A Bázis Szobrász Egyesület kiállításának megvalósulását a Magyar Szobrásztársaságnak és Baráth Fábiánnak, illetve a házigazda, a Bartók 1. Galéria vezető kurátorának, László Dánielnek köszönhetjük. Fontos alkalom ez a tárlat a szobrászoknak, hiszen a művészek szűkebb hazájukban, Pécsett már bizonyították, hogy nemcsak önállóan állják meg a helyüket, hanem együtt, csoportként is. A 2003-ban alapított Egyesület többféle bemutatkozási lehetőséget kapott már belföldön és külföldön, Stuttgartban és Eszéken is. Eredendő irányvonaluk a kőszobrászat, ám jól mutatja vezetőiknek és tagjaiknak rugalmasságát, nyitottságát, hogy nemcsak a felhasznált anyagok köre szélesedett az alapítás óta, hanem tagságuk is bővült az új generációk művészeivel. Ha körülnézünk, láthatjuk, milyen sokféleképpen értelmezhető a szobrászat műfaja, mennyi különféle anyag és forma kaphat helyet benne. A Bázis művészei gyakran közös tematika alapján alkotnak új munkákat, ám amikor nem egyetlen hívószó köré épül a kiállítás, akkor is egységes és egymással jól érzékelhető párbeszédbe lépnek a munkáik, miként most is.
A Bartók 1 Galériában ezen a csoportos tárlaton a tavaszi megújulás és pezsdülés jegyében különféle anyagú és formájú művek vesznek körül bennünket. Nem csupán szobrok és installációk töltik meg a teret, hanem színes grafikai alkotás is szerepel a falon, amely jól kiegészíti a térbeli munkákat és szemlélteti a műfajok közötti átjárhatóságot. A felhasznált szobrászati alapanyagok az agyagtól a márványig, a bazalttól a betonig terjednek. A legősibb és talán legtermészetesebb az agyag, vagyis a terrakotta, illetve a kerámia, amely mellett a természetes kőalapanyagok, a homokkő, a mészkő és a márvány dominál. A különféle kövek mellett a lágy, kezelt felületű, festett vagy natúr faanyagok is helyet kaptak. A mesterséges építőipari anyag, a beton szoboralapanyagként talán kevésbé ismert, mégis ez az egyik legrégebbi építőanyagunk, melyet már az ókori rómaiak is használtak itt, Pannónia területén. Most művészi megmunkálásra ideális formában, öntömörödő anyagként találkozhatunk vele.
 A hagyományosnak tekinthető, posztamensre állított szobrok mellett térben vagy falon függő installációkat is látunk. A szobrokat különféle matériák egészítik ki, mint a fotográfiai sorozat, a madzag vagy a vakolatpor. A nonfigurális és figuratív munkák, illetve az absztrakt és realisztikusabb alkotások együtt teremtenek harmóniát.

A nemiség, a szerelem és a termékenység, az ébredő tavasz szellemisége markánsan uralja a kiállítóteret. A különböző testrészek hangsúlyozása, sőt a mindennek alapjaként feltűnő csontszerű vázformák a létezés matériáit jelenítik meg. A női és férfi nemi szervek, testek figurális vagy utalásszerű ábrázolása izgalmasan bizsergető érzéseket keltenek. A testiség és a szexus egy-egy mozdulatban, dinamikában vagy épp performanszdokumentációban tűnik fel. A büszkén vállalt nemiségtől a szégyenérzetig terjedő érzékiség és a testtudat sokszor a kulturális identitás részeként, végletes impressziókkal társítva szerepel. Az egyes munkákban így a tematika és az ábrázolásmód az anyaghasználattal együtt teremti meg az egységet.

Gettó József sík alkotása az egyetlen kétdimenziós mű a kiállításon, hatásában mégis erőteljesen térszerűvé válik. A Nyugi kozmikus utazás közben című grafika hátterében feszülő sűrű, szürke vonalrajz és az előtérben vibráló, pink tónusú, befelé szűkülő fánkforma ellentéte egyfajta relaxációs gyakorlat eredménye, ugyanakkor életteli nőiséget sugall. Az intenzív kontraszt lüktető hatású, mely a kiállítás egyetlen élénk színfoltjaként vonzza a tekintetet.
Nyári Flóra Porfürdő című terrakotta szobra nyújtózó macska alakját sejteti, a nőiség egyféle szimbólumává is válva. A vakolat porában elnyúló szobor és a hozzá tartozó fa posztamens izgalmas elegye a különféle anyagoknak. A porfürdőben megmerítkező, lágy mozdulatban megmutatkozó MacskaNő kihívó erotikája harmonizál a terrakotta anyagának lágy, vöröses színeivel.

Nyári Zsolt betonból és indiai homokkőből készült szobrai is a női nemiséget közvetítik. A Vénusz-szobor feszes, vékony teste korunk szépségeszményét és ideálját mutatja fel. Az ősi Vénusz-ábrázolások telt idomaival szemben itt a kacér hetykeség dominál. Cím nélküli kerek, csiszolt, finoman kidolgozott, lágy formájú betonszobra a női nemi szervet idézi fel.

Kuti László síkszerű, Mély című alkotása, mely a mindentudó világ szemét vagy az ősi eredetet is szimbolizálja, is ugyanezt juttatja eszünkbe. A középponti lyuktól kiinduló, lágyan kidolgozott redők és ívek a forrástól távolodva egyre finomodnak, míg végül nyugvópontra érve elsimulnak. Kuti Accession I. című térbeli alkotása zártan növekvő, dinamikus elmozdulásokat idéző oszlopa fatörzset is megjeleníthet. A másik mű párjaként értelmezve egyfajta toronyként, a férfiasság fallikus szimbólumaként is definiálható.

Rigó István Kis elmozdulás című festett fa munkája Kuti világos betontornyának sötét ellenpontjaként jelenik meg. Az egymásba tekeredő, felül szétnyíló, finom rétegek álló obeliszkként merednek felfelé a férfierőt szimbolizálva. A kétfajta posztamensre helyezett, grafitporral sötétszürkére festett famunka valamennyi mű fölé emelkedik a térben.

Kotormán Norbert két kerámiamunkája, a Művész és kurátor, illetve a Keserű ébredés című figuratív szobrok. Az alakok a kitekert test dinamikus pozícióját ábrázolják. A kettős szoborportrék a testiség élményéről, egymásra hangoltságáról adnak hírt. Az eldönthetetlen tulajdonú testrészek, a mozduló lábak és karok, illetve a törzsek széttagoltságuk ellenére is harmonikus egységet alkotnak.

Pál Zoltán Sacrificium című installációja egy performansz lenyomatát őrzi. A térben lebegő fotográfiák olyan aktust mutatnak be, mely miközben jelenkori szépségeszményt és ideált szimbolizál, válik áldozattá. A szégyen és a testi feltárulkozás kettőssége és ellentéte egyesül a műben, hogy ezáltal tabukat dönthessen le. A fiatal lány ollóval vágja le saját fanszőrzetét, belehelyezve azt a kettéhasított, majd összedolgozott ovális márványformába. Az emberi szőrzettel töltött márványkehelybe egy apró lyukon bele is tekinthetünk, így akár a rejtett titok, a misztérium részei is lehetünk, miközben a fotográfiákon követhetjük a történteket. A művész G című installációja társadalmi kontextusban is értelmezve mutatja be a G-t mint gravitációt, a Föld legjelentősebb erejét.

Miklya Gábor a Föld csontja című sorozatának mészkőszobrai nonfiguratív formavilággal hoznak létre jelentést. A különbözőképpen megmunkált, álló és fekvő, csontformájú szobrok egymás párjaiként értelmezhetők, melyek szimbolizálhatják a Földünket keresztező erővonalakat, tengelyeket férfi és női minőségként. A fekvő „csontban” található töréseket, illesztéseket vörösre festi, mintegy bemutatva az életből fakadó energiákat, vérereket.

Az anyagok keverésével hozza létre munkáit Lukács József Joka. Iránytű című absztrakt szobrában ötvözi a tölgyet és a diófát, összeillesztve a három elemből készülő, különböző megmunkáltságú és felületű kétféle faanyagot, s a szobor így iránytűként mutat utat szemlélőjének. Lenke szobra című művében az absztrakt formák alakulnak értelmezhetővé azáltal, hogy a fát márvánnyal ötvözi. A sötétebb fa tartja a világos, légiesen könnyűnek tűnő, ám nagy súlyú csiszolt márványt, mintha kijátszaná ezzel a természet törvényeit és energiáit.
Kuti László harmadik, térben látható munkája a Dürer-parafrázis, melyben a Melankólia I. című 1514-es rézmetszeten látható geometrikus polyhedront teszi térbelivé, egyfajta kutatási tanulmányként. A művészettörténeti párhuzam utal a magyar származású német grafikusművész egyik legismertebb alkotásának titokzatos formájára, a poliéderre; a misztikus csonka kocka légiesen könnyűnek tűnik, noha szilárd betonból kiöntve jelenik meg.
Kincses Előd műve, a Reménytelen küzdelem a szobrászati munka nehézségeit, kilátástalanságát, sziszifuszi küzdelmét mutatja be. A mészkőtömb széthasítása előtti pillanatot ragadja meg, amikor a kőbe fúrt lyukakba állított ékekkel választják szét a rideg anyagot. A tökéletes pontossággal megformált márványékek mint szobrászati eszközök a reménytelenség allegorikus megjelenítői. A munkafolyamat bemutatása egyfajta társadalmi szégyenérzetet is jelképez, a művészeti-szobrászati szakma megbecsültségének hiányáról, mégis a művészet szabadságáról és hatalmáról szól.

Művészet és szerelem, testiség és küzdelem, büszkeség és szégyenérzet, társadalmi kérdések és problémák együttesen jelennek meg a kiállításon, miként saját életünkben is. A pécsi szobrászok budapesti tavaszi bemutatkozása tehát a természet és az élet örök körforgásáról, az érzelmek és a testiség élményének örömteli, ám időnként társadalmilag problémává tett vállalásáról beszél a művészet nyelvén.

A kiállítás 2022. március 17-ig tekinthető meg a Bartók 1. Galériában (1114 Budapest, Bartók Béla út 1.) mindennap 10–21 óráig.