A Facebook után az Instagram vált a közösségi médiák újabb nagy dobásává. Strukturálisan hatalmas különbség nincs a két platform között, hiszen mindkét felületen megoszthatjuk ismerőseinkkel az általunk érdekesnek vélt tartalmakat. Facebookon inkább szöveg mellé rendelünk képeket posztoláskor, Instagramon pedig fordítva: képet, képeket posztolunk, mellé pedig jellemzően egy-két sor bölcselet kerül. Mivel a felhasználó tevékenységét is egy és ugyanaz algoritmus figyeli a platformokon, így itt sem találhatunk túl sok eltérést a megjelenített tartalmak terén.

Akkor miben különbözik a két közösségi média óriás?

A felhasználók összetételében. Nagy eltérés első ránézésre ugyan nincs, mert a facebookozók legnagyobb csoportját a 25–35 éves korosztály adja a vállalat statisztikái szerint, az Instagramét pedig a 18–25 éveseké, mégis egészen különböző célokra használják a fiatal meg az érettebb felnőttek a két platformot, ez pedig az elmúlt évtizedek technológiai forradalmának fényében bizony elképesztő mértékben befolyásolja mindennapjainkat, gondolkodásunkat, időnket, így azt is, hogy végsősoron hogyan érezzük magunkat. 

Legyen szó akármilyen közösségimédia-felületről, a felhasználók csak a legritkább esetben használják tudatosan az alkalmazásokat, ennek pedig erős hátulütői vannak. A platformok algoritmusai figyelik, hogy mi iránt érdeklődünk. Kattintások, hozzászólások, reakciók révén személyre szabva kínálják azokat a tartalmakat, amelyek szorosan kapcsolódnak hozzánk, ez pedig első hangzásra kényelmesnek tűnhet, és valljuk be: az is. Ugyanakkor abba valószínűleg senki sem gondolt bele, hogy hogyan hat ez egy fejlődő tinédzser gondolkodására, és itt ütközik ki igazán a tudatosság hiánya. Nézzünk egy egyszerű, mindennapos példát.

Gondoljunk egy gyermekre, akit éppen a videojátékok érdekelnek a leginkább, így valószínűleg az ehhez kapcsolódó tartalmakra adja majd a legtöbb reakciót. Az algoritmus ehhez mérten pedig villámgyorsan elkezdi személyre szabni a tartalmat, így rövidesen tele lesz az alanyunk newsfeedje az adott videojátékos közösséghez tartozó csoportokkal, szintén a játékhoz köthető pólókról, figurákról szóló reklámokkal, hírekkel. Pontosan ez történik akkor is, ha mondjuk egy másik gyermek a kedvenc futballcsapatához kötődő csoportokkal, tartalmakkal lép interakcióba, csak ugye futballtartalmat megjelenítve. Eddig semmi probléma nincs, a videojátékok és a sport iránti rajongás egy gyermek szellemi fejlődésében sem okozott még visszafordíthatatlan kárt, lépjünk tovább.

Most képzeljünk el egy olyan fiatalt ­– nem szükséges feltétlenül gyermekről beszélnünk ­–, aki még javában keresi a helyét a világban, nem igazán képes megkülönböztetni a hiteles információkat a hiteltelenektől, és véletlenül belecsöppen valamiféle összeesküvés-hívő társulat online garázdálkodásába, majd az első képzavar elülésével esetleg valamiféle logikát is látni vél a zavaros mondatkavalkádban. Amint elkezdni követni az efféle oldalakat, reagál a hasonló tartalmakra, már tudjuk, mi következik.

Így működik a közösségi média algoritmusa. Konkrét, aggasztó példának egyébként itt meg lehet említeni, hogy az Egyesült Államokban ­– még 2020 áprilisában, a koronavírus-járvány hajnalán – az a hír terjedt, miszerint ha hidrogén-peroxidot asztmainhalátor segítségével belélegzünk, azzal mindenféle komplikáció nélkül elpusztíthatjuk a tüdőnkben megbújó vírust. Még videó is készült arról, ahogyan egy gyermek éppen bemutatja a produkciót – amelyről mondani sem kell, hogy rettenetesen rombolja az emberi szervezetet.

Nemcsak a kisebbekre lehet káros

Ugyanakkor nem kell fiatal tinédzsernek lenni ahhoz, hogy a közösségi média kalitkája ránk záródjon. A minket elárasztó tartalom ugyanis sok esetben olyan komforttal látja el az embert, hogy képesek vagyunk órákig görgetni, frissítgetni a hírfolyamokat, ezzel folyamatosan lekötve a figyelmünket. Ez a személyre szabott kényelem az, ami végsősoron a szemünket is beköti. A rengeteg egyoldalú információ képes véleménybuborékba terelni minket. Sok olyan szemszöget „cenzúrázhat” az algoritmus egy bizonyos hír, esemény vagy jelenség kapcsán, amely egyébként egészen más megvilágításba helyezhetné az aktuális történést, több szem többet lát alapon pedig az ember ebből csak profitálhatna. Ha sok azonos véleményt egy helyre terelünk, mi szükség lesz a kritikus gondolkodásra? Ijesztő, hogy a problémahalmaz tetejét kapargatjuk csak.

Összességében érdemes egy dolgot megjegyezni az itt leírtakból, és máris tettünk egy lépést a tudatosabb internetezés felé: az algoritmus azt mutatja, amit látni szeretnénk, ez pedig jó esetben is csak a valóságnak egy szelete. A szellem szabadságát kényelemre cserélni olyan, mint elégedetten ücsörögni a tudatunk börtönében.