Szerző:
Halló, itt egy újság!
Legyen bár kallódó tehetség vagy ezer létforma lehetőségét magában érző fondorlatos cselszövő, egy ifjú írójelölt indulásához némi összeköttetés soha nem árt. Feledés félhomályába tűnt diákújságírói zsengéket újrafogalmazva, s egy nem-verssel indul a Szerkesztőhöz…
Verseskötet tortával – Ladik Katalin nyolcvanéves
Kellemes, oldott, mégis ünnepi hangulat uralkodott Ladik Katalin könyvbemutatóján az Ötpacsirta Szalonban, mely egyúttal nyolcvanadik születésnapi köszöntője is volt.
Kórházi terek krónikása
A festőművész Soós Kata 2016 óta visszatérően azokat a helyszíneket, kórházi tereket jeleníti meg a képein, amelyekről mindannyiunknak van személyes tapasztalata. A művész november 17-én Barcelona központjának egyik neves galériájában nyílt önálló kiállítása ezekből a képekből válogat. A tárlat kapcsán kérdeztük az alkotót.
Égő mozambiki templomok
A Magyarországnál alig kisebb, közel 2,5 millió lakosú Cabo Delgado tartomány állandó kegyetlenkedések helyszíne. A belső menekülteket a Hungary Helps is támogatta a pembai püspökség Karitász szervezetén keresztül. Antonio Juliasse Ferreira Sandramo püspök nyilatkozott az Országútnak.
Ösztöndíjeső az Oláh János Emlékesten
Immár hatodik alkalommal rendezte meg – 2022. november 26-án – a Magyar Napló szerkesztősége, a Magyar Írószövetség és ez évben a Benczúr Ház Kulturális Központ a 2016 júliusában elhunyt Oláh János költő, író, kiadóvezető emlékét felidéző estet.
Megitat engemet ő lelki italával
A református liturgia megújíthatóságáról beszélgettünk a hetvenéves Karasszon Dezső orgonaművésszel, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje egyik idei kitüntetettjével.
Berlin fölött a kék
Ritkán hallani ilyen frappáns címet. Ismerős fordulat, mégis váratlan a befejezés. Váratlan, de igazi metafora az ég kékkel való helyettesítésére, sőt metonímia, mivel a rész jelenti az egészet is.
Csend. Kiáltás. És?
„Hernádi is, én is mélységes meggyőződéssel állunk ennek a társadalomnak az alapján, egész szemléletünket, világnézetünket ez a társadalom határozza meg” – nyilatkozta Jancsó Miklós a Csend és kiáltás (bemutató: 1968. március 14.) című filmje kapcsán.
Ami a hangok mögött rejlik
Úgy véli, élete arról szól, hogy rácsodálkozik a teremtett világra, a hangok végtelen birodalmára, s koncertről koncertre közvetíti a zene üzenetét. Hegedűs Endrével Chopin-estjéről, Japánról, negyven ujjról és százhetvenhat billentyűről is beszélgettünk.
Jelenként élni a múltat
Ha nincsenek hozzá kötő gondolkodók, a múltunk idegenné vész el, ha vannak, és jó hídként működnek, kortársaink maradhatnak Petőfi, József Attila vagy akár Platón. Ilyesféle híd volt a százhúsz éve született Illyés Gyula is.
Ez a város – Buda Ferenc versei
„Mit szónokoljak s mit szavaljak?
Csepűből mézet mint facsarjak?
Szállnak fölöttem kósza varjak,
s nincs két hitem, mit összevarrjak.”
Békebeli NGO-k a tanyákon
A legnagyobb magyar szociális szervező: Kerkai Jenő jezsuita munkássága és mai üzenete címmel rendeztek konferenciát a Párbeszéd Házában, amelyen hangsúlyos helyet kapott a XX. század első felében kibontakozó szociális mozgalmak színes képe is.