Szerző:

Szabóné

„Ez volt az a beteg ló, amin a sematizmus összes hibáit kimutatták” – első, 1949-ben rendezett filmjére, a Szabónéra így emlékezett nem sokkal halála előtt, 1975-ben a vitathatatlanul nagyon tehetséges, ám szemlesütve besúgóvá aljasodott, lelkibeteggé savanyodott filmrendező, Máriássy Félix.

Művészet mint iránytű

Rita Ackermann (eredeti nevén Bakos Rita) 1992-ben, huszonhárom évesen érkezett meg New Yorkba, ahol a 90-es évek pezsgő művészeti közegének közepén találta magát. Mostanra egyike a neves Hauser & Wirth galéria által képviselt képzőművészeknek, és az egyetlen olyan magyar származású alkotó, akit a kortárs szcéna is blue chip művészként jegyez.

Rombolás, helyreállítás és zsonglőrködés

A magyar kisebbségkutatás két jeles intézményéről, az egykori és a mostani Teleki László Alapítványról beszélgetünk Entz Géza művészettörténésszel, az alapítvány elnökével.

Una utopía ingenua

Az idén megjelent egyházfői enciklika vállaltan „naiv utópizmusa” többek szerint nehezen illeszthető a hagyományos katolikus társadalmi tanításba. Mégis mintha elevenünkre tapintana.