, mint a riportalanyéból. Volt ilyen konfliktusa a Dívák esetében?
K.M.: Azt gondolom, hogy azért, hogy a film jobb legyen, nem kérhetünk a szereplőktől semmit, ami szélsőséges módon befolyásolja az életüket. A dokumentumfilmes nem fizetett színészekkel, hanem emberekkel dolgozik, akik bizalommal engedik be az életükbe. Persze a vágás során teljhatalmúan rendelkezünk a felvett anyag fölött, s ezt felelősséggel kell kezelni. Végig szem előtt kell tartanunk, hogy a film az ő életükről szól, ennek fényében kell bizonyos dolgokat felhasználni, vagy éppen kihagyni. A kulcs az aktív kommunikáció a szereplő és az alkotó között. Álszent dolog volna azt mondani, hogy pusztán emberként voltam jelen a lányok életében, mert akkor szociális munkás lennék, nem filmkészítő. De nem lehet elmenni abba az irányba, ahol a film mindennél fontosabb.
Láng Alexandra: Azt a folyamatot akartuk elmesélni, hogy mi hogyan szerettük meg őket. A film elején Emese, Tina és Szani három, olykor felszínes, idegesítő lánynak tűnik, de a film végére nagyon szerethetővé válnak. A vágás során rájöttünk, a legizgalmasabb kérdés az, hogyan lehet ehhez a három lányhoz közel kerülni. Ha a nézőben is lezajlik ez a folyamat, akkor sikerült a legjobbat kihozni a filmből. Ezen kívül pedig ott volt a három lány személyes története, ami még gazdagabbá tette az anyagot.
K.M: Nagyon sokat meséltem Alexandrának a lányokról. Mivel ő nem találkozott velük személyesen, csupán a felvételek alapján ismerte meg őket. Ezért az ő reakciója biztos iránytűt jelentett ahhoz, hogy mi az, aminek feltétlenül benne kell lennie a filmben. Illetve az sem elhanyagolható, hogy én többször megjelenek a filmben, már-már karakterré válok, s ez gyakran megnehezítette, hogy objektíven lássak. Nagy segítségemre volt, hogy Alexandra vágóként és alkotótársként is tudott terelni ezen az úton.
L.A.: Valójában a felvett anyag formálta a film szerkezetét. Volt egy feladat, amelynek során a lányok videónaplókat készítettek Máté kérésére, ezekből sok bele is került a filmbe. Tulajdonképpen a naplók miatt kezdtük el influenszerek videóit nézni, másfajta történetmesélésben gondolkodni. Ezektől aztán nagyon öregnek éreztük magunkat, figyelnünk kellett, hogy értsük, miről szólnak ezek a videók. Azt tudtuk, hogy épp ilyeneket nem szeretnénk, de rájöttünk arra is, hogy a klasszikus dramaturgiájú építkezés sem áll jól a filmnek.
K.M.: Ez a töredékes, már-már játékfilmes felépítés a kettőnk közös ízléséből fakad. Nem azt mondom, hogy nem szeretjük a lassú filmeket, de távol áll tőlünk az a dokumentumfilmes stílus, amelyben minden fel van vezetve, körül van írva. Ráadásul meghatározó tényező volt az utólag bekerült, általam írt és mondott narráció. A szöveg elkezdte fellazítani az addigi struktúrát, illetve adott egyfajta mesei keretet, klasszikus dramaturgiát a filmnek. A megírásban sokat segített Angyalosy Eszter, aki nagytudású forgatókönyvíró. Az ő segítsége hozzájárult ahhoz, hogy ebből az anarchikus káoszból szervezett káosz legyen.
Hogy érzi, a Dívák forgatása során közelebb került a saját alkotói hangjának megtalálásához?
K.M.: Egyedül, egy kamerával, fél éven keresztül követtem a lányok életét. Tanulási-kutatási fázis volt nemcsak nekik, hanem számomra is. A forgatásnak ez a spontán módja hozzájárult annak a filmnyelvnek a megtalálásához, amelyben én komfortosan tudok mozogni.
Borítókép: Jelenet a Dívákból. A dokumentumfilm az HBO Go felületén is látható.
