Lelépés
A bárgyú lúzer lelép a színről
a hajnal nem titok félelmet nem érez
a fák a macskák másvilági színkör
a bárgyú mondaná – elég lesz
eszmélne inkább sorsát hogy lerója
derengő rajzolat – egy áldozat kezdete
csak múltat idéz miféle psziché ez
harmadnapon is a világ ellene
és alázúdul a styxi habokba
A bárgyú ravasz mindenen átlát
ismeri szeszélyét hajnaloknak
mélyvarázs kapuk fekete faládák
a síkföld árnyai magasztosulnak
ravasz a született holnapját ha félti
a pokol a nemlét adománya
fénybe fürdet járkáló halottat
ördöge kancsal mohó és garázda
rögnyi birtokát is telepetézi
Meglegyinti
Partja szélén homokot szitál most
mert álmában is kimérte tengerét
itt csak sötétkori pénz terem az
álmos testnek érdekei lettek
és nekivág majd a nagy keletnek
lába újra egy özönvízbe lép
lassan merül színről színre lát itt
az ezüsttorony olvadó szívében
üszke égi távolán a másik
új arcok a lét keresztvizében
ha lakóit már kiveti az éden
testre vár a szunnyadó pária
de tudjuk többé nem kell várnia
Partja szélén homokot szitál még
álma a tenger barátja az idő
(sötétkori fényverembe sodort
tájkép) aki angyalok foglya volt
most meglegyinti a szárnyas hírvivő
a földi is csak gyenge lámpás
minden szándék örök szándék benne
haldokló apák porlepte városok
piszkos istenarc a falra kenve
világvégét váró ember-robot
jeleit mutatta Hermész már elégszer
a tűz szélén átvetett kezével
