Akik nemrégiben némi kárörömmel fogadták, hogy az orosz Luna–25 űrszonda sima leszállás helyett becsapódott a Holdba, s mindenféle spekulációkkal álltak elő ennek „politikai” okairól, most azzal kénytelenek szembesülni, hogy az amerikaiak négy évtized utáni első nekirugaszkodása, amely a magántőkét és technológiai tudást is mozgósította, még nagyobb kudarcot vallott.
Pedig a küldetés jól indult. A United Launch Alliance (ULA) Vulcan Centaur nevű új generációs hordozórakétája sikeresen az űrbe juttatta és a tervezett pályára állította a pittsburghi székhelyű Astrobotic Technology Peregrine nevű 1,2 tonnás űrszondáját, amely annak rendje és módja szerint sikeresen levált a Centaur elnevezésű második rakétafokozatról is.
A Peregrine (nem méretarányos) vázlatos útiterve (astrobotic.com)
Mint a holdutazás tervezett útvonalát felvázoló ábrán látható, a Peregrine az első kozmikus sebességre (óránként közel harmincezer kilométerre) felgyorsulva
Föld körüli pályára állt, majd innen további lendületet véve parabolikus pályán eltávolodott a Földtől
a Hold irányába. Az ehhez szükséges mozgási energiát biztosította a kétlépcsős hordozórakéta, a továbbiakban már egy szerényebb teljesítményű hajtómű is elegendő (lett volna) a kisebb pályakorrekciókhoz, illetve a leszálláskor a fékezéshez.
Úgy nézett ki, hogy a küldetés talán legkritikusabb kezdeti szakaszát teljesítve az űrhajó a legjobb úton halad, hogy az amerikai űrügynökséggel kötött szerződés szerint a Holdra juttassa a NASA csúcskategóriájú műszereit, emellett – kis mexikói holdjárók társaságában, többek között – a magyar Puli Space Technologies által készített Téridő plakett időkapszulát is, tízezer évig a zord kozmikus viszonyoknak is ellenállóra tervezett alumíniumlapján Weöres Sándor versével, az aranycsapatot és magyar tudósok, köztük Bay Zoltán, Karikó Katalin és Freund Tamás munkásságát méltató üzenettel.
A felbocsátás után azonban a Peregrine
nem tudta a Nap felé tájolni magát, ami pedig elengedhetetlen lett volna ahhoz, hogy napelemei folyamatosan töltsék az akkumulátorait.
Mire ezt a hibát sikerült korrigálni, a hajtóművek terven felüli használata és egy váratlan szivárgás miatt jóvátehetetlenül lecsökkent a rendelkezésre álló hajtóanyag mennyisége.
Mint később kiderült, egy beragadó szelep okozta túlnyomás következtében megrepedt a szonda egyik tartálya, s elkezdett szivárogni az űrhajó oxidálószere. A világűrben ugyanis nincs levegő, így a rakétákhoz nemcsak az üzemanyagot, hanem oxigént vagy azt helyettesítő folyékony oxidálószert is vinni kell.
Az üzemanyag-szivárgás dupla veszteség, mert a kispriccelő folyadék a hatás-ellenhatás törvénye alapján némileg elmozdítja pozíciójából az űreszközt, amit a hajtóművek bekapcsolásával folytonosan korrigálni kell, ez pedig még több hajtóanyagot igényel.
A földi irányítás számításai szerint így nagy valószínűséggel
meg fog szakadni a kapcsolat a szondával, mielőtt az a Hold közelébe érne.
A cég „mindent megtesz a veszteség minimalizálása érdekében, azonban ismerve a helyzetet, a fő cél a lehető legtöbb tudományos adat gyűjtése lesz a misszió hátralévő részében”.
A Vulcan Centaur hordozórakétájába zárják a Peregrine-t (astrobotic.com)
A program eredeti ambíciója persze ennél jóval komolyabb volt. Az Astrobotic 2019-ben 79,5 millió dollárt kapott a NASA kereskedelmi holdi teherszállítási programja (Commercial Lunar Payload Services, CLPS) keretében, hogy eljuttassa az űrügynökség műszereit a Holdra, és kidolgozza, valamint megépítse az ehhez szükséges leszállóegységeket. A NASA műszerei a Hold minimális légkörét, valamint a Hold közelében és felszínén tapasztalható kozmikus sugárzás erősségét vizsgálták volna.
Az Astrobotic mellett két másik, a NASA-val együttműködő űrkutató magáncég, az Intuitive Machines és a Firefly Hold-missziója is az idei tervek között szerepel, kérdés, hogy
a mostani kudarc mennyire veti vissza ezek megvalósítását.
Pamela Melroy, a NASA igazgatóhelyettese mindenesetre optimista üzenetet küldött: ha egy magáncég küldetése kudarcot vall, a következő majd tanul belőle, és az már sikerülni fog.
A következő expedíció egyik tervezett rakománya, a Viper holdjáró (NASA)
Addig is szurkolhatunk, hogy
a japánok sikerrel járjanak, ők már karácsonykor sikeresen Hold körüli pályára állították
űrügynökségük SLIM (Smart Lander for Inverstigating Moon) nevű holdszondáját, s a tervek szerint január 20-ra virradó éjjel kívánnak leszállni a Holdra, mégpedig minden eddiginél pontosabban előre meghatározva a landolás helyét.
