Mindig van egy ember

Folyamatos jelenben élek. Nem tudok összegzést mondani, mert mindig a napi meg a holnapi feladatok vannak előttem. Keveset foglalkozom azzal, ami volt. A csángók erre a kérdésre így válaszolnak: vagyok, aki voltam, és leszek, aki vagyok. A világ változik körülöttem, mindenki próbál alkalmazkodni, de nagyon haragszom a túlélési technikákra, mert

kevés túlélni. Állandóan építkezni, kapcsolatot teremteni kell, és keresni, még a legnehezebb időben is,

hogy mi az, ami a lehetetlenben lehetséges.

A rendszerváltozás éveiben a lakiteleki sátor és az MDF olyan örökséget igyekezett aktuálissá tenni, amit a két világháború között a népi írók, a népfőiskolai mozgalom és a KALOT fémjelzett. Úgy hiszem, ezek lebegtek mindig az Ön szeme előtt.

Illyés Gyula a nemzet hadnagyainak nevezte azokat, akik a tilalom és a tűrés határán próbáltak egy-egy szerkesztőségben, irodalmi körben vagy különféle baráti társaságokban tenni valamit, és

cselekvő élettel menteni a menthetőt, s talán ösztönösen építkezni is.

Az 1987-es Lakiteleki Találkozó előtti este Fekete Gyulával beszélgettünk, és érzékeltük, hogy most itt, a százhetven ember közösségében valami történni fog. Házigazdaként Nagy Lászlót hívtam segítségül, tőle idéztem, hogy a torkon vágott forradalmak pirosát és gyászát viseljük belül. A következő torokra mért ütés végzetes lehet. Így próbáltam Nagy Lászlóval megfogalmazni, hogy rendkívüli pillanatot jelent a sátorban lévők együtt gondolkodása. Azután eltelt három esztendő, megnyertük a választást.

Lezsák Sándor 1989-ben (Fortepan, adományozó Prohászka Imre)

1990 tavasza már történelem…

Idővel átfogalmazódott bennem az idézett mondat. Újabb évtized, és akkor úgy véltem, hogy a torkon vágott rendszerváltás, lehetőségek, szerveződések, egyesületek, programok gyászát viseljük, mert nem úgy sikerült, ahogyan akartuk. Sokan nekem szegezik azóta is a kérdést, hát

nem lehetett volna másképpen? Erre azt tudom mondani, hogy te is részese voltál ennek. Ennyien, ennyire voltunk képesek. És ez nem kevés,

bár sikerülhetett volna jobban is. Nagy megpróbáltatások közepette jutott el a falvakba is a rendszerváltoztató folyamat. Erősen meggyötört bennünket az elmúlt három évtized. A mai korszak is tele van próbatételekkel, különféle kudarcokkal, de sikerélményekkel is. Csoóri Sándor megfogalmazásával élve: a mi nemzedékünk nomád nemzedék.

Mit jelent ez a fogalom?

Az ötvenhatos levert forradalom után idehaza, a Kárpát-medencében, Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon is kereste a helyét és a lehetőségeit a magyar értelmiség.

A nomád nemzedék Makovecz építészetéhez hasonlóan organikusan szerveződött, építkezett.

Ezt éltem meg a kultúra világában, a népfőiskola szervezése során. A magam szerény próbálkozásaiban a kudarc és a siker váltogatták egymást, de végül is felépült a lakiteleki Népfőiskola, a Hungarikum Liget, van már húsz jól működő népfőiskola a Kárpát-medencében, negyven további várományosról és még legalább hatvan-nyolcvan olyan kezdeményezésről tudunk, amelyek igyekeznek megfelelni azoknak a feltételeknek, amelyeket állítunk, tehát elindult egy jó folyamat.

A mi nemzedékünk nomád nemzedék (Gieszer Richárd fotói)

A két világháború között a szövetkezeti mozgalom, a kertmagyarország gondolata, a népfőiskolák, a KALOT, a Soli Deo Gloria diákszövetség a magyar vidék reménységei voltak. Hogyan próbálnak a mai népfőiskolák ezek örökébe lépni? Mit tud a magyar vidékért és az összmagyarságért tenni a népfőiskolai mozgalom?

Leegyszerűsítem, mert talán így érthetőbb. A népfőiskola abban különbözik egy művelődési központtól, klubtól, egyesülettől, hogy a népfőiskolán van szálláslehetőség, konyha, templom. Tehát ott el lehet tölteni több napot, akár több hetet is. Este nem rebben szét a társaság, mint egy művelődési házban tartott foglalkozásról, hanem lehetőség nyílik

beszélgetésre, találkozásra, egy-egy téma közös feldolgozására. Tulajdonképpen ilyen egyszerű.

De ehhez olyan emberekre van szükség, akik alkalmasak közösség építésére.

Kik voltak a mesterei?

Pesten születtem, húszéves koromban kerültem Lakitelekre, és a kecskeméti Forrás folyóiratban megjelent szociográfiai írások eszméltető valóságélményt jelentettek számomra. Nagy hatással voltak rám Duba Gyula Felvidékről szóló könyvei, a kárpátaljai Kovács Vilmos Holnap is élünk című regénye, Sütő András Anyám könnyű álmot ígér-jéből az akkor vajúdó erdélyi parasztvilágot, Fehér Ferenc írásaiból pedig a délvidéki sorsokat ismertem meg. Az ilyen írások mélyen megérintettek, mert hasonló tapasztalataim voltak a lakiteleki tanyasi iskolában, és a korábbi, a szabolcsi vakációk alkalmával rögzült faluképek, emberi élmények engem a valóság gyökereihez sodortak.

A mi nomád nemzedékünk járta Erdélyt, a Felvidéket, és próbáltuk megismerni azt a valóságot, amelyet elhallgattak előlünk az iskolában.

Föl kellett fedeznie ennek a generációnak az igazi Magyarországot.

A Kárpát-medencét. És ez a fölfedezés sajátos élményvalóság-forrás volt, és ez segített abban, hogy mit kell tenni a szűkebb kis közösségemben, ahol élek, tanítok, és ez teljesedett aztán ki egészen a Lakiteleki Találkozóig.

Értékfeltáró Kollégiumokat szervezünk

Lakitelek országos hírű, jó a sajtója, sok kezdeményezésnek a színhelye. A többi népfőiskoláról keveset lehet hallani. Ez a hálózat hogyan működik?

A Lakiteleki Népfőiskola gyakorlati műhely, amelybe bevonom a többi népfőiskolát, oly módon, hogy például Értékfeltáró Kollégiumokat szervezünk. Ez azt jelenti, hogy egy adott történelmi, földrajzi egység településeit végigjárjuk. A Kárpát-medence harmincnégy egyeteméről hívunk hallgatókat, de hosszabb ideje fiatalok is vannak, tanítók, nyugdíjasok és hatvan-nyolcvan ember egy kistérséget egy hét alatt végigjár.

Helyi értékeket keresnek. Ez a hungarikum mozgalom része is.

Mi számít helyi értéknek?

Zsuzsi néni, aki olyan csodálatos szakácsnő, hogy őt hívják a lakodalomba kalácsot sütni, meg Józsi bácsi, aki fantasztikusan jó bádogos, és nemcsak bádogos, hanem egyedi eszközöket is készít. Helyi érték továbbá a templomi kórus, a korongozó ember, tehát egy jó iparos. Egy hét alatt összegyűjtik az értékeket, fotózzák, beszélgetnek, három hónap alatt a gyűjtést feldolgozzák, utána újra visszamennek egy hétre, esténként összejönnek, egymással is találkoznak, megbeszélik az élményeket, és utána elkezdik a tapasztaltakat könyvvé alakítani. Megszületik a könyv, DVD-melléklettel.

Harminc ilyen műhelyt szerveztünk már. És ebbe mindig belevonjuk a többi népfőiskolát,

mert azt akarjuk, hogy ők is csináljanak hasonló Értékfeltáró Kollégiumokat.

Tulajdonképpen a mindennapi élet közösségmegtartó tevékenységeinek feltérképezése, népszerűsítése a feladat?

Igen. Például tizenöt játékot is értéknek tartunk. Rendezünk ultiversenyeket és csocsóbajnokságot. Jönnek a fiatalok, és ha már ott vannak, olyan környezetet igyekszünk kialakítani, amelyben a népszerű csocsó mellett más, közösségben űzhető játékokat is megkedvelhetnek. Mozgósító, sikerélményt adó környezetet, helyzeteket kell teremteni ahhoz, hogy aki részt vesz, annak legyen élménye, és egymással találkozzanak. Mondják, hogy nem lenne szabad ennyit mobilozni a fiataloknak, én meg azt mondom, mobilozzanak, és készítsenek filmet, például a helyi értékekről. Tizennégy-tizenöt éves fiúk a templomukról és más helyi érdekességekről, értékekről kitűnő három-ötperces kisfilmeket alkotnak. A működő húsz népfőiskolával kezdjük lefedni az egész Kárpát-medencét, és mindegyiknek van már saját környékbeli hálózata.

A Kiscsőszi Interaktív Falumúzeum (eloforras.eu)

Mi jellemzi a többi népfőiskolát?

Van egy kis falu Veszprém vármegyében, Kiscsősz. Mindössze száz lelkes. A polgármesterük, Cimbi (Kovács Norbert) nagyszerű táncos. Amerikából és Nyugat-Európából is jönnek hozzájuk táncot tanulni. A polgármester igazi közösségi teret hozott létre. Érdemes meglátogatni őket, mert az ember képet kap arról, hogy egy kicsi falu hogyan teheti naggyá a környezetét, hogyan gazdagíthatja az ott élő embereket. Gömörpéterfala is hasonló. Az országhatár mentén, a szlovákiai oldalon, négyszáz lelkes község. Ott is van

egy ember, aki lelke a falunak. Ezeket az embereket meg kell találni, meg kell becsülni.

Fontos, hogy kapjanak visszajelzést: jó, amit csinálsz, sőt, tanulok tőled. A népfőiskolai mozgalomnak ez a lényege.  Nagyon fontos a könyvtár, nagyon fontos az iskola, de nem szabad elfeledkeznünk a helyi közösségekről.

Szüreti mulatság Kiscsőszön (az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület hozzájárulásával, fotó: Kovács Ivett)

Alulról építkező rendszer ez?

Igen. Majdnem mindegyik népfőiskolának van valami, a helybeliek által választott egyedi feladata, és ezt sohasem kívülről erőltetjük rájuk. A Várpalota melletti Királyszálláson elsősorban a szétszakított ország emlékeit gyűjtik, ápolják.

Mórahalom hivatása, hogy az életképes kisparaszti gazdaságokat tanfolyamokkal segítse.

Agyagosszergénynek a nyugati egyházi emigráció örökségének gyűjtése, kutatása a profilja. A vasváriak specialitása pedig a kertművelés és a különféle őshonos növények. Tehát mindegyiknek van valami különlegessége, és ez a jó.

A népfőiskolai mozgalom mellett, a hungarikumok ügye és Mindszenty bíboros emlékének ápolása is Önhöz kötődik.

Lakiteleken volt az első hungarikumtalálkozó 1993-ban Rubovszky Andrással.

Ő volt akkoriban a Gellért Szálló igazgatója?

Igen. A gyógyvízről tartott előadást, hogy az magyar különlegesség, hungarikum lehetne. Támadtak is engem az MDF egyik részéből, hogy hungarista mozgalmat akarok. Tizenöt évig dolgoztunk képviselőtársaimmal, Medgyasszay Lászlóval, Font Sándorral, Horváth Zsolttal, V. Németh Zsolttal és másokkal, míg a törvény végül megszületett, és ebből ma már valóban mozgalom lett.

Lezsák Sándor és az Országút

Adventben beszélgetünk. Karácsony közeledtével mi az, amit megköszön a Jóistennek?

A családomat, a feleségemet, három gyermekünket és tíz unokánkat. Nagyon jó a családi környezetem. E nélkül nem lehetett volna ezeket az évtizedeket ilyen intenzitással végig dolgozni. Kellett ehhez az erős háttér. A feleségem csodálatos asszony, aki amellett, hogy vezeti a népfőiskolát, hetven éven túl, ma is népi táncol. Negyven éve kezdett el táncolni. Már megvoltak a gyerekek.

Olykor megtáncoltatja az urát is?

Azzal már nem próbálkozik. Tudja, hogy reménytelen. Tiszteletben tartjuk egymás dacos természetét.

Lakitelek az életműve. A folytatásra gondol-e?

Nincsen pótolhatatlan ember, és erre tudatosan kell készülni. Anna lányom és a feleségem kiváló szervezők, s a fiam, Levente és Gabi lányom, a régész is sokat segít. Jó munkatársakat kell kinevelni. Tulajdonképpen,

ha bármikor az égi hazába szólítanak, Lakitelek akkor is működni fog. Ez ad belső békességet és nyugalmat.

Velem nehezen tudnak mit kezdeni, mert kicsoda is Lezsák Sándor? Politikus? És közben rockoperát ír Szörényi Leventével vagy musicalt Szent Erzsébetről? Hogy van ez?

Tulajdonképpen nagyon egyszerű. Előttem mindig feladatok vannak. Meg kell oldani. És amikor nem tudok megoldani valamit a családban, a választókerületben, a népfőiskolán, a parlamentben, a Mindszenty Társaságban vagy a Bethlen Gábor Alapítványon belül, akkor marad a végső esély, a vers- és a színdarabírás. Az alkotás nyugalmat ad, és nem azt érzem, hogy nem sikerült valami. A konfliktushelyzeteket így tudom magamban feloldani.

A művészet segít a továbblépésben? A család mellett erőforrás?

Igen. Most jelent meg Szellemfalu című kötetem. Az alkotás belső biztonságérzetet ad.

Az alkotás belső biztonságérzetet ad (kairosz.hu)

Dolgozik az emlékiratain?

Az önéletrajzomra még várni kell. Szégyellenék elmondani olyan dolgokat, ami nem az én szégyenem, de hogy én egyáltalán ilyet megéltem, már azt is röstellem. A Blokád című filmet sem néztem meg, mert

nem vagyok hajlandó még egyszer átélni azokat az időket.

Biztos találnék olyat, amit én máshogy éltem meg, és akkor csak fölbosszantanám magam. Próbálok távol maradni az ilyen visszaemlékezésektől.

Az asztalfiókban talán azért készül az önéletrajz…

Sok jegyzetem van, meg ott van rólam több mint ezer ügynöki jelentés. Benne szó szerint, hogy miket mondtam, és miket nem mondtam. Ezek is nagyon érdekes adalékok lehetnek majd. Eljön ennek is az ideje.