Felvettem, és ahogy közebbről szemügyre vettem, látok rajta két félkör alakú nyíl között egy szokatlan felhívást: Vigyél vissza! 50 forint. Nocsak! Találtam ötven forintot. Betettem a hátizsákomba.
Úgy éreztem magam, mint az Istenek a fejükre estek című filmben a kis bushman, az égből pottyant kólásüveggel. Hamarosan pénzzé is tettem egy vadonatúj automatánál. Attól kezdve vizslatom a környezetemet. Utcai kukák mellett, ha elmegyek, óvatosan belelesek, s bizony néha bele is nyúlok, ha zsákmányt gyanítok. Egyik nap kerestem is így kétszáz forintot.
A közeli bolt automatájánál kitanultam már, hogy a vonalkóddal lefele, nyílással a gép belseje felé
kell behelyezni a zsákmányt.
Nem mindig vagyok elég bátor. Néhány napja a Clark Ádám téren vártam a buszra. Egy turistacsoport érkezett a megállóhoz, és a hulladékgyűjtőt egy szempillantás alatt megtömték üres palackokkal. Mikor odébb álltak, hezitáltam, hogy átvizsgáljam-e vagy sem. Nehéz volt ellenállni, de szerencsére jött a busz. Szegényebb lettem néhány forinttal, de bízom benne, hogy valaki kiszedte a legalább egy-két gombóc fagylaltot érő portékát.
Vigyél vissza! 50 forint
Szeretek felbiciklizni a budai Várba, nézelődni a Halászbástyánál. Reggel hét óra körül itt már zajlik az élet. A minap láttam egy furcsa párt: egy folyamatosan hangosan beszélő apró hölgyet, és egy hórihorgas, szótlan pasast. A férfi két nagy szatyrot tartott, a nő pedig kotorászott az utcai szemétgyűjtőkben, szakszerűen kiválogatva az értékesíthető dolgokat.
Mikor továbbmentek, hamarosan érkezett egy sárga mellényes hivatásos szemetesürítő. Mondom neki, hogy már megelőzték. Kiszedték a javát… Kedvesen felvilágosít, hogy
örül neki, mert így kevesebb a munkája
és egyébként is, nekik tiltja a szabályzat, hogy kimenekítsék a beváltható palackokat. „Ömlesztve kell üríteni – mondja. – De a hajnalban érkező guberálók naponta néhány ezer forint jövedelemre biztosan szert tesznek.”
Megérdemlik, és még jót is tesznek vele.
