Verebes György festőművész kiállítási kollekciójának megközelítése kapcsán, időlegesen félretéve megszokott művészettörténeti vizsgálati szempontjainkat, a tárlat különös címének – Szóma széma – indíttatására könnyed filozófiai sétát kell tennünk.

A művészettörténet évszázadaira visszapillantva elmondható, hogy vannak – a művészlét eredendően különös volta ellenére – szabályosnak ítélhető művészpályák, de vannak rendhagyó sorsok és utak is: fiatalon kihunyt üstökösök és későn, hosszú rejtőzködés után, váratlanul felragyogó csillagok.

Egy bőripari szövetkezet hulladékanyagát vásároltam meg, amely abban az időben a líbiai hadsereg részére készített sivatagi katonai ruházatot… A bőrhulladék zsákokban várta az idő múlását 1989-ig, amikor egy inspirációs pillanatban megjelent előttem az első bőr falikárpit munkám terve.

Stefanovits Péter festő- és grafikusművész szegedi kiállítása az új évezred első két évtizedében, különösen az elmúlt egy-két év feszültségében alkotott munkáinak gyűjteményét állította a művészetkedvelők elé. 

Tóth Béla szobrászművész január 18-án életének 81. évében elhunyt. Alkotói hitvallását körvonalazva Goethét idézte 1995-ös kiállításkatalógusában: „Az ember sosem érzi magát olyan szabadnak, fennköltnek és boldognak, mint lóháton.”

„Gálhidy szobrai közvetlenül a természeti formákból erednek, azokból kinövő jelek, amelyek az anyag természetéhez idomulva, a tudatos alakítások révén szinte észrevétlenül válnak műalkotásokká” – állapította meg összefoglaló érvénnyel Kopócsy Anna művészettörténész a szobrásznak a szolnoki művésztelep galériájában rendezett kiállítása kapcsán (Vertikális közelítések. Új Művészet, 2017. 6., 44.).