Emlékmű, 1971
Festőnk, akinek a képei a falakon függnek, a szokatlan utat bejáró művészek lazán és véletlenszerűen szerveződő csapatának reprezentánsa, akinek a pályakezdő és a kibontakozó-kiteljesedő alkotószakaszai közé beékelődött néhány, művészeti aspektusból látszólag igazolatlan évtized. A történeti rekonstrukcióhoz legfőbb kalauzunk maga a művész, Nagy Zoltán ideggyógyász professzor, kutatóorvos lehet, aki a Gondolatok egy elképzelt beszélgetéshez címmel megfogalmazott önéletrajzi visszapillantásában a beszédes Kettős hivatás alcím alatt fogalmazta meg: „Magyarász Imre festőművész, iskolai tanárom, édesanyám kollégája találta meg adottságaimat a rajzhoz. Maga kiváló absztrakt festő, aki a fordulat évében teljesen a perifériára szorult. Első, tizenkét éves koromban készült akvarellem Új-Delhiben, a Gyermekrajz Világkiállításon elismerésben részesült. Ez meghatározta későbbi érdeklődésemet, bensőséges viszonyomat a festészethez. Különböző rajzkörök (Zugligeti Úttörőház, Dési-Huber Kör) látogatása mellett festői próbálkozásaimat továbbra is Magyarász Imre, majd Bene Géza korrigálta. Egyetemi éveim alatt a Zuglói Kör tagjaival tartottam baráti kapcsolatot. Itt hatással volt rám Molnár Sándor és a nagy tiszteletnek örvendő Hamvas Béla. Hamvas másolással terjesztett anyagait olvastam, és Kállai Ernő gondolkodása volt rám hatással. Később Mezei Ottó inspirálta a művészetről kialakuló gondolkodásomat. Néhány kiállításon is részt vettem… így a Fiatal Művészek Kiállításán az Ernst Múzeumban Csehi Nagy Zoltán néven (mert zavart a dr. ebben a közegben). Három képpel szerepeltem az orvos-festők washingtoni kiállításán is. Talán említésre érdemes a Lossonczy Tamással kialakult megtisztelő barátságom. Ő javasolta, hogy mindennap firkáljak, amit nem tartottam be, de Tamás felszabadító hatással volt rám a nonfiguratív képalkotásban.”
Feltámadás
A mindennapi firkálást meggátolta Nagy Zoltán pályaválasztása: az, hogy a festészettől eltérítette az agyműködés megértésének vágya, és ez a vágy, illetve az ideggyógyászi, agykutatói, intézményvezetői hivatás évtizedeken át fogva tartotta, s csak a nyugdíjba vonulása után, a 2010-es évek beköszöntével válhatott a festészet, a képalkotás ismét a legfontosabb tevékenységévé. „Talán szimbolikus – vallotta meg –, hogy a dolgozószobám falán függő, egy Magyarász Imre alkotta ülő nő-tanulmányrajzot, mint motívumot használtam fel az első, nagyméretű olajképemhez.” Mint a közelmúlt egyik önálló tárlata kapcsán már regisztrálhattuk, és mint ez az új kollekciója is oly szemléletesen tanúsítja, a kései alkotószakasz kibontakozása során Nagy Zoltán hű maradt hajdani mesetere korszerű művészeti ideáihoz. Hagyományos táblaképeket fest, és eszközei is tradicionálisak: a keretbe foglalt, kisebb vagy középméretű képsíkra, vászonra és farostlemezre olajfestékkel és olajpasztellel rögzíti kompozícióit, és bár nincs formabontás, nincsenek idegen anyagok, de a festői izgalom, a festői nyugtalanság a kifejezés mikéntjében, a stílusban, a stílusjegyekben, és az azok által közvetített mondandókban, gondolatokban ott munkál.
Festőnk nem egyetlen kifejezésmód, nem egyetlen stíluskör megszállottjaként vagy elkötelezettjeként dolgozik: festői üzeneteinek, tematikailag is sokágú mondandóinak megfogalmazásához és tolmácsolásához – mintegy a festői szabadságát is manifesztálván – a kifejezésformák megannyi változatát segítségül hívja. Ennek egyik fontos jelensége a természetelvű, illetve a valóságigényű és az elvont, az absztrakt megjelenítés két, más és más vizuális és formai, kifejezési törvényszerűségek által megszabott világának párhuzamos felfedezése és bejárása, valamint a két szféra közötti átjárások keresése, a váltások könnyed megoldása. És ha már a XX. század modern művészete által kimunkált két, egymással csak rejtetten összekapcsolódó pólus, az ember és világának konkrét, és az ember képzeletének elvont dimenziója, a szigorúan tárgyszerű és a szabadon kreált teljes fegyverzetében jelen lehet ebben a piktúrában, akkor a maguk természetességében árnyalhatják e megjelenítéseket a szerteágazó utakról híradásokat adó formai segédeszközök, a festői karaktert hangsúlyozó formai elemek is: a szürrealizmus, az expresszionizmus, a szimbolizmus, s ugyanígy esetenként a konstruktivizmus vagy a tasizmus által felfedezett és kimunkált stílusjegyek.
A festői megszólalás, vagy a festőivel összekapcsolódó, a festői-grafikai kifejezés intenzitását nem öncélú művészi szándékok éltetik, és ezt Nagy Zoltán kollekciójának – más és más festői nyelven megszólaló, más és más kifejezőeszközökkel élő – tematikai csoportjai, képciklusokból való felépítése is igazolja. Így önálló egységgé rendeződnek a természeti indíttatású, a biológiai elemeket és motívumokat feldolgozó, organikus-absztrakt kompozíciók, és ugyanígy az e tartalmi körhöz kapcsolódó, már szürreális kísértetfigurákat is felvonultató, az egy-egy alak-, fa- vagy nap-motívumot is megidéző alkotások is önálló együttessé szerveződnek. Legjelentősebb kollekcióként a portrék galériáját emelhetjük ki, amelynek tábláiról ismert személyiségek és ismeretlen arcok tekintenek ránk. A finom, érzékeny kolorit által megjelenített expresszív képmások szuggesztívek, magával ragadók, emlékezetbe vésődők, s nemcsak a karaktert idézik meg, hanem a személyiséget, az általuk, vagy az életművük által hordozott jelentéseket is összegzik. Talán nem tévedünk nagyon, ha e portrék megalkotásának indítékai között Nagy Zoltán festői vonzódásai mellett a mély pszichológiai és pszichiátriai érdeklődést és tapasztalatot is feltételezzük. És a hús-vér embereket a maguk valójában megörökítő munkák mellett az utolsó műcsoport a teljes absztrakció vásznai és táblái, amelyeken szertefoszlóban, elmosódóban a geometria, és amelyeken átveszik a kifejezés domináns szólamait az öntörvényű, de mindig festői tudatosságot is tolmácsoló, atmoszferikus sugárzású színfoltok.
E kiállítás megrendezésének fontos mozgatórugója volt egy könyv, a Két csönd határán címmel a Semmelweis Kiadó által közreadott, gyönyörűen kivitelezett kötet megjelenése, amely a festő Nagy Zoltán képeinek, illetve reprodukcióinak és Kodolányi Gyula verseinek együttes foglalata. A régi barátság jegyében hosszú évek óta figyelik egymás munkásságát, és a képi és a nyelvi megszólalás eltérő volta, dimenziói ellenére is felismerték, hogy – az esetenkénti tematikai érintkezéseken túl – közös szellemiség jellemzi munkáikat. Valóban: mindketten a klasszikus értékek tisztelete igézetében és a modernizmus szelleme által vezéreltetve alkotnak: erre bizonyságként a szabályos táblaképekbe foglalt nonfiguratív kompozíciókra, vagy a klasszikus szonettek mellett megszólaló szabad versekre is hivatkozhatunk. Így a kép és a vers érzékeny, szép áttételek által összefűződő egységben szólalhat meg a Két csönd határán kötet alkotásai által, amelynek gondolati vezérfonala gyanánt Nagy Zoltán a költői képről, illetve a kép költőiségéről megfogalmazott eszmefuttatására hivatkozhatunk: „A képen megjelenő jelrendszer személyes jellege a költészettel tart rokonságot.
Ez a világhoz, a külső és belső valósághoz, az ember történetiségéhez, az elmúláshoz, a jelhagyás és üzenés vágyához jelent magyarázatot és itt kapcsolódik a lírához. A nem figurális alkotásokban ez a hasonlóság még erősebben jelenhet meg. Olyan érzéseket, viszonyokat jelenít meg, amit verbálisan csak körülírással lehet megközelíteni. A nagyon személyes válik általánossá, vagy azzá kíván válni. A festészet is, mint a líra, egyszerre szemérmes és feltárulkozó.” És mindennek költői igazolásául talán elég, ha Kodolányi Gyula egyetlen, totális képet élesztő, súlyos verssorát, gyönyörű metaforába sűrített, költői gondolatát, a Getsemáné című költemény egyik sorát idézzük: „Ne félj: tanú leszel majd, fény sanyargatott őrzője.”
A félelem nélküli tanúságtevés, az isteni fény megpróbáltatásokkal dacoló megőrzésének szándék-kinyilatkoztatása a Nagy Zoltán festészetét, Kodolányi Gyula költészetét egyként átható, egyszerre festőiségekben és költőiségekben játszó, szép üzenet.
Nagy Zoltán A csönd határán című önálló tárlata március 30-ig, keddtől péntekig 11 és 17 óra között tekinthető meg a Nádor Galériában (1051 Budapest, József nádor tér 8.).
