Látom, 2009
A Kolozsvárt született Katona Szabó Erzsébet textilművész – aki Marosvásárhelyen és szülővárosában végezte közép- és felsőfokú művészeti stúdiumait – szakmai életrajzában van egy látszólag lényegtelen mozzanat: pályakezdő alkotóperiódusában, a Ceauşescu-diktatúra vészterhes időszakában a marosvásárhelyi bőr- és kesztyűgyárban dolgozott tervezőként. Kárpit- és öltözéktervező művészként itt találkozott először a bőrrel, mint alapanyaggal, itt ismerte meg alaposabban ezt a matériát. A gyár pincéjében talált bőrhulladékokat hasznosítva bőrkabátokat és bőrszoknyákat tervezett, amelyek hamarosan az üzem egyik legsikeresebb, nagy, több ezres példányszámban értékesített modelljeivé váltak.
A gyárnak búcsút intve alkotóműhelyében a klasszikus gobelinszövés technikájával kivitelezett textil faliképek, és különleges anyagokat és varrástechnikai megoldásokat alkalmazó, művészi igénnyel megvalósított ruhák, plasztikai értékeket képviselő ruhaszobrok készültek. Ezekkel a népművészeti hagyományba ágyazódó motívumokat interpretáló, egyszersmind a szecesszió dekoratív stíluskörét idéző kárpitokkal és ruhákkal, ruhaszobrokkal jelentkezett a múlt század hetvenes évtizedének második és nyolcvanas éveinek első felében rendezett önálló tárlatain és az átfogó textilművészeti szakkiállításokon.
Az egyre szorongatóbb, kilátástalan egzisztenciális és alkotói körülmények kényszerítő hatására 1983-ban érkezett Magyarországra. Műveinek alkotói szemléletét, szépségét, ünnepélyes atmoszféráját, kézműves jellegét mérlegelve korántsem ítélhető véletlennek, hogy Gödöllőn, a XX. század e kiemelkedő jelentőségű magyarországi művészeti alkotótelepe és a műhely tevékenysége teremtette hagyomány által fémjelzett városban telepedett le. Gödöllőn – talán a műhely egykori művészeinek, Nagy Sándor és Belmonte Leó bőrművészeti munkáinak indíttatására is – a textilkompozíciók mellett ismét a bőr került tervezői érdeklődésének és alkotóművészi működésének fókuszába. A kilencvenes években kibontakozott, az ezredforduló után kiteljesedett, a magyar művészetben minden bizonnyal egyedülállónak minősíthető autonóm bőrművészeti munkásság kezdeteiről így vallott az egyik külföldi bemutatkozása alkalmával a művész: „Erdélyből települtem Magyarországra a nyolcvanas évek elején, szakmai tapasztalataim között a bőrtervezés is szerepelt, ezért bőrdarabokból kezdtem öltözékeket és kiegészítőket készíteni. Egy bőripari szövetkezet hulladékanyagát vásároltam meg, amely abban az időben a líbiai hadsereg részére készített sivatagi katonai ruházatot. Ez az anyag túlnyomórészt merev és időjárásálló volt, nem is lehetett minden női ruházatra felhasználni. A bőrhulladék zsákokban várta az idő múlását 1989-ig, amikor egy inspirációs pillanatban megjelent előttem az első bőr falikárpit munkám terve. Mérete körülbelül három négyzetméter volt. Ettől kezdve folyamatosan alkalmaztam műveimben a bőrt, ezt a csodálatos anyagot.”
Kemény fény, 2008
Az új, csodálatos anyag használatát tanúsító bőrmunkák a kilencvenes években fokozatosan háttérbe szorították a pompázatos textileket, jóllehet bemutatásuk nem volt egyértelmű sikertörténet, sőt, a szombathelyi textilbiennálék zsürorai például több alkalommal is nemet mondtak – a textilmezőnyben műveit rendkívül szokatlannak, idegennek ítélvén – bőrkompozíciói, bőr faliképei bemutatásának szándékára. A szakmai elutasítások azonban megerősítették Katona Szabó Erzsébet új anyagokat és eszközöket alkalmazó, ismeretlen utakat kereső, rendhagyó kifejezési lehetőségeket kutató alkotói meggyőződését, olyannyira, hogy a 2003-ban a budapesti Vigadó Galériában rendezett önálló tárlata már a hatalmas méretű és méltán nagyszabásúnak ítélhető Fal című bőrkompozíció köré szerveződött. E mű megszületésével egyúttal az alkotói dilemma is lezárult: a textil helyére új anyagmegmunkálási metódust és szokatlan technikaalkalmazást követelő, új hangokat megszólaltató, a korábbi textilektől élesen elkülönülő, különleges minőséget reprezentáló művek léptek. Ezzel Katona Szabó Erzsébet nemcsak újítóként, hanem egy rég lezárult művészeti tradíció felélesztőjeként is jelentkezett: a rendkívül szerteágazó, keleti eredetű, a középkori Európában széleskörűen elterjedt bőrművesség azon múltbéli áramlatához vagy inkább ágazatához kapcsolódott, amely legpontosabban a bőrkárpitművészet fogalommal jelölhető, s amelynek legszebb emlékei a középkor évszázadaiból Spanyolországban és Flandriában maradtak fenn, de amely műveinek egykori magyarországi létezéséről is vannak szórványos adataink.
Katona Szabó Erzsébet formát meghatározó, a művek varázslatos atmoszféráját megteremtő, a színes, a pasztell varázslatos puhaságot sugárzó árnyalataival festett bőrművészeti alkotásai, leginkább a sertésvelúrt és a különböző vadbőröket felhasználó anyag megmunkálásával és változatos technika alkalmazásával kidolgozottak. Lényeges, karakteresen jellemző formai jegyeik által determináltan elkülönülnek egymástól a kollázstechnikával készített – a síkba transzponált –, és az áttöréssel kivitelezett – a teret is dinamikusan átható – kompozíciók, míg a harmadik csoportba azok a munkák sorolhatók, amelyeken a művész e két, egymással tulajdonképpen ellentétes módszert egyidejűleg alkalmazza. A kollázstechnika úgynevezett hozzáadásos műalakítás-módszer. Kisméretű, általában egyenes körvonalakkal vagy finoman meghajló, „lassú ívekkel” határolt bőrdarabok egymás mellé, illetve egymás fölé helyezésével és összevarrásával síkban és mélységben, egységesnek minősíthető sík felületként vagy mintegy domborműszerűen épül a kompozíció.
Térbe lépő, 2010-2011
Az áttört alkotás ezzel szemben a bőr sík felületének megbontásával, elvétellel, kivágással készül, amely így a fennmaradt felületek, illetve az abban létrehozott hiányok és a hiányok által megrajzolódó minták, elvont és konkrét ábrázolások révén nyeri el végleges formáját. E munkák esetében fontos szerep juthat a háttérnek – amely lehet egy újabb áttört bőrfelület is –, illetve a mű hátteréből érkező fénysugárnak. (Ezen a ponton emlékeztetnünk kell az áttört bőrkárpitok és az üvegablak-művészet távoli párhuzamaira is.) És természetesen e világos felépítésű és szerkesztésű alkotások mellett összetett, bonyolult szövetűek a kollázsszerűen felépített, majd áttört, rácsszerűvé alakított kompozíciók, amelyek a rátétszerűen létrehozott, egymásra épülő réteges felületet egy-egy mezőben megbontva rejtélyes mélységeket tárnak fel, s így mintegy a felületek és terek, a síkok és plasztikusságok bonyolult rendszerét avatják a mű lényegi problematikájává. (A sík és a tér egyidejű áthatásának művei azok az illuzionizmusok közegeibe vezérlő, szabályos geometrikus motívumokból építkező munkák, amelyekről csak hosszas szemlélés során győzhetjük meg magunkat: valójában nem térbe, hanem síkba adaptált kompozíciók állnak előttünk.)
A gyorsan múló idő lenyomataiként rögzült, a bensőséges, tartózkodó szépségeket elhalványuló-megrögződő emlékekként őrző és közvetítő, költői ihletettségű bőrkárpitok és bőrdomborművek, bőrplasztikák Velúr című tárlata – Katona Szabó Erzsébet három évtizedes bőrművészeti munkásságának válogatott műveit közönség elé tárva – 2023. február 9-én nyílt meg és március 26-ig látogatható a budapesti Műcsarnok kiállítótermeiben.
A szerző író, művészettörténész
