Jó volt magyarnak lenni október első napjaiban. Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díja jogos büszkeséggel töltötte el hazánkfiait és -lányait, ám még ezekben az ünnepi pillanatokban is találkozhattunk akadékoskodókkal.

Tragikusnak tartja a nicaraguai egyház helyzetét Pintér Gábor érsek, Honduras apostoli nunciusa. A választáson újra hatalomra jutott sandinista rendszer az ellenzék ellehetetlenítése után meg akarja törni az egyetlen kormánytól független hatalmi tényezőt, a katolikus egyházat.

Minden katolikus templomnak van védőszentje, akinek a nevét viseli, ünnepe pedig a templom búcsúnapja. Szicíliában Giuseppe Marciante püspök egy új istenházát a maffia elleni küzdelem vértanúinak tiszteletére fog felszentelni.

A határon átívelő kezdeményezéseket támogató uniós Interreg program segítségével újabb ponton épült újjá az Ipoly két partján fekvő magyar falvak, tágabb értelemben a váci és esztergomi kistérség között Trianon, s a kommunista „testvériség” következtében megszakadt kapcsolat.

Ma már a gitár elfogadott hangszer a templomokban, de nem volt ez így fél évszázaddal ezelőtt. A fiatal káplánoknak meg kellett küzdeniük a régi vágású plébánosokkal és az idősebb hívek egy részével, és persze a hatalomnak sem volt ínyére, hogy a beatzene hangjára hirtelenjében több fiatal jár szentmisére.

Vigyél el egy könyvet! Tegyél be egy könyvet! – üzeni a járókelőknek egy péceli telefonfülkében a Szemere Könyvállomás. Veszprémben VÉKA Könyvmegálló, a Horváth-kertben – az Országút néhány példányával – a Krisztinavárosi Könyvmegálló várja csereberére az olvasás barátait.

Fontos és szép szavunk a béke, amely az élethez nélkülözhetetlen, mint a víz vagy az oxigén. De mint minden szavunkat, ezt is el lehet koptatni, üres frázissá lehet tenni.

Nagyszerű szavalóverseny tanúja voltam Budapesten, a Fillér utcai gondozási központban április 20-án. Az egykori nagypolgári villa két összenyitott termében vagy hetvenen foglaltak helyet, köztük a tizennyolc vállalkozó szellemű, bátor hölgy.

A századik évében járó Hegymegi Jánosné Vilma asszony a minap benevezett egy kerületi amatőr Petőfi-szavalóversenyre. Tudni kell róla, hogy évek óta vak, de remekül tájékozódik az élet dolgaiban, vannak tervei, vágyai.

Tamás apostolnak mondta a címben foglaltakat Jézus, de mondhatná Vilma asszonynak is, aki évek óta csak nagy fehérséget lát szép két szemével. A századik évét taposó hölggyel Petőfi Sándornak köszönhetően kerültem kapcsolatba.

Az idén századik évében járó Hegymeginé Vörös Vilma szereti az életet. Szereti a szépet és a nemeset. Tehát szereti Petőfi költészetét. A sok éve vak hölgy tudva, hogy idén ünnepeljük Petőfi születésének 200. évfordulóját, gondolt egy nagyot.

Beszélgetőtársam, Hegymegi Jánosné Vörös Vilma 1923-ban, karácsony napján, Felsőgallán született. Édesapja a tatabányai ipartestületnél volt jegyző. Ott járt iskolába. Édesanyja fiatalon megbetegedett, őt kellett ápolnia, ezért nem tanulhatott tovább.