Szerző:

Valami könnyű lebegés

Több újdonságot is hordoz Bak Imre A csend változatai címet viselő legfrissebb festményciklusa a korábbi Helyzet sorozathoz képest, mégis számos ponton megidézi az életmű korábbi szakaszait, így az új festmények egyszerre ismerősek és meglepők.

Made in Hungária

A háromnegyed évszázados Fenyő Miklós nem mindennapi leltárt készített nem mindennapi pályáját összegzendő. Nem véglegeset, inkább afféle „fenyőmikiset”, lazát. A 75 Magyar Népmese között akad elgondolkodtató hazaszeretetről, emberi kapcsolatról, nosztalgiáról.

Rák-fosztás

„Miféle tolvaj vírus ez,
hogy a halál okát is ellopja.”

Történelem tépte fiúk a Kupacon

Rendkívüli osztály volt? Maga a szerző írja könyve előszavában, hogy más osztályok abból az időből „nagyobb hősöket” adtak a Pannonhalmi Gimnáziumnak és a magyar kultúrának. Miért mégis a „b” osztály, amelyik Pannonhalmán érettségizett 1960-ban?

Még egyszer hazatérek

Bazsonyi Arany (1928–2011) festőművész keresztény morál szerinti élete, figuratív festészetének témaválasztásai, emberi tartása nem alázkodott meg a legnagyobb méltánytalanságok idején sem.

Újhely, az ezerarcú város

A sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum nemrégiben megnyílt új állandó kiállítása, az Egy város ezer arca fókuszpontok köré építi fel a város történetét a reformkortól a rendszerváltásig. Tárlatvezetőm Ringer István, az intézmény igazgatója, a kiállítás kurátora volt.

Ballada a régi padokról

„Mögöttünk a nyolcvanasok,
eljöttek a kétezresek.
Már negyvenhat éves vagyok,
festék fakul, homok pereg.”

Jelenségek és jelentések

Mindennapi életünk kitüntetett pillanatai közé tartoznak azok, amikor különleges jelenségeket, eseményeket élhetünk át. Sinkó István műcsarnoki kiállítása most olyan kalandot kínál, ahol hasonlóban lehet részünk, a vásznakon keresztül a művész benyomásai mindannyiunk közös, fenomenális élményeivé válhatnak.

El Greco vs. Van Gogh

Mindketten az expresszionizmus korai előfutárai, El Greco és Vincent van Gogh meg nem értett zsenik, akikért csak haláluk után kezdtek el igazán rajongani.

Üzembe helyezték a mohi erőmű harmadik blokkját

Történelmi pillanatként számolt az eseményről a Štandard című szlovák hetilap. 2023-ban északi szomszédunk már önellátó lesz villamos áram terén.

Gendertámadás a szülői jogok ellen

Kalifornia a szüleik akarata ellenére nemet váltani készülő amerikai kamaszok paradicsomává kíván válni, a szülők és a többi állam törvényes jogait lábbal tiporva „ideiglenes sürgősségi joghatóságot” biztosítani óhajtva magának a „nemi hovatartozást megerősítő ellátást” igénylő kiskorúak esetében.

Kihűlt vacsora

Olyan az élet, mint a kihűlt vacsora − mondja a főhős  ebben a nagyon valóságszagú novellában, ami arról szól, milyen is az, ha egy élet akkor törik derékba, amikor már nincs erő másikat kezdeni.