„Más a szülőföld és más a haza: az egyik gyerekkori emlék, a másik férfikori gond” – Cs. Szabó László Erdélyben című könyvében fogalmazta meg hitvallását, életének abban a boldog pillanatában, 1940 őszén, amikor két évtized után újra útlevél nélkül utazhatott hazájából szülőföldjére, Budapestről Kolozsvárra.

Jászi Oszkár Háború és kultúra című írásában téveszméiben tévelygő vak prófétaként fest jövőt, amely felé a haladás isteni léghajója röpíti Európa népeit: „Nem a nemzeti széttagoltság felé halad a világ, hanem a nemzetközi szolidaritás felé…”

Vészterhes időkben, bombazáporban, ágyúdörgésben széplélek álművészek és hamis próféták szeretik hangosan idézni Cicero kétezer éves tévedését: Inter arma silent Musae – Háborúban hallgatnak a múzsák.

„Szörnyű katasztrófa fenyegeti a világot. Európa s vele az egész emberiség válságos napjait éli. Egyre jobban érezzük, hogy a »béke és kultúra« vagy a jóvátehetetlen pusztulás válaszútján állunk. Mindenki felelős, minden erkölcsi és szellemi erőt, minden akaratot és sugalmazóképességet meg kell feszíteni, hogy a pusztulásnak ellene szegüljön.”

Az öreg Balog – Isten nyugtassa – huszonkilenc nap vitatott valamit tűzzel és vassal, s ha a personális végre megadta magát, s a harmincadik nap a tárgyat elfogadta: az öreg felpattant, s tüstént az ellenkezőbe rohant által. Csalhatatlan egy kompasz...

Fábri Zoltán írta a forgatókönyvet és rendezte az 1969. november 27-én bemutatott Isten hozta, őrnagy úr! című filmet. A filmnovella eredeti címe 1964-ben még Pókék, átdolgozás után Csönd legyen! volt. Hivatalos vélemény a filmtervről: „Ostoba, hihetetlen, irreális hülyeség.” A forgatást a hatóságok nem engedélyezték.

Amikor újságokban, hírlapokban a filmkritikusok elmarasztalva dicsérő írásait olvasták a kortárs nézők, nehezen tudták eldönteni: „tulajdonképpen” mit is láttak 1969. június 12-én a moziban, az új magyar film, az Alfa Rómeó és Júlia bemutatóján.

Még magasból nézvést / Megvolna az ország… – ítélkezett az első világháború kirobbanása előtt a költő Ady Endre. A filmrendező Gaál István 1967-ben nem magasból, hanem földközelből szemlélte hazánk mindennapi életét, a Keresztelő keserű film.

Az 1973. január 11-én bemutatott színes történelmi kalandfilm – Petőfi ’73– a proletárdiktatúra alapú, szocialista társadalmat építő népi demokratikus Magyarország emberi, társadalmi, politikai csődtömegének „művészi” sűrítménye.

„Hernádi is, én is mélységes meggyőződéssel állunk ennek a társadalomnak az alapján, egész szemléletünket, világnézetünket ez a társadalom határozza meg” – nyilatkozta Jancsó Miklós a Csend és kiáltás (bemutató: 1968. március 14.) című filmje kapcsán.