Szerző:
Minden egy cigarettapapírral kezdődött
Hogy mi történik akkor, ha egy festő és egy szobrász az együttes rajzolásban találja meg az alkotásban rejlő közös nevezőt, annak ékes példája a komáromi Limes Galériában a Rajzszíntér című kiállítás, mely Drabik Tamás szobrászművész és Kecső Endre festőművész – a szó szoros értelmében vett – közös alkotásait mutatja be.
Benin bronzait vissza!
Nyugat-Európai múzeumok elkezdték visszaadogatni Nigériának Benin híres szobrait.
Ukrajna és az eurázsiai törésvonal
Van-e szerepe a civilizációs törésvonalaknak az ukrajnai konfliktusban? Másként fogalmazva: maradt-e valamelyes relevanciája Samuel Huntington negyedszázados civilizációs elméletének az ukrajnai háború értelmezésében?
Poliszemia
A Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium egykori diákja, Sárréti Gergely jelenleg az egri Eszterházy Károly Egyetem Képzőművészeti és Művészetelméleti Intézet oktatója. Izgalmas kortárs gondolkodásmód jellemezte nyíregyházi kiállítása az OP-ART művészeti irányzat köré rendeződött.
„Jó könyv dús örömöm…” – az Ünnepi Könyvhét elé
A veterán olvasáskutató már nem kutat, csak szemlélődik. A jelen olvasáskultúrája nem a szíve szerint való. A múltba fordul, így akar üzenni a mának. Az utóbbi időkben főleg diákkorát faggatja, a pannonhalmi éveket, és azok sorsát, akikkel együtt diákoskodott.
Minél több időt az íróasztalom mellett…
Mezey Katalin, Kossuth-díjas író, költő, műfordító nyolcvanesztendős. Jeles évfordulóján főleg a jelenről és jövőről kérdeztük az irodalmi életben, arról, milyen volt az indulás, és milyen a helyzete a most indulóknak.
Holdvilágos éj
A Petőfi bicentenárium alkalmából minden hétfőn egy-egy versével emlékezünk nagy forradalmár költőnkre. Petőfi sok tekintetben megelőzte korát, azt azonban kevesen tudják, hogy már a házasságon belüli erőszak is témájául szolgált.
Villa a vincellérház helyén
A pécsi Bauhaus-triumvirátus – az építészet így jegyzi Breuer Marcell, Molnár Farkas és Forbát Alfréd hármasát. Ám a nagy generációból csak Forbát Alfréd mondhatott magáénak jó néhány, a szülővárosában felépült házat. Közülük számos ma is látható.
Hol a szabadság mostanában?
Divatos ideológiák szembeállítanák a nőket a férfiakkal, összezavarnák a családképet. Az egyház a férfi és a nő tevékeny együttműködéséről beszél, elismerve különbségeiket, s olyan feltételeket kér a nők számára, amelyek összeegyeztethetővé teszik a családot a hivatással.
A Gulácsy-Csontváry varázslat
Varázsló varázsolt ébrenlétben. Képről képre varázsolt, a Nemzeti Galériából a Szépművészeti Múzeumig. Nem tudom, hogy Gulácsy és Csontváry ismerték-e egymást.
Sanzonok fekete-fehérben
Ujj Zsuzsi első, acb Galériában rendezett önálló kiállítása sokrétű és széles körű válogatást mutat be a művész fotográfiai alkotásaiból, feltárva és bemutatva az életművet alkotó sorozatok összefüggéseit, kapcsolódásait.
Görög politikai lóvásár
Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök, a parlamenti választáson elsöprő győzelmet arató Új Demokrácia vezetője nem kíván koalíciós kormányt alakítani, ezért nyomban újabb voksolást kényszerített ki. Ezen az újból érvénybe lépő, a győztest segítő bónuszrendszerrel könnyen abszolút többségre tehet szert.