A forgatókönyvet író Hámos György szerint ez a film „közönséges vígjáték”. Az egyik kritikus szerint „ízléses szórakozás”, a másik állítja: „csak habkönnyű játék”.
A hivatalos reklámszöveg szórólapon, plakáton: „Pajzán szerelmi komédia.” Néha „közönségfilm”, máskor „mese-
világ”, „mulattató bohózat”… Évek múltán a televízióban „romantikus vígjáték”.

Van, aki szerint: „Vígjáték ez a javából, csak hát nagyon gyengécske.” Ellenkező vélemény: „Aki filozofálgatást, mély bölcseleti igazságokat igényelne a filmtől, az egy űrhajó leírását követelné egy meleg fénnyel sugárzó villany-
körtén.”

A forgatás idején nyilatkozott a forgatókönyvíró, hogy a film „sok mindent elmond a szerelemről – csak az a kérdés, el lehet-e hinni a történetet. Ehhez kérem a közönség jóindulatát”. (Film Színház Muzsika, 1968. november 9.) A bemutató napján a filmet így ajánlja megtekintésre a nézőknek: „Írtam egy jókedvű filmet a szerelemről… Nem akartam megváltani vele semmit. Reméltem, a néző váltja meg hozzá a jegyet…” (Népszava, 1969. június 12.) A néző szót fogadott: megváltotta. Néhány kritikus okoskodó fanyalgása ellenére, vagy talán éppen azért, heteken keresztül zsúfolásig megteltek a mozik. A közönség érdeklődő jóindulattal nézte a filmet, szerette a színészeket, remekül szórakozott, olykor hangosan kacagott, de a történetet nem hitte el.

Alfa Rómeó és Júlia: a filmben a gyógyszervegyész főhős Trabantja gyorsabb, megbízhatóbb, üzemképesebb autó, mint a nagy, fekete, állami Chevrolet.

Nyugaton az idő tájt bonyolult szívátültetéseket végeznek, a magyar filmben egy darabka, boltban vásárolható műanyag cső beültetésével gyógyítják a balesetben életveszélyesen megsérült főhőst. Intra abdominalis catastropha – tájékoztatja méltóságteljesen tragikus hanglejtéssel a műtőben körülötte állókat az orvosprofesszor. Az orvosilag értelmezhetetlen latin kifejezést (altesti katasztrófa?) rendre halk nevetés nyugtázta a mozik nézőterén.

Világ proletárjai, egyesüljetek! – volt olvasható a pártlap címoldalán. A filmben a világ orvosprofesszorai egyesülnek hazánkban, hogy megcsodálják a főhős doktornő által „feltalált” műanyag csövet. Reggel a tudósok közül néhányan, dél felé már csak négyen-öten egyesülnek a hatalmas konferenciateremben, nagy többségük a magyar tenger vonzó partján napozik, udvarol, pecázik, a kellemesen hullámzó vízben úszkál, vízibiciklizik, csónakázik. Mindenki mindenkivel majd este találkozik a pazar díszvacsorán.

Akár 1969-ben, akár 2023-ban nézzük a filmet, egy pillanatig sem hisszük el, hogy a Trabant gyorsabb, mint a Chevrolet; képtelenségnek tartjuk, hogy egy darabka műanyag cső beültetésével meggyógyítható a balesetben életveszélyesen megsérült beteg; aligha volt, aligha van olyan kórházigazgató, aki engedélyezne beteg emberek közvetlen közelében állatokon végzett kísérleteket: kórházi betegszobákban nem szoktak kedves háziállatok szaladgálni…

Csakhogy ez a pajzán szerelmi komédia film: a valóság itt csupán díszlet, háttér, játéktér.

Remek díszlet a kórház: betegszobák kedves, morcos, fecsegő betegekkel, laboratórium csinos hölgyekkel, fehér folyosók jövő-menő emberekkel…

A népi demokratikus Magyarország semleges, szórakoztató háttér: a hölgyek és urak, akik 1969-ben ültek a moziban és nézték a filmet, elfelejthették, hogy proletárdiktatúrában élnek. Ebben a filmben nem látszik az ország, csak „térkép e táj”.

Éjszakai mulató, kórházkert, betegszoba, park a Tabánban, Balaton-part, szállodaszobák – pompás alkalmi játékterek, ahol megszületik, bonyolódik, beteljesül a két főhős szerelme.

A Mamcserov Frigyes rendezte, több mint fél évszázaddal ezelőtt készült közönségfilm ma szórakoztatóbb mozidarab, mint volt a bemutató idején. Az Alfa Rómeó és Júlia régen is, ma is: közönségboldogító színészfilm.

„Két elbűvölő humorú, nagy tehetségű színész, akik mindent elhitetnek és személyes bájukkal »eladják« az egész filmet, testükkel fedezve annak hibáit – ez a két színész: Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán.” (Esti Hírlap, 1969. június 11.) A filmet fanyalogva elmarasztaló kritikus téved, az elbűvölő humorú, nagy tehetségű színészek aligha fedezik testükkel a film hibáit.
A két színész maga a film: Alfa Rómeó Latinovits
Zoltán és Ferrari Júlia Ruttkai Éva.

Akkor kezdődik el valójában a történet, amikor a szilveszteri forgatagban Latinovits Zoltán az őt szerpentinnel megcélzó Ruttkai Éva felé fordul, lassan letolja sötét szemüvegét: a két elvarázsolt tekintet egymásba olvad. Öreg közhely: „Meglátni és megszeretni.” A két színésznek gondolkodás nélkül elhisszük: Van ilyen! Pillanattal később Latinovits Zoltán felkéri táncra a partnere mellett ülő Ruttkai Évát. Lebilincselő – tanítani kellene színészpalántáknak – az a mozdulat, ahogy a színésznő szemérmesen tétova szemérmetlen határozottsággal feláll; látjuk: megbabonázták.

Színészfilm: a nézőt folyamatosan elbűvölik a hihetetlen történetben csak egy-egy pillanatra felbukkanó színészek.

Vándor József, a szilveszterkor kicsit kapatos házfelügyelő, aki kezében a tetemes borravalóval megpróbálja együttérzőn kimondani az életveszélyes sérülés latin nevét – sikertelenül. Tompa Sándor, a kutyusát sétáltató gömbölyű kispolgár, aki néhány szóval elmagyarázza a főhősnek: az ő pincsije nem leány, hanem kisfiú. Harkányi Endre, a televíziós főokos, aki – elefánt a porcelánboltban – öntelt öntudattal gázol át a professzor úr szobáján és a professzor úron. Szendrő József, aki mindentudóan ostoba tekintetével keresztülszúrja a mozivásznat. Moór Marianna, aki elbűvölő könnyedséggel ül át szerelme betegágyáról új szerelme betegágyára. Várhegyi Teréz, aki édesen fanyar mosollyal nyugtázza: a főhős keverék Laci kutyájának nincs ízlése, hiszen egyedül neki nem tetszik az ő csodaszép foxija, Lilike. Horkai János, a nagyképű, kötélidegzetű állami sofőr, aki fokozatosan kap idegbajt a Chevrolet előtt ide-oda kacsázó, megelőzhetetlen Trabanttól. Mezei Mária, aki rettenetes angolsággal, idegtépő hangsúlyokkal rajzol pompás karikatúrát egy üresfejű, kutyabolond milliomosnőről. Ajtay Andor, aki halálosan komolyan veszi szerepét; a professzor úr dermedten áll a Trabant mellett: Ez? Ez kocsi? – és megpróbálja a felkínált hátsó ülést előkelően elfoglalni. Major Tamás, a megállíthatatlanul fecsegő bohóc-Lucifer, aki kötekedik, kajánkodik, ármánykodik – sikertelenül.

Valójában akkor van vége a filmnek, amikor a főhős kopogtat a doktornő szállodai szobájának ajtaján, és szerelmi légyottra jelentkezik… Halk muzsika, a szilveszterkor együtt hallott mélabús dallam, most a nő kéri fel táncra a férfit – és újra egymásba olvad szerelmes tekintetük, mint akkor éjjel, öt perccel éjfél előtt. Boldog vég: másodszor is egymásba szeretnek.

Alfa Rómeó és Júlia: pajzán szerelmi komédia?

Boldog szerelemre, igazi, őszinte, a másikban fényt gyújtó érzelmekre tanít ma is két rég halott nagy színész – egy könnyed, bohókás, szórakoztató, fekete-fehér, régi mozidarabban.

 

A szerző író, rendező, színháztörténész