Szerző: Szerdahelyi Csongor

Időutazás Martfűn

Bő két évtizeddel a rendszerváltozás után látogattam el a Tiszaparti településre. Elsősorban nem riport készítésének szándékával, hanem mert családom hölgytagjai a helybeli Tisza cipőgyár mintaboltját akarták felkeresni…

Nyolcszáz éve a pályán

Focilázban ég az ország. Így a ferencesek is, amely hazánk egyik legrégebbi csapata. Nyolc évszázada vannak a pályán, és nem kispályások.

Hídépítők találkoznak

Krisztus földi helytartóinak feladata, hogy mesterükhöz híven hidat ácsoljanak a föld és az ég között, illetve hidakat verjenek emberek, népek és kultúrák között. A kereszt két szára is erre figyelmeztet.

Egy igazi kultúros dicsérete

Egy kisváros, ahol otthon érezte magát Blaha Lujza, Hamvas Béla, Krúdy Gyula, Jókai Mór, Vaszary Kolos és János, egy kisváros, amely gondosan ápolja kulturális hagyományait, egy kisváros, ahová ezért jó újra és újra visszatérni…

Mustármag vagy megatemplomok?

Úgy tűnik a legújabb népszámlálási adatokból, hogy húsz év alatt megfeleződött a történelmi egyházakhoz tartozók létszáma. Az okok és a levonható következtetések volt a témája az Országút első pódiumbeszélgetésének, melyen Fabiny Tamás evangélikus püspökkel és Rosta Gergely szociológussal beszélgettünk.

Akinek anyanyelve a kereszténység

Prokopp Mária, bár szülei az ötvenes években kényszerűségből régészeti segédmunkásként, illetve teremőrként dolgoztak, általuk, s hatalmas családi könyvtáruk révén a középkori történelem és a művészetek varázsában nevelkedett. A nyolcvanötödik születésnapját ünneplő professzorasszony művészettörténészek generációit nevelte.

Miről szólnak a számok

A tavaly év végén nyilvánosságra hozott 2022-es népszámlálási adatok megrajzolták Magyarország aktuális vallási térképét is. Ez első látásra igen nagy csalódást okozott a történelmi egyházak számára.

Jó boldog pappal találkozni

A hitükhöz, magyarságukhoz, egyházukhoz az üldöztetés évtizedeiben is hűségesen ragaszkodó papok, szerzetesek elismerésére alapított Hit Pajzsa-díjat ezúttal a diktatúra utolsó két évtizedének legendás ifjúsági lelkipásztora veheti át, aki immár három évtizede szolgálja a fóti híveket.

Mi lesz veled, keresztény Európa?

Ötven éve a svájciaknak még csak egy százaléka nem tartotta magát vallásosnak, mára azonban a vallási közösséghez nem tartozók már ott is többen vannak, mint a katolikusok vagy a reformátusok. A szekularizáció a városokban és a fiatalok között a legerőteljesebb.

Azóta érezhetjük magunkat a legnagyobb biztonságban

A magyar külpolitika, úgy látszik, ritka nehéz körülmények közé került. Sokan aggódnak, hogy elszigetelődünk. Németh Zsolttal, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökével beszélgettünk.