Jászi Oszkár Háború és kultúra című írásában téveszméiben tévelygő vak prófétaként fest jövőt, amely felé a haladás isteni léghajója röpíti Európa népeit: „Nem a nemzeti széttagoltság felé halad a világ, hanem a nemzetközi szolidaritás felé…”

Vészterhes időkben, bombazáporban, ágyúdörgésben széplélek álművészek és hamis próféták szeretik hangosan idézni Cicero kétezer éves tévedését: Inter arma silent Musae – Háborúban hallgatnak a múzsák.

„Szörnyű katasztrófa fenyegeti a világot. Európa s vele az egész emberiség válságos napjait éli. Egyre jobban érezzük, hogy a »béke és kultúra« vagy a jóvátehetetlen pusztulás válaszútján állunk. Mindenki felelős, minden erkölcsi és szellemi erőt, minden akaratot és sugalmazóképességet meg kell feszíteni, hogy a pusztulásnak ellene szegüljön.”

Az öreg Balog – Isten nyugtassa – huszonkilenc nap vitatott valamit tűzzel és vassal, s ha a personális végre megadta magát, s a harmincadik nap a tárgyat elfogadta: az öreg felpattant, s tüstént az ellenkezőbe rohant által. Csalhatatlan egy kompasz...

Fábri Zoltán írta a forgatókönyvet és rendezte az 1969. november 27-én bemutatott Isten hozta, őrnagy úr! című filmet. A filmnovella eredeti címe 1964-ben még Pókék, átdolgozás után Csönd legyen! volt. Hivatalos vélemény a filmtervről: „Ostoba, hihetetlen, irreális hülyeség.” A forgatást a hatóságok nem engedélyezték.

Amikor újságokban, hírlapokban a filmkritikusok elmarasztalva dicsérő írásait olvasták a kortárs nézők, nehezen tudták eldönteni: „tulajdonképpen” mit is láttak 1969. június 12-én a moziban, az új magyar film, az Alfa Rómeó és Júlia bemutatóján.

Még magasból nézvést / Megvolna az ország… – ítélkezett az első világháború kirobbanása előtt a költő Ady Endre. A filmrendező Gaál István 1967-ben nem magasból, hanem földközelből szemlélte hazánk mindennapi életét, a Keresztelő keserű film.

Az 1973. január 11-én bemutatott színes történelmi kalandfilm – Petőfi ’73– a proletárdiktatúra alapú, szocialista társadalmat építő népi demokratikus Magyarország emberi, társadalmi, politikai csődtömegének „művészi” sűrítménye.

„Hernádi is, én is mélységes meggyőződéssel állunk ennek a társadalomnak az alapján, egész szemléletünket, világnézetünket ez a társadalom határozza meg” – nyilatkozta Jancsó Miklós a Csend és kiáltás (bemutató: 1968. március 14.) című filmje kapcsán.

Huszonegy magyar játékfilmet mutattak be hazánkban 1968-ban, egynek sem volt akkora lángja, füstje a sajtóban és a vitafórumokon, mint a Kovács András írta-rendezte harcosan politizáló mozidarabnak. Szenvedélyes vitákat robbantott ki a Falak 1968 tavaszán.