Dörögnek a fegyverek, Európában vérzik a föld, Isten sírja reszket a szent honban… Jászi Oszkár szerint „a változástól nem kell Magyarországot félteni, mint ahogy egy szűkös nacionalizmus teszi, mely a nemzetközi erők minden megduzzadása által a magyarság sorsát látja veszélyeztetve”. Aki nem hazában, nemzetben, anyanyelvben, történelmi múltban gondolkodik, aki internacionalista világmegváltást hirdet, az bátran kiabál ostobaságokat: „A nemzetközi értékekkel átitatott közvélemény szava, az elzárkózó nacionalista jelszavakkal szemben, a legjobb tudományban, irodalomban és művészetben diadalmaskodott.”
Aki ezt hiszi, abban is hisz: „… a szűk lokálpatriotizmust a széles kultúrközösség érzése váltotta fel, mely távoli országok szépségeit csaknem úgy, gyakran még jobban tudta szeretni – a szabad vándorlással egybekötött ünnepi varázslat alatt –, mint a honi kultúra értékeit”.
Haza, otthoni táj, nemzet, anyanyelv, történelmi múlt: egy szemellenzős marxista számára elavult, ósdi, ostoba fogalmak. Azt elismeri Jászi Oszkár, hogy „a háború az erkölcsi alaptörvény megtagadása”, de szerinte „a háború az állami és társadalmi integráció véres, de hatalmas eszköze volt” mindig, és az 1914-ben is. Aki embertelen téveszmék rabja („a múltat végképp eltörölni”), az eszmei alapon lelkesedik a háborúért: „A Kleinstaaterei [kisállamosdi] a fejlődés kerékkötőjévé lett, amikor is a háború történelmi szerepe kiseperni azokat a politikai, militáris és diplomáciai korlátokat, melyek egy nagyobb gazdasági terület integrációját – ami egyet jelent: a csereképes fogyasztás intenzív emelkedését – lehetetlenné teszik.” A nemzetközi szocialisták számára mindennél fontosabb a nemzetközi csereképes fogyasztás, amely „fogyasztás tágulásának egyik legfőbb akadálya a politikai széttagoltság, mely vámjaival és a forgalmat akadályozó egyéb korlátjaival a termelés intenzív fokozását bizonyos fokon túl lehetetlenné teszi”.
Egyéb korlát: a nemzeti határvédelem!
Jászi Oszkár 1914-ben hittel hirdeti: „Ez a rettenetes háború Közép-Európa magasabb gazdasági és kulturális egységét fogja létrehozni Németország hegemóniája alatt, a közép-európai koncentráció pedig azáltal, hogy a hatalmak egyensúlyának ostoba dogmáját lerontja, a legelhatározóbb lépés lesz az Európai Egyesült Államok felé, melyek olyan nagy területen fognak kultúregységet teremteni, s fogják ennek következtében kiküszöbölni a háborút, amire még nem volt példa a világtörténelemben.” Az internacionalisták által álmodott boldog és tökéletes Európai Egyesült Államok helyett az első világháborút 1920. június 4-én a trianoni békediktátum zárta le: Európa gyalázatosan igazságtalan – emberi sorsokkal, nemzetek múltjával, jövőjével nem törődő – feldarabolása.
A lövészárkokban katonák haltak meg, a városokban emberek éheztek, fáztak, pusztultak a múlt építészeti és szellemi értékei. A nemzetközi szocializmus végső diadalában vakon bízó Jászi Oszkárt 1914 őszén ez nem zavarja: „a gazdasági integráció lassú, fokozatos, alig észrevehető munkáját a politikai integráció fejezi be, egyre nagyobb és egységesebb piacok létrehozása, melynek csaknem mindig a háború volt az eszköze. Ő [a háború!] küszöböli ki azokat a régi gazdasági és politikai, katonai és diplomáciai érdekköröket, melyek a produktív erők nagyszerű expanzióját immár lehetetlenné tették.”
A nemzetközi szocialisták száz éve azt hitték, hogy a haladás isteni léghajója, a véres, de hatalmas háború új világot teremt földrészünkön, és megszületik az Európai Egyesült Államok.
Istennek hála, tévedtek. 1914-ben.
Múlik az idő: Háború van most a nagyvilágban…
