Számtalan jeles magyar író által megfogalmazott, minden időben töprengésre késztető, indulatokat csiholó, érzelmeket fakasztó bölcs gondolatot őriznek régi könyvek – boldogságmondásokat, üzeneteket, próféciákat, amelyeket nap mint nap kellene lelkünk épülésére emlékezetünkbe idézni.
Cs. Szabó László Erdélyben című könyve 1942-ben Budapesten jelent meg. Az író 1947-től haláláig Londonban élt, az angol fővárosban magyarul író magyar író maradt. Nyolc évtizeddel ezelőtt született könyvét olvasom. Szíven üt egy mondat: „Más a szülőföld és más a haza: az egyik gyerekkori emlék, a másik férfikori gond.”
Egész életemben szülőföldemen, Budán és hazámban, Magyarországon éltem. Gyerekkori emlékem Buda: a Gellért-hegy, a Sziklakápolna, Szent Imre herceg útján a búcsú vásári forgataga. Férfikori gondom ma is, nyolcvanévesen a hazám. Szülőföldje határait mindenki ismeri: gémeskút a falu végén, kerületünk peremén az utolsó villamosmegálló.
De hol van a haza határa?
A térképen nagyhatalmak által körzővel-vonalzóval, érdekeik galád önzésével meghúzott, fegyverekkel őrzött vonal a határ. Emlékezetünkben Pozsony, Kassa, Kolozsvár, Temesvár, Arad ma is a szívünk által határolt ezeréves Magyarország része.
Gyerekkori barátomnak a Tisza-part jelentette a szülőföld határát, nekem a Sas-hegy sziklafala. Gyerekkori emlék: kinek aranyfüst, kinek füstszürke múlt idő. A haza férfikori gond – 2024-ben a politikai, nyelvi és életformahatárokkal körbekerített, béklyózott Magyarország: kihívás, vállalás, feladat. A haza nem négyzetméterekkel mérhető fogalom. A férfikori gondoknak nincsenek határai. A gyerekkori emlék múlt idő, a férfikori gond befejezetlen jövő idő. Hazádnak rendületlenül / Légy híve, oh magyar…
Értjük, halljuk a szót, Vörösmarty Mihály parancsszavát?
A szülőföld gyerekkori emlék, a haza halálunkig férfikori gond. Akkor, ha nem csupán emlékezni, de életben maradni akarunk magyar hazánkban.
Rendületlenül.
