Szerző:
Pilinszky kolléga…
Egy jó kollégát, aki elhuny, addigi munkatársai (és jó esetben főnökei is) saját halottjuknak tekintenek. Így voltunk (sőt vagyunk máig) vele mi is – azt hiszem, sokak nevében fogalmazhatok így, többes szám első személyben –, akik akkoriban, 1981 táján az Új Ember körül tébláboltunk. Őszintén saját halottunknak tekinthettük őt, mert komoly veszteséget éreztünk.
Kisebbségpolitikánk brüsszeli mérlegen
Sokunk fájdalmára az Európai Bizottság elutasította a Minority SafePack nevű kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést. Ne törjünk pálcát felette.
Nyitás a jövőbe
Az Édenkert négy folyójából kettőt biztosan azonosítottak a tudósok: az egyik a Tigris, a másik az Eufrátesz. Ez is igazolja, hogy a katolikus egyházfő március 5-től 8-ig tartó iraki útját áthatják a szimbólumok: a látogatás történelmi.
A Betania-precedens – novella
Ha becsenget egy szekus ügynök, legjobb, ha meghívod ebédre?
Egy szent áldozása
A holokauszt ötvenedik évfordulóján, 1994-ben a ferences kolostor apraja-nagyja részt vett a szegedi zsinagóga gyászistentiszteletén. A rabbik kitüntető kedvességgel fogadtak, s akárhogy is akartuk elfoglalni a minket megillető utolsó helyeket, mindig csak feljebb és beljebb tessékeltek, egészen az első sorokig.