Bencze Péter az Everybody Needs Art, a „hibrid művészeti ügynökség vagy kurátori platform” felépítése után, fiatal kora ellenére százas nagyságrendben megvalósított projekttel a háta mögött alapította meg a Longtermhandstand kortárs művészeti galériát. A beszélő név azt tükrözi, mit gondol az alapító a képzőművészeti világban való létállapotról.

A Damjanich utca mikrovilágát is feldúlták a XX. század kataklizmái, ám a Horthy-naccságának csúfolt nagymama, a zöldséges Epstein bácsi és a regnumi atyák szelleme legyőzte a csillagos házak, a deportálás és az elvtársi betelepítés sötét árnyait.

Az ember tragédiájában megfogalmazott gondolatok, elsősorban a paradicsomból való kiűzetés képének megjelenését kutatja az irodalomtudós az Egy őrült naplójából epigrammáiban.

Impulzív és érzéki kompozíciói, egyszerre szimbolista és expresszív figurális festészeti nyelve rendkívül komplex, hiszen az animációk könnyedségét és a mítoszok súlyosságát egyaránt megjeleníti.

A Petőfi bicentenárium alkalmából minden hétfőn egy-egy költeményével emlékezünk nagy forradalmár költőnkre. Az emberiség állandó háborúskodásának végét jövendöli ebben a költeményben. Csak remélhetjük, hogy igaza lesz.

Az iskolának nemcsak korszerű ismeretekkel kell felvérteznie a fiatalokat, hanem képessé kell tennie őket önmaguk legyőzésére, az erőfeszítésre, a szolgálatra. Ehhez a felnőttek hiteles példájára van szükség, megmutatni, hogy önzetlen szolgálattal értelmes és élhető az élet.

A putyini Oroszország emblematikus alakja, minden oroszok elnökének kreatúrája kilencedmagával repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett. Összefoglalónk arról, amit tudni lehet.

Festményei első pillanatban könnyed szórakozást ígérnek, azonban amint a néző beljebb kerül a kép terébe, rájön, hogy az ábrázolt jelenet nehezen megfejthető vagy verbalizálható, elemei pedig egyszerre banálisak és komplexek, humorosak és súlyosak.

Sokunk életének része a balatoni ingázás, az autópályán való ide-oda száguldozás vagy éppen döcögés, a hétvégék unott rutinja; pedig a Dunántúl ennél sokkal többet kínál, csak el kell hagyni a járt utat. Autópálya helyett mehetünk országúton is…

„Fotográfusként a való világ vizuális értelmezése, az ember és környezetének sajátos dokumentatív ábrázolása érdekel. Az emberi létezés stációit kutatom, a valóságon átszűrt élményeimet képekbe, fotóesszékbe fogalmazom, szubjektív korlenyomatokat készítek.”

A Magyar Nemzeti Bank Arts and Culture divíziója és a Fajó Alapítvány együttműködésében szeptembertől Az út – Fajó János és a Pesti Műhely címmel vándorkiállítás indul útjára Kínában. A tárlat kurátorával, Sárvári Zitával beszélgettünk az alig több mint tíz esztendeig működő budapesti neoavantgarde alkotóközösség jelentőségéről, a szitanyomatok helyéről a képzőművészetben, és arról, mit jelenthet ez a bemutatkozás Kínában.