Minden egyes megnyilvánulásán érződik, hogy vérbeli filmrajongó, aki tiszteli annyira filmkészítő társait, hogy rosszat soha nem mond róluk, a dicséreteket azonban nem tartja magában. Ha épp nem forgat, folyton mozitermekben lóg, és a legnagyobb örömmel mesél minden létező fórumon a filmkészítés csínjáról-bínjáról. Egy valami hiányzik neki a teljességhez: egy tisztességes mozisiker. A Hurok című filmjével anno az időhurkos thrillerek terepén tett próbát, de a magyar mozilátogatók távol maradtak. Új filmje, a tavaly decemberben bemutatott Átjáróház sajnos egy nem túl kiegyensúlyozott versenybe keveredett. A mindent elsöprő Avatar: A víz útja mellett kellett volna nézőket toboroznia karácsony környékén, de a nézők szinte észre se vették, hogy van más is a mozivásznakon James Cameron gigászira duzzasztott óriásfilmjén kívül. Az Átjáróház is fantasy, de magyar fantasy, Madarász Istinek nagyjából az Avatar 2 büféköltségéből kellett kihoznia egy százperces, látványos és romantikus mesét, és a lehetőségeihez képest egyáltalán nem vallott kudarcot. Ezért is jó, hogy a film most a Netflix kínálatában mutatkozhat be, mert így legalább kap egy új esélyt ahhoz, hogy célba érjen a nézők szívéhez, ahová szánták.

 

Tim Burton, Jean-Pierre Jeunet, Michel Gondry, Wes Anderson és persze egy kicsit Ujj-Mészáros Károly Liza, a rókatündére. Ezek a nevek jutottak eszembe, pedig még húsz perce se ment az Átjáróház, amiben egyszerre van jelen a modern és a retro, a valóságos és az elemelt, a tündérmese és a realitás. Bár azt gondolnánk, hogy egy főképp hullaházban játszódó film képi világa éjsötét, ebben a filmben még ez a hely is hemzseg a színektől, mind a berendezésnek, mind a szereplők jelmezeinek köszönhetően. Madarász valami hasonlóval próbálkozott, mint nem sokkal korábban Dobó Kata az El a kezekkel a papámtól! című mesefilmjével, csak egy kicsit ügyesebb volt a színésznőnél. Az Átjáróházra tényleg jó ránézni, viszont míg a fent említett direktorokból az ehhez hasonló képi világ érezhetően természetesen jön, mert ők így gondolkodnak a világról, addig Madarásznál azt éreztem, hogy ő inkább másolni próbál. Quentin Tarantino óta már nincs semmi baj azzal, ha kölcsönzünk ezt-azt a nagyoktól a saját filmünkhöz, itt azonban sajnos sosem sikerül a nagyok nyomába érni. Ettől még az Átjáróház – már amikor nem akar a büdzséjén jelentősen túlmutató képekkel zsonglőrködni – teljesen tisztességesen néz ki. 

Nagyobb probléma, hogy Madarász Isti túl gyorsan építkezik. Hősei, Krisztián (Bárnai Péter) és Ági (Rujder Vivien) épp csak megismerik egymást, a fiú pedig alighogy elkezd dolgozni az új munkahelyén, a hullaházban, máris belecsöppenünk a dolgok közepébe. A rendező nem hagy elég időt az atmoszférateremtésre és a film mitológiájának kibontására sem, különösebb építkezés nélkül durrant be mindent, és ez bennem hiányérzetet hagyott. Krisztián (túl) gyorsan felfedezi, hogy új munkahelyén bizony holtak kísértenek, és éjjeliőrként az ő küldetése, hogy segítsen nekik befejezni azokat az ügyeiket, amiket a haláluk előtt befejezetlenül hagytak. Aztán a kinti világból egyszer csak idekerül Ági is, akivel hősünknek randija lett volna, csakhogy a halál közbeszólt. Krisztián az egyetlen, aki segíteni tud neki abban, hogy a purgatóriumnak számító halottasházból a mennybe kerülhessen, de mind tudjuk, hogy ez egy romantikus film, úgyhogy a férfi nem elégszik meg ennyivel: vissza akarja hozni az életbe Ágit. 

Bár Rujder Vivien rendkívül szerethetően formálja meg a szerepet, Bárnai Péter Krisztiánja valahogy túl sótlan ahhoz, hogy igazán szorítani tudjunk e szerelem beteljesüléséért. Nem segít az sem, hogy a halottasház lelkeinek formájában egész seregnyi mellékszereplővel kell megismerkednünk, akikből mindenkinek csak egy villanás jut. Talán jobb lett volna kevesebb holt lélekkel próbálkozni, akik viszont több játékidőt kapnak. Az Átjáróházban végig ott rejlik egy igazán szerethető Tim Burton-utánérzés lehetősége, de Madarásznál mindig hiányzik valami, hogy a végeredmény ne csak elfogadható, hanem tényleg jó és szerethető legyen. Elvben benne van ebben a filmben minden, ami egy habókos és romantikus álom-fantasyhez kell, de a sok apró hiba, a rossz ritmusérzék vagy épp egy-két fölösleges (vagy pont hiányzó) jelenet miatt sosem tudja kihozni magából, ami benne rejlik. Ez egy majdnem jó film egy majdnem jó rendezőtől, ami majdnem varázslatos. De csak majdnem. 

Az Átjáróház a Netflix kínálatában látható.