Az AMD–65 (automata módosított deszant) gépkarabély egyik nehezen elérhető, tisztítható pontja, a gázátömlő furat a Besúgó című, magyar gyártású sorozat kapcsán jutott eszembe. A sorozat már első részével visszarepített oda, abba az időbe, amelyet talán elég mélyen eltemettem magamban. Visszaröpített a „létező szocializmusba”, amelyben a gyermekkoromat, no és az ifjúságom nagy részét voltam kénytelen leélni, összesen huszonnégy esztendőt.
Így, utólag belegondolva, ez már egy negyedszázad, tetemes idő, emberöltőnek is mondhatnánk. És volt néhány kemény dolog. Mondjuk, amikor egyházi gimnáziumból érkeztem a vidéki főiskola felvételi bizottsága elé egy elég jól sikerült írásbeli után. A nagy földrajzi felfedezéseket húztam, de a bizottság elnöke mindjárt az elején leintett, amint nagy lendülettel belekezdtem. Hogy ő inkább a marxizmust kérdezné, biztos azt is kellő mélységben tanították a papok. (Csalódnia kellett, mert éppen az ilyen helyzetekre gondolva, rendesen belénk verték Marx és Engels tételeit.)
A felsőoktatásba kerülő, arra alkalmas ifjak, az „előfelvételisek”, avagy a katonai szlengben „táposok” azután mehettek egy esztendőre katonának. Ötven kilométeres vonatjegyet kellett volna csak váltanom a szüleimhez, de erre mindössze három esetben került sor. Először valami kötelező oltásra engedtek el, aztán szilveszter délután jutottam haza, úgy, hogy éjfélre már a kaszárnyában kellett lennem. No meg a „civilért” mehettem még a legvégén. Leginkább a gimnázium miatt, szerintem. Amikor ez szóba került, a haverok azt tanácsolták, hogy akkor legyek élenjáró vagy kiváló katona. Az ezzel járó szabadságot kötelező kiadni. És én akkor lefutottam időre, bakancsban a háromezer métert, átverekedtem magam az emberpróbáló tüzér akadálypályán, minden megvolt már a szabadsághoz, amikor jött ez a gázátömlő furat.
Bors főtörzsőrmester közölte, hogy fegyverellenőrzés, aztán nálam elővett egy papír zsebkendőt, sodort egy kis milliméter vastag piszkát, és nagy ügyesen belecsúsztatta abba a bizonyos furatba. Ami az AMD csövén van, és arra szolgál, hogy a lövéskor távozó gázok azon keresztül egy dugattyút mozgatva újra felhúzzák a fegyvert. És bizony kormos volt a hófehér pézsésodrat – én pedig nem lettem élenjáró katona.
Szóval, ez a világ jött vissza nekem, amikor megnéztem a Besúgót. Amit aztán indoklás nélkül, állítólag üzletpolitikai okok miatt még a nyáron elérhetetlenné tett a streaming szolgáltató. Rosszul tette. Rosszul tette, mert némely hibája, gyengesége ellenére jó. És olyanok is nézik, akiknek fogalmuk sincs erről a világról, és az sem valószínű, hogy majd valamikor könyvet vesznek a kezükbe, s olvasni fognak róla.
El sem tudják képzelni, hogy az 1985/86-os tanévben, amikor a sorozat is játszódik, már elsős főiskolásként tudtuk, hogy nem vagyunk egyedül. Nekem az írnok megmutatta azt a jellemzést, amelyet a politikai tiszt írt rólam a főiskolára. A papír nagyját megtöltő, gépelt szöveg (most is előttem van) egyetlen pozitív dolgot sem tartalmazott, csak iszonyú akkori bűnöket. Olyanokat, mint a destruktív magatartás, a szocialista közösség rombolása. Pedig csak csendes, sokat olvasó baka voltam.
Aztán itt vannak a filmben is feltűnő diákvezérek, a hangadók, a példaképek. Belőlük volt a mi főiskolánkon is. És bizony még besúgó is akadt köztük. Pedig milyen jól gitározott és énekelt! Még az Európa Kiadót, az URH-t és Cseh Tamás dalait is tudta. Végül aztán csak kiderült, hogy miért lóg annyit a mi szobánkban. Egyszer meg úgy esett, hogy valami koncert miatt a Nagykörúton ért bennünket az október 23-ra virradó éjszaka. Hárman voltunk, s a bőrkabátosok rendesen a falhoz szorítottak, táskáink tartalma pedig az eső áztatta járdán landolt.
Ilyen is volt a diktatúra. Amely, mint tudjuk, még a nyolcvanas évek vége felé is a titkosrendőrök és elhárítók ezrei mellett úgy tíz-tizenkétezer besúgót, téglát mozgatott nagy szakértelemmel. Az egyik évfolyamtárs a negyedik év végén, szinte sírva vallotta be, hogy ő is közéjük tartozott. Később mégis az utódpárt egyik vezető politikusa lett, most éppen valami háromszázmillió miatt elnyúló büntetőeljárás zajlik ellene.
Bizony, „mocskos idők” voltak ezek, ahogy az általunk nagyon kedvelt zenekar talán legjobb számának szövege is elmondja. Még jó, hogy az Európa Kiadóé lett a sorozat főcímdala.
Borítókép: Fortepan
